Nekem lámpást adott kezembe az Úr – Az Aladdin című filmről

Aki Guy Richie miatt úgy döntene, hogy megnézné az élőszereplős Aladdint, nos, azt önmérsékletre intenénk. Guy Richie inkább volt producere, mint rendezője a filmnek, és nagyon úgy néz ki, hogy az asszisztense rendezte meg, vagy a bejárónője. Esetleg a kertésze. 

PZL – 061.hu

Mintha az Egri csillagok musicalt keverték volna a Padlással, a Jégvarázzsal és a Koppányai Aga testamentuma című ifjúsági filmmel, mégis, leginkább egy soha be nem mutatott Fényes Szabolcs és Tamási Zdenkó-féle  operett jut az ember eszébe, amelyben Jágót, a papagájt Rátonyi Róbert alakításában. Valójában az 1992-es rajzfilm storyboardját emelték át, a történet nem kapott újabb dimenziókat, nem úgy mint a pár héttel ezelőtt bemutatott Tim Burton-féle  – egyébként elfogadható kreatív együtthatókkal rendelkező – Dumbo. Ott ugyebár a mese az első világháború utáni élni akarásról szól, és arról, hogy a modernizációt megjelenítő art deco Disneyland miképpen igázza le magát a természetet. Az Aladdin mozifilm semmivel nem adott többet az eredeti meséhez, mint bármelyik musical szoftverrel előállított történelmi produkció a komáromi lovas színházban.

Leginkább akkor derül ki, hogy az élőszereplős Aladin elvérzik a Disney rajzfilmmel szemben, amikor Dzsini prezentációt tart, és közben bármivé át tudott alakulni. Azok az 1992-es jelenetek kétségtelenül nagyon viccesek, 27 évvel a bemutató után is nevetnek rajta a mai négyéves gyerekek. Ami leginkább feltűnő: az élőszereplős filmnek nincs humora, nincs bája, sőt, egyetlen Guy Richie-féle jellegzetességet sem tudnánk felsorolni. Na jó, pörög rendesen, látunk felgyorsított akciókat, de ezt bérmunkában minden harminc körüli ifjú iparos meg tudja csinálni, aki a UCLA rendező szakán végzett. Kétségtelen, hogy a táncjeleneteket profin megkoreografálták, azok olyanok voltak mintha a debreceni virágkarnevál összes lyoni, szlovéniai és derecskei mazsorett táncosait és a hajdúszoboszlói szambaiskola diákjait telenyomták volna herbállal, miközben a Nagytemplom előtt fellövik a tűzijátékot és a színpadon a Neoton Família még élő zenészei épp a Pago Pagót nyomják.

Az év egyik legkellemetlenebb, végtelenül üres és semmitmondó Bollywood-ot idéző produkciója az Aladdin, amelyben még Will Smith sem tudott egyetlen poént sem belepréselni, viszont annyi jelmezt és díszletet használtak fel, mint a Spartacusban és a Ben Húrban és a Gábor diákban összesen. Az élőszereplős film annyira követi a rajzfilmet, hogy az oroszlánfejet formázó barlangot – amely magát a csodalámpát rejti – egy az egyben átemelték  CGI-jal. Amikor Jázmin megjelenik a kérője előtt, miközben a lépcsőn együtt lépdel vele a tigrise, nos, az olyan, mint egy R&B luxusvideoklip Nicki Minajjal, ahol a Rahját, a tigrist Sigfrid és Roy Las Vegas-i showjából kérték még annak idején kölcsön. A filmben senki sem alakít nagyot (magát Aladdint játszó Mena Massoudot már nem is tudjuk felidézni) Jázmin (Naomi Scott) is inkább inkább díszlet volt, mintsem színész. Az egyetlen, akinek figyelemre méltó alakítása volt az a repülő varázsszőnyeg, akinek fizetni sem kellett, de pedig néha táncolt is.

Aladdin
amerikai mesefilm
Szereplők: Will Smith, Naomi Scott, Mena Massoud, Marwan Kenzari
rendezte: Guy Ritchie
bemutató: 2019. május 23.

 

2019-05-26T07:46:25+02:00 2019. május 24.|