Natalie Imbruglia tavasszal európai turnéra indul. A háromszoros Grammy-jelölt művész ezúttal kisebb helyeken lép majd fel. Magyarországra harmadszorra érkezik majd, május 2-án ad koncertet az Akvárium Klubban.

061.hu

Nagyon izgatott vagyok az új turné miatt, és pont azért választottam ezeket a kisebb helyszíneket, hogy köszönetet mondhassak a rajongóimnak.” – mondta az énekesnő. “Imádom a kisebb termek hangulatát. Olyan, mint ha minden egyes embernek személyesen játszanék, és azonnal látom a reakciójukat is.” Natalie ezen a turnén a teljes repertoárjából játszik majd, legutolsó, Male című albumának anyagát is beleértve. A koncertkörút április 22-én kezdődik Moszkvában és átszeli az egész kontinenst, érintve többek között Észt-, Lengyel-, Francia-, Német-, valamint Írországot és az Egyesült Királyságot, hogy május 27-én Dániában érjen véget. 

A Male című nagylemez 6 évnyi hallgatás után jelent meg, és az énekesnő kedvenc férfi előadóitól merítette az inspirációt hozzá. Klasszikus és kortárs dalok gyűjteménye, amelyeket eredetileg olyan előadók énekeltek, mint Cat Stevens, Damien Rice, Tom Petty, Pete Townshend vagy a Zac Brown Band. Az Instant Crush című kislemezt a Daft Punk tette ismertté, de Natalie kissé átalakította. “Az eredeti verzióban alig lehet érteni a szöveget az énekre pakolt rengeteg effekt miatt. De a dal önmagában is gyönyörű, és azt szerettem volna, ha ez eljut mindenkihez. Nagyon büszke vagyok a végeredményre.”

Kép: Livenation