Negyven éve, 1978 szeptember 21-én jelent meg a Ramones Road To Ruin című negyedik albuma, ami éppen elég indok ahhoz, hogy újra megjelenjen. A kiadó tartja ezt a negyvenes bűvös számot, szépen, mint az atomóra, sorra jelennek meg az évfordulós albumok.
PZL –061.hu
Ilyen precízen hozta a négyeket Tommy Ramone (Erdélyi Tamás) is, aki már pont nem játszik ezen a lemezen, viszont a Road To Ruin-on mutatkozott be Marky Ramone, így aztán ez a lemez is „rocktörténeti” jelentőségű. Az emblematikus cover a Ramones-rajongó, Gus MacDonald rajza alapján készült, még Tommyval, viszont a már kiszínezett rajzon Marky ül a doboknál. Az album az 1977-es fenyegető Rocket To Russia című albumot követte és a zenekar addigi talán legpopulárisabb albuma, bár tegyük hozzá, hogy a zenekartól sosem álltak távol a szerelmes punk szerenádok, és a love-punk is inkább az ő találmányunk, (megelőzve a Buzzcocksot) és némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a Don’t Come Close-t vagy a Needles & Pins akár Cher is énekelhetné. És minden második dal vetésforgóban jön le a punk röppályáról, van itten surf-rock, laza rockabilly, a hetvenes évek slágerpopja, amit szexi módon hoznak közös nevezőre a neoprimitív punkkal.
És persze a Ramones repetroárjának egy részét szerették volna az amerikai háziasszonyok is, ha eljutott volna hozzájuk, mert fájó (vagy nagyon is szerencse), de a zenekar annak ellenére maradt meg a punk szubkultúra ölelő karjaiban, hogy valójában létszám feletti slágert írtak, olyan hangszereléssel, hogy az ember szívesebben mosogatott volna a hallgatása közben egy formatervezett kertvárosi családi házban, mintsem belebonyolódjon egy pogóba a CBGB klubban. Viszont az I Don’t Want You a zenekar egyik leghúzósabb száma, az I Just Want To Have Something To Do, maga a tökély, és az egész lemez kellemes félórás hülyülés, olyan, mintha a punkot valójában nem a fanzinok dokumentálták volna, hanem a Krettén magazin világát idéző képregények.
Ramones
Road To Ruin Album
Warner
12 szám 31 perc