Ősbemutatókkal, koncertekkel, hangversenyekkel és kiállításokkal emlékezik meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a Magyar Állami Operaház. “Nekünk az a dolgunk, hogy a művészet eszközeivel, stilizáltan mutassunk rá ennek a korszaknak, illetve az abból fakadó művészeti alkotásoknak a jelentőségére” – mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

MTI

Bogányi Tibor karmester a műsorban úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés, hogy két opera világpremierjét is dirigálhatja Budapesten, hiszen a programsorozat október 21-én Einojuhani Rautavaara kortárs finn komponista A bánya című egyfelvonásosával, illetve Varga Judit meghívásos pályázatra írt Szerelem című művével veszi kezdetét.

Ókovács Szilveszter elmondta továbbá, hogy az Opera további programjai között szerepel a Cziffra 1956 című hangverseny, az évforduló előestéjén az Erkel Színházban elhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bartók 2. zongoraversenye és Brahms 2. szimfóniája, a forradalom évfordulójának napján pedig az Opera nagyszínpadán Állami Díszelőadásra kerül sor.

A Kádár utolsó beszéde című dokumentumjáték ősbemutatóját az Operaház nézőtere alatti trapézpincében tartják, az Erkel Színházban az 56 csepp vér című musical kerül műsorra, de fellépnek az Opera művészei a kassai színházban, és New Yorkban, az ENSZ-székház Közgyűlési termében is.

November 4-én, az 1956-os áldozatok emlékének szentelt nemzeti gyásznapon az Erkel Színházban az 56-os rekviem című koncertet tartják meg. Emellett a színház helyet ad még az 1956 cigány hősei című fotókiállításnak, és A Forradalom, feketén-fehéren című Ács József Ferenc-emlékkiállításnak is.