Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az angolok valamiért úgy gondolják, hogy remek ötlet megfilmesíteni a politikai beszédeket, pedig a beszédek akkor is unalmasak, ha éppen emblematikusak, vagy ha történelmi sorsfordulókhoz kötődnek. Ráadásul a beszédeket általában nem maguk a politikusok írják, hanem a beszédírók, de ez már tényleg részletkérdés. A király beszéde után A legsötétebb óra is beszédekre épül, ráadásul a Dunkirk című film után  fél évvel ugyanarról szól Joe Wright filmje is, csak éppen nem a kiskatona, hanem egy nagy formátumú, de ellentmondásos politikus szemszögből.

PZL – 061.hu

A hasonlóságok keresése nem ér véget… A Dunkirknél remekül működött az, hogy a rendező egyszerűen kihagyta ellenséget a sztoriból, ott a dramaturgia indokolta is, de A legsötétebb óra esetében a költséghatékonyság vagy a kreativitás hiánya vezethetett oda, hogy a németeket, azaz az ellenséget kizárólag archív felvételeken látjuk. Nos, így A legsötétebb óra nem más, mint egy BBC tévéfilm, ami talán az angol oktatási minisztérium támogatásával valósul meg, mert valójában oktatási segédanyagnak szánták a gimnáziumokba. Joe Wright mozija úgy lett egy sötét, szinte már noir-filmes hatásokat mutató kamaradarab, hogy semmit nem mutat meg a fenyegető veszélyből, azaz magukból a németekből, akik 1940 májusában a fél világ urai.

Az alkotás inkább hasonlítható a Kártyavár sorozat egy képzeletbeli időutazós epizódjához, mint háborús filmhez, mert valójában A legsötétebb óra nem háborús film, hanem egy megfilmesített politikai színdarab, ami Winston Churchill megválasztásának kulisszatitkairól, az angol belpolitikai erőviszonyok körülírásáról szól, ami az angolokon kívül valószínűleg senkit nem érdekel. És persze, nemcsak azzal tolták túl a píszít, hogy „mi még meg sem mutatjuk a németeket, annyira megvetjük őket”, hanem azzal a jelenettel is, amikor a szivarozó és töményt vedelő miniszterelnök egyszer lemegy a metróba, és ott szóba elegyedik az utasokkal. Nos, ez a jelenet inkább megidézi az 1951-ben forgatott szovjet aratóversenyről szóló propaganda híradásokat, mint egy régi vágású mozifilmet.

A nép egyszerű gyermekei bemutatkoznak a miniszterelnöknek, és amikor Churchill belekezd a Horatius-versbe, egy fiatalember fejezi be a strófát. Persze, miért is ne, bárki befejezhet egy verset a metrón, maradjunk annyiban, hogy a jelenet annyira volt beállított, mint amikor Sztálin kislányok arcát simogatja a Vörös téren, november 7-én. Gary Oldman persze remekül hozza a figurát, szinte felismerhetetlen, annyira elmaszkírozták, de így, sminken keresztül el is lenyűgöző, és persze a hátán viszi az egész vállalkozást.

A legsötétebb óra valójában az ő one-man-showja, mindenki csak asszisztál mellette, még a feleségét alakító nagyszerű Kristin Scott Thomas is. És bár ez egy egydimenziós tévéfilm, mégsem tudja, hogy mit akar. Hogy a fiatal titkárnő szemszögéből mutassa meg Churchillt, vagy éppen a férje politikai karrierje szempontjából mindent feláldozó feleség horizontját világítsák meg? De hiába klipes eszközök tárháza, kiváló az operatőri munka, nemcsak statikus, hanem unalmas is. A háború után Churchillre nemet mondtak a választók, hiába nyerte meg a háborút, és valószínűleg nemet mondanak a filmre is, hiába nyer meg majd mindent Gary Oldman ezzel a bravúros alakításával.

A legsötétebb óra
angol film
szereplők: Gary Oldman, Lily James, Ben Mendelsohn, Kristin Scott Thomas
rendezte: Joe Wright
Bemutató: 2018. január 18.
Forgalmazó: UIP-Duna Film


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •