Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 451
  •  
    451
    Shares

Napokban jelent meg Benedek Szabolcs Kádár hét napja című történelmi regénye, amely azt a hét napot dolgozza fel, amikor is Kádár János, a Nagy Imre-kormány államminisztere az 1956-os forradalom kezdeti hívéből annak elárulója lesz. Benedek Szabolccsal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Közismerten nagy Beatles-rajongó vagy szinte szisztematikusan gyűjtesz minden infót, relikviát a zenekarról. Amikor Kádár lett a készülő regényed témája, akkor hasonló intenzitással és következetességgel jegyzetelni kezdtél, és úgy élted magad az 1956-os világba, ahogy számtalanszor végigmentél gondolatban az Abbey Road zebráján…
Lassan úgy érezhetem magam, akár a volt Beatles-tagok, akik egy időben nehezményezték, hogy bármit csinálnak a banda feloszlása után, sose készül olyan interjú velük, amelyben ne kerülne szóba a Beatles… Persze a hasonlat sántít, hiszen velük ellentétben én örülök ennek. Na de hogy konkrétan mikor is léptem rá a zebrára ennél a regénynél: hát a hely tényleg sok mindent meghatározott. Szolnokon nőttem fel, abban a városban, amelynek a Kádár-korszakban egyfajta mítosz lengte körül a munkásmozgalmi múltját (amely egyébként valószínűleg nem vaskosabb más városokénál, csak erősebb volt a köréje épült legenda). Az iskolában például ott azt tanultuk, hogy míg az ország egészében 133 napig tartott 1919-ben a Tanácsköztársaság, addig Szolnokon 134 napig. Aztán ott voltak az 1956. novemberi szolnoki események, amelyekről nyíltan nem nagyon beszéltek, de a megyei tanács épületében évfordulók idején zárt ülés keretében egy-egy magas rangú pesti vendég jelenlétében megemlékeztek a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról. Volt az egyik napilapban egy kultúrtörténeti sorozatom, abban megírtam, hogy ez egyébként valószínűleg félreértésen alapult, és abból eredeztethető, hogy a megyei tanács épületében elhelyeztek egy márványtáblát, rajta egy Kádár-idézettel, miszerint 1956 novemberében innen indulva vették fel a harcot a szocializmus erői az ellenforradalmárokkal. Igen ám, csakhogy ez az idézet Kádárnak egy, 1969-ben egy szolnoki munkásgyűlésen elhangzott beszédéből származott, és az „innen” a városra vonatkozott, nem pedig konkrétan a tanácsépületre, amelyben szemtanúk szerint Kádár 1956-ban nem is járt. Mindenesetre a történettel valamilyen formában gyerekfejjel találkoztam először. Egyrészt itt volt a Szolnok megyei tanács épülete a Kádár-idézetes márványtáblával, másrészt száz kilométerrel arrébb ott volt nagyapám falusi háza a vakolatban mementóként meghagyott ötvenhatos golyónyommal. Az ember ilyenkor óhatatlanul elkezd töprengeni és lassacskán megpróbál utánajárni a dolgoknak. Az irodalmi alapanyag tehát, mondhatni, elég régóta foglalkoztatott.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mennyire tudtál minden információt leellenőrizni, hiszen a mai napig egymásnak ellentmondó vallomások is vannak, pl. egy korábbi, az október 25-i eseményekkel kapcsolatban…
Kérdőjelek kétségtelenül vannak, ahogy mondod, akár az október 25-ei vérengzés körül is. Vagy például én legalábbis úgy gondolom, hogy nincs átfogó magyarázat arra sem, hogy a 23-áról 24-ére virradó éjszaka hogyan jutottak hirtelen olyan sok fegyverhez a felkelők. Vannak erre is magyarázatok a feltört fegyverraktárakról és az átállt katonai egységekről, ám a kép szerintem akkor se áll teljesen össze. Ezzel most nem valamiféle konteóra akarnék utalni, csupán jelezni, hogy van még, ami tisztázásra vár. A regény megírásakor is szembesültem kisebb-nagyobb dilemmákkal – például, hogy vajon repülőgéppel vagy helikopterrel érkezett-e Kádár Szolnokra –, és ahol muszáj volt döntenem, ott igyekeztem is dönteni, ahol nem, ott átugrottam a kérdést. Azt ugyanis hangsúlyozni kell, hogy ez egy regény, amely bár valós eseményekre épül, és noha Oscar Wilde óta tudjuk, hogy az élet utánozza az irodalmat, a dramaturgiát mégis csak az író építi fel, és ő dönti el azt is, hogy melyik valóságelemet milyen mélységben használja.

