Két év három hónap szabadságvesztésre ítélte csütörtökön első fokon a moszkvai Taganszkij kerületi bíróság azt a fiatal orosz férfit, akit a Kreml közelében lévő egyik, sztálini stílusban épült toronyház csillagának ukrán nemzeti színűre való átfestése miatt fogtak perbe.

MTI

A bíróság Vlagyimir Podrezovot találta egyedül bűnösnek “garázdaságban való közreműködésért”, a többi négy vádlottat felmentette a vád alól. Jevgenyija Korotkovát, Alekszandr Pogrebovot, Alekszej Sirokozsuhovot és Anna Lepjoskinát az épületről való úgynevezett bázisugrás után fogták le a nemzetközi hírűvé vált akció napján. A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a fiatalok részt vettek volna a csillag átfestésében. Egy másik gyanúsított, a Grigorij Musztang művésznevű ukrán férfi is azt állította, hogy egyedül hajtotta végre az akciót. Ellene egyébként nemzetközi körözést adtak ki, de eddig nem fogták el.

Az orosz hatóságok szerint tavaly augusztus 20-án, négy nappal Ukrajna függetlenségének napja előtt ismeretlen “rooferek” – a magas épületek tetejére mászásnak hódoló városi sport hívei – a moszkvai Kotyelnyicseszkaja rakparton található lakóház csúcsára feljutva az ott lévő sárga csillag felső részét kékre festették, ily módon ukrán nemzeti színűvé téve azt. Ezt követően egy kék-sárga ukrán zászlót is kitűztek a sarló-kalapácsos szovjet csillagra.  A rooferek ezzel az akcióval tiltakoztak a Kreml Ukrajna-politikája és a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus ellen.

A moszkvai Taganszkij kerületi bíróságon az ítélet indoklásakor az hangzott el, hogy Vlagyimir Podrezov a repülőtéren fogadta ukrajnai ismerősét, művésznevén Grigorij Musztangot, a híres ukrán kaszkadőrt, és segített neki beszerezni a festéket, majd vele együtt ment fel a sztálini épület tetejére is. Podrezov tagadta, hogy részt vett volna a csillag átfestésében. A vádlottak védői szerint az akció, amely nagy visszhangot keltett Oroszországban és külföldön egyaránt, nem sérthette meg az orosz állampolgárok érzéseit – mint az a vádban szerepelt – hiszen Oroszország és Ukrajna között diplomáciai kapcsolat áll fenn.

A hatalmas méretű sztálini csillag ukrán nemzeti színekre való átfestése a tiltakozásnak igen ritka példáját jelentette, hiszen gyakorlatilag Moszkva szívében történt. A híres moszkvai Hét nővér – a sztálini korszak építészeti stílusában készült toronyház – egyike a Kotyelnyicseszkaja rakparton, a Moszkva folyó partján magasodik, csak néhány száz méterre a Kremltől, az orosz hatalom központjától, amely nehezen viseli az Ukrajna melletti kiállást, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok támogatása miatti bírálatokat.