A százhúsz éve, 1900. május 1-jén elhunyt Munkácsy Mihály volt az első világhírű magyar festő, akinek életműve a magyar művészet egyik csúcsteljesítménye. A romantikus realizmus mestere nem láthatta egyben legmonumentálisabb alkotásait: a Krisztus-trilógia első két óriásfestménye Amerikába is áthajózott, ahol Munkácsy Kossuthéhoz fogható fogadtatásban részesült – a Golgota előtt pedig letérdepeltek és imádkoztak az emberek.

061.hu

Munkácsy Mihály Leibl Mihály néven született 1844. február 20-án Munkácson egy elmagyarosodott bajor tisztviselőcsaládban. Hatévesen teljes árvaságra jutott, elemi iskolái után asztalos inasnak adták, ahol hat évig ütötték-verték, éheztették és dolgoztatták. Első rajzleckéit egy vándor portréfestőtől kapta, aki mellé hamarosan segédnek szegődött. 1863-ban került a fővárosba, nevét is ekkor magyarosította Munkácsyra, az 1867-es kiegyezés után állami ösztöndíjjal tanult Münchenben, majd Párizsban.

Hans Temple: Munkácsy Mihály a műtermében, Krisztus Pilátus előtt című festményével (forrás: Wikipédia)

Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette. A következő évben aranyérmet nyert a párizsi Szalon kiállításán Siralomház című képével: az egzotikus témájú, drámai hatású életkép meghódította a francia közönséget, amely sokáig “monsieur Siralomházként” emlegette “Monsieur Münkakszit”. A sikert kihasználva a francia fővárosban telepedett le, hírnevét tovább erősítette az 1871-ben, a porosz-francia háború hatása alatt született Tépéscsinálók. Az immár világhírű festő huszonkilenc évesen egy báró özvegyét vette el és felhagyott a plebejus témákkal. A francia arisztokrácia és burzsoázia kedvenc festője lett, képeiért mesés honoráriumokat kért és kapott. Csodás palotát vett, szalonjában a művészek és hírességek hada gyűlt össze hétről hétre.

Siralomház (1880) – Magyar Nemzeti Galéria

1881-ben festette talán legismertebb, de mindenképp legmonumentálisabb alkotását, a Krisztus-trilógia első részét Krisztus Pilátus előtt címmel, 1884-re készült el a Golgota, s művészi hattyúdalaként 1895-ben az Ecce homo. A Golgota megfeszített Krisztusához modell híján magát köttette a keresztre, s az így készült fényképek alapján dolgozott. Az első két óriásfestmény Amerikába is áthajózott, ahol Munkácsy Kossuthéhoz fogható fogadtatásban részesült, a Golgota előtt állítólag letérdepeltek és imádkoztak az emberek. A képeket meg is vásárolta egy amerikai üzletember, így a trilógiát még az alkotó sem láthatta együtt. Az Ecce homo hosszas hányattatás után került Magyarországra, 1924-től volt Debrecenben látható, a trilógiát csak 1995-ben, Debrecenben lehetett először együtt megcsodálni. A magyar állam 2015-ben megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától a Krisztus Pilátus előtt című képet, majd a Golgotát is Pákh Imre műgyűjtőtől. Mindhárom képet a debreceni Déri Múzeumban helyezték el.

Együtt a Krisztus-trilógia: a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo a Déri Múzeumban

A Munkácsyt az 1880-as évektől vérbaj kínozta, a lázas munka felőrölte egészségét, alkotóereje elapadóban volt és a közönség is elfordult tőle. Még óriásként tért haza, hogy a millenniumra megfesse a botrányt kavaró, monumentális Honfoglalást. Sokan azt furcsállták, hogy a honfoglaló vezéreket kortárs politikusokról mintázta, a szláv államok támadták dühödten, mert Árpád előtt szlávok hajlanak meg. Munkácsy a millennium ünnepségei után összeroppant, elhatalmasodott rajta az elmebaj, így az sem jutott el tudatáig, amikor elárverezték párizsi palotáját. 1900. május 1-jén halt meg a németországi Endenichben, a bolondok házában.

Munkácsy stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Életművét a kor ízlésének megfelelően ócsárolták vagy dicsőítették, a műértők azonban mindig is sokra értékelték: Poros út című alkotásáért például egy árverésen néhány éve 220 millió forintot fizettek.

Kiemelt fotó: Wikipédia