Parádés nyitókoncertekkel – április 28-án – indítja a szezont a főváros „egész nyaras” fesztiválközpontja, a Budapest Park. Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén megnövelték a nagyaszínpad nézőterét, és nem csak a koncerteknek, de a hatalmas kivetítőknek köszönhetően a Labdarúgó Európa Bajnokságnak is „otthont ad”. Az izgalmas külföldi előadók mellett ezúttal is több hazai csapat tartja itt lemezbemutató koncertjét, dalpremierét, ünnepli évfordulóját vagy választja egydüli fővárosi „klubkoncert” színhelyévé a Parkot.

061.hu

Európa legnagyobb szabadtéri bulihelyén tavaly 330 ezren buliztak áprilistól szeptember végéig, sőt, a fennállása óta számolt egymilliomodik látogatót is köszönthettük. A szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, ezért több változáson is átesett a Park. Így például megnövelték a nagyszínpad nézőterét, ezáltal több helyről, kényelmesebben lehet majd látni a koncerteket, nagyobb teraszokat építettek ki, és blokkosították a mellékhelyiségeket is, csökkentve ezzel a sorban állást. Megjelenik a helyszínek között a Sportkert, ahol hatalmas kivetítőkön többszázan követhetjük a nyár izgalmas sporteseményeit, az EB-n szereplő magyar fiúkat vagy a BL döntőt. A nem zenei programhelyszíneket erősíti továbbra is – minden hónap első vasárnapján a legkisebbeket váró – Mizo-Pöttömkert vagy a nagyobbakat szórakoztató TrapFactory, azaz a Park szabaduló szobái.

A Parkot – mint eddig oly sokszor – idén is sokan választják „jeles” koncertjük színhelyéül. Innen indítja koncertsoroztát például az Irie Maffia, klubkoncertet csak itt ad – de ebből négyet – a Punnany Massif, a fővárosi közönség először hallhatja a Halott Pénz új hanganyagának dalait és új dalokat ígér a Welhello is. Kerek évfordulót ünnepel a Zagar, a Hősök és az AkkezdetPhiai. És első nagyzenekaros showjával érkezik Kis Grofó, ahol vendégként Majka&Curtis is színpadra lépnek. Emellett persze a hazai élvonal legnagyobb merítését vonultatja fel a Park a Szabó Balázs Bandájától a PASOn, Brains-en, Péterfy Borin keresztül a Quimbyig – hogy csak néhányt említsünk. És fesztivált ihletett a magyar focicsapat EB szereplés is a Parkban: a magyar válogatottnak kívánunk majd jó utat Bon Voyage Fesztiválon, benne hazai kíválóságok fellépésével.

Erős a külföldi felhozatal idén is. Frissen konfirmált például a Foals, akik tavalyi, eget rengető szigetes koncertjük után érkeznek vissza Budapestre. Jön a háromszoros Grammy-díjas gitáros Steve Vai, mint ahogy  a szintén Grammy díjazott Bob Marley utód, Damian Jr. „Gong” Marley is. Marley gyerekekből nem lesz hiány, hisz’ jön Ky-Mani Marley is, aki Gentleman-nel egy közös lemez erejéig állt össze – ezt a Parkban meg is hallgathatjuk élőben. Párizs szellemét idézi meg számunkra, tavaly megjelent, Paris című feldolgozáslemezének dalaival ZAZ, de fellép Kanada legnépszerűbb punk-rock bandája, a Billy Talent is.