Hogy találtál nyelvet a sztorihoz? Ugye volt a Csaplár-féle naiv, iskolás nyelv (Igazságos Kádár János) vagy a full realisztikus Kornis-féle nyelv…. Vagy ott a Garaczi-féle retró-nyelvészkedés…
A pártvezetők egymás közti megnyilvánulásainak kigondolása volt talán a legnehezebb kérdés. Az például nagyjából ismert, hogy Rákosi és Kádár között csendőrpertu volt, ami sokat elárul kettejük viszonyáról is. És lehetett egyfajta távolságtartás vagy olykor többé-kevésbé nyílt szembenállás is az itthoni illegalitásban működők és a Szovjetunióból hazatért moszkoviták között is. Mindez a kommunikációjukban is megnyilvánulhatott. De hát ilyenkor van az írónak feladata, vagyis ami a történeti forrásokból nem derül ki, akkor azt némi emberismerettel, fantáziával és irodalmi tapasztalatokkal kell kipótolni.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Filmszerűen dramatizáltad az eseményeket. Megfordult a fejedben, hogy készülhetne végre egy film Kádárról? És hogy miért nem készült, ahogy szépirodalmi alkotás sem igen…
Általában véve filmszerűen írok, legalábbis elhangzott már ez más regényem kapcsán is. Kétségkívül a történet filmre is illik, benne van a dráma, sőt egyenesen a tragédia, és éppenséggel az olyasmi is bátorított arra, hogy többéves töprengés után valóban nekikezdjek ennek a regénynek, hogy például ugye a németek emlékezetes filmet készítettek Hitlernek a bunkerben töltött végnapjairól. Szépirodalmi alkotás azért más is készült, te is említetted Csaplárt és Kornist, de fontos lenne, hogy még több alkotás szülessen, akár, mint mondtad, film is, mert az azt jelentené, hogy Kádárt és korát végre történelmi távlatokból tudjuk szemlélni.

Voltak-e olyan információk, amelyek önéletrajzokban, vallomásokban nem voltak közismertek, és te vagy az első adatközlő?
Azt hiszem, olyan, amit én fedeztem volna föl, nincs a regényben. Olyan viszont igen, ami a történelmi szakkönyveket és forrásokat nem napi szinten forgató olvasó számára újdonság lehet. Gondolok olyan apróságokra például, ami nekem is meglepetés volt, hogy Kádárnak volt fegyverviselési engedélye. Bombasztikus felfedezések helyett inkább a puzzle darabjait igyekeztem összerakni, hogy milyen belső és külső tényezők vitték Kádárt az árulásra, amiben politikai és történelmi körülményeknek és egyéni személyiségjegyeknek egyaránt szerepük volt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A könyvben számos városi legenda (pl. Puskás Öcsi meghalt az 56-os harcokban) szerepel. Nem gondoltál arra, hogy ezeket úgymond nagyobb lére ereszd?
Az egészet igen-igen bő lére lehetett volna ereszteni, hiszen olyanokat is bele lehetett volna írni, hogy teszem azt, míg Kádár Moszkvában tartózkodott, addig mi történt idehaza, és hogyan, milyen körülmények között került szóba akár az ő eltűnése is. Ám az volt a célom, hogy ez a regény ténylegesen Kádárról szóljon. Úgy képzeltem el, hogy ha film lenne, a kamera folyton Kádár mellett lenne, és azt venné, hogy mit csinál, hova megy, kivel és miről beszél. Van például az a világháborús sztori, amikor egy léccel a vállán menekül meg az igazoltatásokból. A történetet ebben a regényben az ő interpretálásában kapjuk vissza, ahogyan ő azt évekkel, évtizedekkel később elmesélte, ugyanakkor azóta kutatásokból tudni lehet, hogy nem egészen így esett meg. Kádár viszont így mondta el, ezért a saját szavaival elmondva így szerepel itt is.

drMáriás festménye szerepel a borítón, ami persze hasonlít Kádárra, de nem voltak-e olyan munkapéldányok, amikor valós Kádár-fotóval operáltak a kiadóban, már csak az eladhatóság miatt…
Keresgéltük a borítóra szóba jöhető képeket, amikor beugrott drMáriás festménye, amelyet már korábban is láttam, de amikor ilyen szemmel is megnéztük, azonnal tudtuk, hogy ez kell nekünk. Szerintem az arckifejezésben benne van az, amiről a regény is szól: a személyiség és a történelem olykor igencsak rázós, ugyanakkor nem figyelmen kívül hagyható kapcsolata.

A kvarcóra hét dallama című könyved alaposan belemegy a Kádár-kori pop-kulturális világba, így aztán jogos a kérdés: milyen volt a te gyerekkori Kádár-képed?
Vidéken nőttem föl, Kádárt mi csak a tévében láttuk a május elsejei ünnepségek idején is. Kicsit valóban olyan volt, amilyen a Monarchia idején lehetett Ferenc Józseffel, azzal a különbséggel, hogy Kádár képmása nem lógott az iskolában a falon, ellenben az újságokban, a tévében meg a felvonulásokon lehetett találkozni vele. Ő volt az uralkodó, aki akkor is jelen van, amikor közvetlenül nincs jelen.

Te, aki végül is Kádár személyiségébe helyezkedtél, és sokszor gyenge embernek tűnik, mit gondolsz: profi, dörzsölt politikus, vagy inkább csak az események sodorják?
Nyitva hagyom a kérdésedet. Azazhogy természetesen volna válaszom, a regény írása közben kialakult bennem Kádárról egyfajta személyiségrajz, de ez a könyv azt szeretné elérni, hogy az olvasó maga ébredjen saját magyarázatra arra vonatkozóan, hogy mi vihette rá Kádárt a forradalom elárulására. Mert ez, mint említettem, benne volt az adott szituáción kívül az egész személyiségében is. Az ÉS kritikusa írta a regény kapcsán, hogy Kádár dönthetett volna másként is. Na de akkor miért nem úgy döntött? A Kádár hét napja erre igyekszik megtalálni a választ, mégpedig az olvasót szorosan bevonva, ha úgy tetszik, közösen gondolkodva vele.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 451
  •  
    451
    Shares