Vízkereszt napjától húshagyó keddig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tart minden évben a farsang időszaka. Ilyenkor egy-egy estére jelmezbe, valaki más bőrébe bújunk, eljátsszuk, hogy mások vagyunk: bátrabbak, szebbek, jobbak, vagányabbak vagy éppen viccesebbek, mint a hétköznapokon. Vajon ez a céljuk azoknak a zenészeknek is, akik valódi énjüket maszkok, jelmezek, kitalált személyiségek mögé rejtik a nyilvánosság elől? A válaszon érdemes elgondolkodni, ebben segítenek nekünk az alábbi példák. Jöjjön tíz zenész, akiket legtöbbször csak jelmezben láthat a közönség!

L.T – 061.hu

Alice Cooper
Alice Cooper 1964-ben alapította meg társaival Earwings névre keresztelt első bandáját, majd 1969-ben vette fel a zenekar, és maga az énekes is az Alice Cooper nevet. Bár zeneileg nem voltak stílusteremtők, szokatlan nevük, botrányos megjelenésük, valamint polgárpukkasztó színpadi showjuk miatt az ő nevükhöz kötődik a shock-rock műfaj elterjedése. A zenekar tagjai – főleg a korai időkben – sokszor női ruhában léptek fel, erősen kisminkelve. A női ruhát később extravagáns bőr cuccokra cserélték, de az erős smink továbbra is maradt. Koncertjeiken állandó kellék volt a kényszerzubbony, az óriáskígyó és a különböző kínzóeszközök.

Fotó: Punksnews

Angus Young
Az ötlet, hogy az AC/DC gitárosa iskolai egyenruhában lépjen fel, eredetileg nővérétől, Margarettől származott. „Annak idején a suliból hazajövet lusta voltam átöltözni, így az uniformisban gyakoroltam esténként, a nővérem meg mindig mondta, hogy milyen édes ez a kisfiú azzal a gitárral. Aztán amikor megalakítottuk az AC/DC-t, úgy gondoltam, az iskolai egyenruha jó ötlet a színpadon, ha másért nem, hát a figyelemfelkeltés szempontjából. A közönség eleinte persze ki volt akadva, mindenki azt gondolta rólam, hogy idióta vagyok. Az egész egyfajta kihívás volt, mert azt mondhattam: lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy idióta epilepsziás roham közben, de tudom, hogyan kell kezelni azt a hangszert. Persze mindig kétszer olyan jól kellett teljesítenem emiatt, aztán egy idő után a közönség követelni kezdte ezt a külsőséget” – mesélte Angus Young.

Fotó: Reuters

Peter Gabriel
A Genesis alapító énekese az 1971-75-ig tartó időszakban minden fellépésen jelmezbe öltözött, amit maszkokkal vagy sminkekkel egészített ki.  Az 1972-ben egy lemezborítón (Foxtrot) meg is örökítették piros ruhás, rókafejű nőként. Ez a jelmez is megjelent a koncerteken, de Gabriel szívesen öltözött virágnak, különböző fantázia lényeknek és szörnyeknek is.

Fotó: Genesisfan

Village People
A Village People a hetvenes évek végének egyik legnépszerűbb amerikai diszkóegyüttese volt, dalaikat, mint a Y.M.C.A. vagy az In The Navy a mai napig imádja a közönség. Az együttes neve New York Greenwich Village negyedére utal, ahol a ’70-es évek második felében népes meleg közösség élt: az énekesek jelmezei a leggyakoribb ilyen fantáziák figuráit (rendőr, indián, cowboy, építőmunkás, motoros, katona) idézik.

