Idén is megrendezi Nagy Ugrás elnevezésű akcióját a Természetvédelmi Világalap (WWF), amely a kezdeményezéssel az ember és a természet közötti harmónia fontosságára kíván figyelmeztetni.

MTI

A WWF Magyarország idén is felhívja a településeket és közösségeket, hogy rendezzék meg a saját “nagy ugrásukat” és csobbanjanak együtt július 8-án délután, hiszen július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe – áll a szervezet közleményében.

Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, nagy tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát – vélik az aktivisták.

A WWF Magyarország a Nagy Ugrást megszervező települések, közösségek között rendhagyó versenyt hirdet: ahol a legegyedibb, legizgalmasabb és a természetes vizek védelmét leginkább kihangsúlyozó programtervvel készül, oda a WWF Magyarország csapata is ellátogat, és együtt ugrik a település vagy közösség tagjaival.

A nevezés részletei a WWF Magyarország oldalán érhetők el.

fotó: wwf.hu