Musical és kamaraopera ünnepli születésének 100. évfordulóján Leonard Bernstein amerikai zeneszerzőt, karmestert és zongoraművészt a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.

MTI

Bernstein egyik legnépszerűbb alkotását Candide címmel szombaton tekintheti meg a közönség a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A darab műfajilag szinte besorolhatatlan, nevezik vígoperának, operettnek és musicalnek is. Böhm György rendező az utóbbit tartja helytállónak, így alapanyagként a darab 1974-es Chelsea változatát választotta, amely a nagyzenekari mű Broadwayre hangszerelt, könnyedebb verziója.

Az előadás címszerepét Szemenyei János alakítja, Kunigunda Antonia Dunjko lesz, aki a X. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen első helyezést ért el. A további szerepekben Wiedemann Bernadett, Kálnay Zsófia és Kálmán Péter hallható, az UMZE Kamaraegyüttest Hámori Máté vezényli, az előadáson közreműködik a Pécsi Balett és a Magyar Állami Operaház Énekkara – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A fesztivál záró hétvégéjén, október 20-án és 21-én a Zeneakadémia Solti Termében két egyfelvonásos opera várja a közönséget. Egy estén látható majd Bernstein Trouble in Tahiti, valamint Fekete Gyula Római láz című egyfelvonásos operája Almási-Tóth András rendezésében. Bernstein műve azért is különleges, mert ez az egyetlen operája, amelynek librettóját maga írta, Fekete Gyula darabja pedig már-már amerikai opera, hiszen Chicagóban komponálta a szerző. A szereposztásban mások mellett Meláth Andrea, Szabóki Tünde és Bakonyi Marcell áll színpadra, az előadás karmestere Dobszay Péter és Serei Zsolt lesz.

A Bernstein-életmű egy darabja Baracskai Judit és Banai Sára operaénekesek dalkoncertjén is hallható lesz pénteken a Müpa Üvegtermében.

A 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál középpontjában – a minden évben visszatérő Bartók-tematika és a Baltikum mellett – Bernstein művészete áll. Az 1918. augusztus 25-én született amerikai művész egyszerre volt zeneszerző, karmester, tanár és humanitárius, aki mindennél jobban szerette volna átadni a zene szeretetét minél több embernek.