Egészségügyi vészhelyzetet rendelt el, és betiltotta a 100 főnél nagyobb rendezvényeket a koronavírus miatt a kormány. Számos rendezvény, színházi előadás, vetítés elmarad, így kevés lehetőség van a szabadidő hasznos eltöltésére. Abban az esetben, ha szeretnénk a négy fal közül kimozdulni, akkor mindenképp a kirándulás a legjobb lehetőség. A tiszta levegő, az éppen magához térő természet varázslatos erővel bír, így biztosan elfelejtjük egy időre a koronavírus miatt érzet félelmeinket. Most tíz csodás helyet írunk fel receptre megelőzés gyanánt Budapest környékéről.

1.Az egri vár másolata (Pilis)

Kiindulópont: Pilisborosjenő. Az egri vár másolata a Pilisben, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén, Pilisborosjenő határában fekszik, közel a Teve-sziklához és az Országos Kéktúra útvonalához. A várat az Egri csillagok című film forgatásához építették az 1960-as években. Várkonyi Zoltán filmrendező a látványos, több ezer statisztát felvonultató csatajelenetekhez választotta a Pilisborosjenő és Csobánka között húzódó völgyet a film egyik helyszínéül. Bár a vár nem igazi, a “várrom” mégis kellően felcsigázza a gyerekek érdeklődését.

Az autót a Házi-réti-horgásztónál (brit katonai temetőnél) parkolhatjuk le. A várat elérve a túrát tovább folytathatjuk egy nagy kört leírva, ám számítsunk rá, hogy ha körbesétálunk, akkor 10 kilométer hosszan kell gyalogolnunk, ezért kisebb gyerekekkel érdemes már a várnál visszafordulni.

2. Budaörsi kopárok

A Kopárok területe Budaörs felett emelkedik, ide tartozik a 235 méter magas Kő-hegy közkedvelt zarándokhelye, valamint a mellette elhelyezkedő Kálvária-dombon épült stációk. Mindezt azonban messzebbről, madártávlatból csodálhatjuk meg, ha felbaktatunk a mögöttük magasodó Odvas-hegyre, ahonnan páratlan panoráma terül elénk nem csak Budaörsre, hanem Budapest nagy részére is. A kellemes tavaszi napsütésben akár össze is köthetjük egymással a látnivalókat és egy kellemes sétával mindegyiket meghódíthatjuk, hogy aztán mi magunk zsűrizzük, melyik dombtetőről legszebb a kilátás.

3. Nagy-Szénás, Zsíros-hegy

A Budai-hegység legszebb kilátást nyújtó hegyei a Nagy-Szénás  és az Alsó-Zsíros-hegy Pilisszentiván és Nagykovácsi között. Az Alsó-Zsíros-hegy 424 méter magas, alpesi jellegű, fenyvessel borított, meredek, sziklás hegyoldalú, a Nagy-Szénás pedig kopár és kerek kúpokból álló, 550 méter magas, Európa Diplomás, fokozottan védett magaslat.

Az Alsó-Zsíros-hegy csúcsáról, az észak felé meredeken leszakadó sziklás hegyoromról káprázatos kilátás nyílik a Pilisre, a Kevélyekre. Az egész környezet a fenséges fenyvessel, a hatalmas sziklafalakkal és a kopár sziklaorommal párját ritkító látvány.

A Nagy-Szénás (550 m) jellegzetes, kopár kúpjai egyedülállóak Magyarországon, az elképesztő körpanoráma mellett, a hatalmas, kerek, füves kúpok, mint valami óriásbálna, terpeszkednek magasan a lakott részek fölött. Mintha egy rég alvó vulkán fűvel benőtt kráterében járnánk, nem véletlenül népszerű a hegy a túrázók, sportolók, kutyasétáltatók között.

Ez a mintegy 14 kilométeres, 3,5 órás túra szinte végig kényelmes, jelzett turistaúton járható, az elején van egy meredekebb, de nem hosszú szakasz. A szintemelkedés 400 méter. Megfelelő lábbeli, minimum egy jó profilú, csúszásgátló talppal ellátott túracipő, jól szellőző, gyorsan száradó, párnázott túrazoknival elengedhetetlen a túra kényelmes, biztonságos végigjárásához. 

Rövidebb opció, ha autóval megyünk Nagykovácsiba, egészen a Zsíros-hegyi út végéig és a Kút utcánál a kiszélesedő téren leparkolunk. Innen 10 perc alatt elérjük a Zsíros-hegyi kilátót. A másik irányban pedig bő félóra sétával elérhető a Nagy-Szénás csúcsa.

4. Holdvilág-árok (Visegrádi-hegység)

Kiindulópont: Kiskovácsi. Az egyik legnépszerűbb, ha nem a legnépszerűbb kirándulási helyszín a Pilisben, amely Pomáztól körülbelül 6 kilométerre található. Gyalogosan Kiskovácsi vagy Lajos forrás felől közelíthető meg. Egyes feltevések szerint ezen a területen állt egykor Attila városa, egy másik feltételezés szerint Árpád fejedelmet temették el itt. Ezek az elméletek mindmáig nem nyertek tudományos igazolást, ám a hely rejtélye alkalmas arra, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük a történelem iránt.

