Kevés olyan, a szülőség félelmetes és gyötrelmes perceit kendőzetlenül bemutató sorozattal találkozni, mint az HBO Go-n futó Bezzegszülők, amely a száraz piskótáig lenyalja a cukormázat, nem kertel, nem akar szájbarágós lenni, és épp emiatt nagyon valódi. A brit-amerikai sorozat a legfelelősségteljesebb, legtöbb munkát igénylő szerepkört, a szülőét járja körül alaposan, amelyben Ally és Paul bukdácsol, olykor el is hasal, de azt legalább mindig nagy konszenzusban. A széria második felvonásában a szülőpáros már kamaszodó gyermekeik küzdelmes hétköznapjait próbálják vezényelni több-kevesebb sikerrel, s nagy örömünkre a sorozat legviccesebb karaktereit, a szarkazmus éllovasait, a nagyszülőket sem írták ki a sorozatból. Kritika.

MM – 061.hu

A Bezzegszülők második évadában folytatódik Paul és Ally vesszőfutása: teljes munkaidős karrierjük, idősödő szüleik, jelzálogkölcsönük, és gyermekeik, Luke és Ava nevelése között próbálnak zsonglőrködni. Paul (Martin Freeman) és Ally (Daisy Haggard) között óriási az összhang, ez a szerencséjük, másképp nem élnék túl.

A gyerekek pont abban a korban vannak – kamaszodnak -, amikor már máshogy kell szólni hozzájuk, másfajta kommunikáció lehet célravezető. Nem mondanak sokat, csak morzsákat dobnak a szülőknek, amelyekből nagyon nehéz összerakni, épp mi történik velük, milyen problémáik vannak, miken mennek keresztül. Az évad egyik leginkább betaláló epizódja épp ezt a kérdést járja körül. Paul a ‘Sztárok a jégen’ x-edik évadát igyekszik ráerőszakolni a családra, kétségbeesetten próbálja a tévé elé ültetni feleségét és gyerekeit, hogy meglegyen a heti egy szertartás jellegű családi esemény, amely után majd elégedetten felsóhajthat. Azt azonban elfelejti, hogy időközben eltelt hat év, egyikük sem vágyik már a kőkorszaki műsorra. Ally nyugtatása ellenére Paul nehezen fogadja el, hogy mindenki a szobájába zárkózva “gépezik”, és hogy nem lehet a családot összehozni egyetlen közös program erejéig.

“Mansonék. Ők legalább összetartottak”

-szakad ki belőle a helytálló megállapítás, majd miután kitölt némi vörösbort a vizes poharába, kihúzza a konnektorból a modemet. Radikális megoldás a család összetartására, de működhet. 

A Bezzegszülőkben az a jó, hogy nem a kisujjat eltartó, és nem is az amerikai típusú, nyálba hajló, kiszámíthatóan didaktikus vonalon lavíroz, hanem emberközelien, a hétköznapok monoton történéseit ügyesen kibontva ábrázol, a pazar, brit abszurddal megtöltött dialógusok pedig csak felteszik az i-re a pontot. Mindkét szülő brillíroz, Ally megnyilvánulásai is tízpontosak:

“Az egyik vegán, a másik vallásos. Tisztára, mint a Kardashian család”

A napi daráló és a gyereknevelés nehézségeinek bemutatása mellett a sorozat tűpontosan hozza az idős nagyszülők hétköznapi válságkezelését. “Elromlott a tévé”, “ki fogja öntözni a szomszéd virágait?” – az eseménytelen nyugdíjas évek kihívásaira épp annyi iróniával tesz megoldási javaslatokat Paul, amennyivel a szülei az unokák nevelésével kapcsolatban. A szülő-gyerek játszmák így két szinten is láthatók: nagyszülő-szülő és szülő-gyerek, az eszmefuttatások, a kikezdhető logikai sémák pedig parádés párbeszédeken keresztül hozzák igazán közel a nézőt a sorozathoz. A Bezzegszülők legnagyobb fegyvere a humor, élni, túlélni enélkül nem is lehet.