Fotó: Getty Images

Daft Punk
A francia Daft Punk két zenésze 1993 óta alkot együtt, de valószínűleg kevés olyan ember van, akinek nevük hallatán (Guy-Manuel de Homem-Christo és Thomas Bangalter)  az alapítók valódi arca beugrana, a két zenész  ugyanis sohasem bújik ki a fejüket takaró aranyszínű bukósisakból. A Daft Punk tagjai alapvetően azért is húzták fel a csillogó robotsisakokat, mert szerették volna arcukat megóvni a nyilvánosságtól és azt akarták, hogy az emberek csak a zenéjükre figyeljenek. A zenekar egyik “robotja”, Thomas Bangalter azzal szokott viccelődni az interjúkban, hogy ők nem robotnak öltöznek, hanem valóban robotok.

Fotó: your EDM

Lordi
A finn Lordi talán akkor sokkolt a legjobban, amikor megnyerte az általában az Eurovíziós dalfesztivált 2006-ban. Az aprólékosan kidolgozott szörnyetegjelmezek ihletője a Kiss volt, sokan pedig a Gwarhoz hasonlítják őket. A Lordi 1996-ban alakult finn zenekar, sok tagcseréjük volt, de a megjelenés maradt. Maszkjaik leginkább szörnyekre, koponyákra hasonlítanak, de viking vonások is felfedezhetők bennük.

Fotó: The Rockpit

Deadmau5
A kanadai Joel Zimmerman 3D animációval megrajzolt, állandóan vigyorgó és őrült tekintetű, piros, kék, vagy fehér színű egérmaszkkal, vagyis inkább sisakkal lép fel. Az egérfejen kívül nagyjából más nem is látszik ki a DJ pult mögül. Deadmau5 egy viszonylag egyszerű történetnek köszönhetően jutott különös művésznevéhez, amelyet egy halott egér ihletett, amelyet egy nap a számítógép alatt talált. Történetét megosztotta chat partnereivel a világhálón, akik ettől kezdve “halott egeres srácnak”, azaz „dead mouse-nak” kezdték nevezni. A koncerteken, a DJ pult mögött viselt egérfejet egy számítógépes játékból vette, azt mondta, azt szeretné megmutatni a viselésével, hogy ő más, különb, mint a többi DJ producer.

Fotó: Billboard

Slipknot
A hazánkban is rendkívül népszerű Slipknot korai felállása még nagyban eltért a mostanitól, a mai csupán 1999-ben állt össze. A maszkjaik viselésének ötlete Shawn Crahan vokalistának köszönhető, aki egy próbára híres bohócálarcában ment el. Akkora sikere lett, hogy elhatározták legközelebb saját készítésű maszkokban állnak a közönség elé. A végleges elhatározás 1997-ben született, azóta a Slipknot minden tagja egyenruhát és maszkot visel. A tagok maszkjai leggyakrabban egy új stúdiólemez kiadásakor változnak, de vannak olyan tagok, akik gyakrabban változtatják a maszkjaikat. Magyarországon már többször is koncerteztek, felléptek többek között a Szigeten is.

Fotó:bbc.co.uk

Buckethead
Brian Carroll virtuóz gitárjátékát az egekig magasztalják, állítólag még szemmel is nehéz követni, olyan ördögien használja a hangszert. A legszembetűnőbb ismertetőjele pedig az arcát takaró maszk és a koncerteken viselt KFC vödör. Az elképesztő külsőhöz Buckethead sztorit is kreált: azt híreszteli csirkék nevelték fel, akik egyszer szétcsipkedték az arcát, de ő nem bánja, mert a csirkék a világ legintelligensebb lényei, ezért is tiltakozik “kivégzésük” ellen a vödörrel.

Fotó: mtv.com

Knife
A skandináv duót alkotó testvérpár, Olof és Karin zenéjének furcsa hangzásvilágához igen jól illik jelmez és a rejtőzködés. Sokáig nem is derült ki, kik rejtőznek a hosszú csőri pestisdoktor maszkok mögött. Ma már saját arcukkal is megmutatják magukat a közönség előtt, de még mindig szívesen veszik elő a régi, jól bevált jelmezeket is.

Fotó: Clash Magazine