5. Csillebérc – Farkas-hegy, Sorrento-sziklák

Egy parádés kirándulás a Budai-hegység déli részén. Autóval a KFKI előtti parkoló, a Konkoly Thege Miklós út végén. Innen kiindulva a Budaörs felett magasodó kopár Csiki-hegyek varázslatos vidékére vezet ez a körtúra. A Farkas-hegy bámulatosan szép gyepes mezői, az onnan feltáruló pazar panoráma és a fenyőligetes, vadregényes Sorrento-sziklák a csúcspontjai a könnyű kirándulásnak. A magyarázat szerint a hely az olaszországi, Nápoly közeli Sorrento tengerpartjának szikláiról kapta a nevét. Lehet, hogy a hasonlat merész, de az egészen biztos, hogy a Sorrento és környéke Budai-hegyek egyik legszebb, és mégis legkevésbé látogatott része.

A táv mindössze 8 km, pihenő nélkül mintegy 2,5 óra alatt bejárható. A szintkülönbség csak 200 méter. Kényelmes erdei utak, turistaösvények, kevés emelkedő jellemzi, egy rövid szakaszon jelzetlen, de jól követhető az útvonal. A túraút egész évben jól járható, ilyenkor hűvösben jó szolgálatot tehet egy szél- és vízálló softshell dzseki, mozgást nem akadályozó, gyorsan száradó, strapabíró túranadrág, nyári melegben pedig egy jól szellőző, nedvességet elvezető technikai póló. 

6. Gyadai tanösvény és Katalinpusztai kirándulóközpont 

Szendehely-Katalinpuszta környékén a legkiválóbb őszi kirándulóhely a Gyadai-rét, amely a Naszály-hegy oldalánál fekszik. Gyerekekkel is érdemes felkeresni, biztosan ők is élvezni fogják a Gyadai tanösvény, a Legyél te is kiserdész óvodás tanösvény, és a Madártani tanösvény kalandjait. Közülük a leghíresebb a Gyadai tanösvény, amelynek hintahídja, óriás függőhídja és mocsáron átvezető fapallói izgalmas kihívást jelentenek. A 6 km hosszú, ingyenesen bejárható tanösvény összesen 13 állomásból áll, felfedezése körülbelül 2,5-3 órát vesz igénybe.

7. Jági tanösvény

Pilisszentiván mellett, a térképeken ma Vadász-rétként feltüntetett terület hagyományos neve Jági-rét volt, melyet a településen élő német lakosság használt. Az útvonal teljes kört alkot, tehát a kezdő és egyben a végállomás a pilisszentiváni sportpálya és a Villa Negra vendéglő parkolójában van. A tanösvény teljes hossza 3,5 km, mely mintegy 2 óra alatt bejárható. Az útvonalon 6 állomás található, melyek a tanösvény füzet segítségével részletesen bemutatják a terület geológiai, állattani, növénytani értékeit, de megtudhatjuk azt is, miért nem lett sikeres a helybéliek pisztráng tenyésztési terve, vagy hogy miért mérgesek a természetvédők az akácra.

8. Nyakas-szikla, Biatorbágy

Egy rövid túra a Budapesttől mindössze 20 km-re lévő, de különleges biatorbágyi (Nyakas-kő néven is ismert) szikláknál. A túra nagyrészt könnyű terepen zajlik, de mégis gazdag élményt ígér. Az út során megtekinthetjük a biatorbágyi viaduktot, majd a közeli erdős dombok közé vezet. Az út során megmászunk egy szép kilátást nyújtó kisebb hegyet, meglátogatunk egy erdei kápolnát, majd egy különleges sziklaképződmény tetején sétálhatunk. Végül egy nagy szikla tetején pihenhetünk meg, majd az alattunk elterülő zöld rétre leereszkedve érünk vissza Biatorbágyra, ahol egy remek cukrászdában fogyaszthatunk finomságokat. A túra teljes távja kb. 11 km, 350 méter szintemelkedéssel. 

9. Tatai fényes tanösvény

Az egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy tizennyolc állomással rendelkező ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a tatai fürdő területének természeti kincseit. Egyszerre informatív és szórakoztató, mely bővelkedik kalandokban: önállóan, kötélhídon és csónakkal járhatják be a látogatók, és megcsodálhatják a karsztforrások lenyűgöző élővilágát. A tanösvényt a Látogatóközpont helyi élővilágot bemutató kiállításai és foglalkozásai egészítik ki.

A tanösvényen fa hidakon közlekedhetünk a víz felett, amelyben apró buborékok törnek a víz felszínére. Rövid, kb. egy órás túra, kisebb gyerekek is könnyen bírják, és utána körbenézhetünk Tatán, megnézhetjük a Tatai várat, az Öreg-tavat, majd sétálhatunk egyet az angol kertben.

10. Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

A Budapesthez közeli vácrátóti botanikus kert az ország egyik legnagyobb arborétuma. A 27 hektáros kertben közel 13 000 fajta növényfaj él. Az itthoni és Európában őshonos növények mellett a melegházakban a trópusok növényvilágát is megcsodálhatod. A kertben rágcsálók, kisragadozók és rovarevők is élnek, de több mint 62 madárfaj is fészkel itt. Több sikló-, gyík- és békafaj is otthonra talált az arborétumban. A vácrátóti botanikus kertben idegenvezetést is tartanak, de önállóan bejárható útvonalakat is ajánlanak a látogatóknak. A gyerekek a kirándulás, túrázás mellett különböző tematikus foglalkozásokon is részt vehetnek.  Tavasszal gyönyörű a tulipán ültetvény.

Vezető kép: Lakatos- Szabó Fruzsina 061.hu