Négy korszak négy nőikonjával találkozhat a közönség a Kultúrlánc-sorozat következő eseményén szombaton az ózdi Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban, ahol Nő 4x – 4 szerep – 4 évtized címmel a helyszín épített díszleteiben az 1918-as, 1938-as, 1968-as és 1988-as évekből elevenedik meg egy-egy filmrészlet.

MTI

A Kultúrlánc elnevezésű rendezvénnyel márciusban új programsorozatot indított a Forum Hungaricum által üzemeltetett Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, hogy tematikus összeállításokkal, új kontextusba helyezve mutassa be a filmtörténetet – idézte fel közleményében a Forum Hungaricum.

Az első program a film és a divat egymásra hatásáról szólt, a mostani pedig négy szerep és négy színésznő történetén keresztül ad betekintést egy-egy magyar filmalkotás részleteibe és mutatja be azok fogadtatását is.

A látogatók találkozhatnak Anna Kareninával (Varsányi Irén) vonatkocsijában, a tanyasi iskola osztálytermében a Pusztai királykisasszony Balajthay Erzsije (Szörényi Éva) várja őket, az ódon villa dolgozószobájában együtt nyomozhatnak az agilis tanárnővel (Ruttkai Éva) a híres-hírhedt bélyeg, A Hamis Izabella után, míg az Eldorádóból Monorinét (Pogány Judit) ismerhetik meg.

A látogatók állomásról állomásra haladva jutnak előre az időben, miközben a magyar film történetéhez kapcsolódó interaktív játékokat kell megoldaniuk.

A Kultúrlánc-eseménysorozat nyári programján a film és a zene kapcsolata is fontos szerepet kap. A megnyitót a francia nagykövet, Éric Fournier által vezetett jazzegyüttes, a Les Slashers koncertje követi. A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark a Goethe Intézet, az Olasz Intézet és a Lengyel Intézet mellett a Francia Intézettel kialakított partnerségi együttműködését is kívánja hangsúlyozni a koncerttel.

Kép: Pusztai királykisasszony