Marozsán Erika március 17-én mutatja be Nem dobban a szív című új lemezét az Uránia moziban, a meghívott vendég pedig Novák Péter lesz. A New Yorkban élő művésznő újra Magyarországon forgat, Kasvinszki Attila Paraziták a Paradicsomban című filmjének főszerepét játssza majd el. Marozsán Erikával beszélgettünk. 

PZL- 061.hu

Jelentett skatulyát a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című film, ami után te lettél az alternatív szubkultúra jócsaja…
A pályám elején nagyon megválogattam, hogy milyen felkérésekre  mondok igent. A főiskola után rögtön hívtak egy nagy költségvetésű filmbe, de én akkora hülyeségnek tartottam azt a mozit, hogy nemet mondtam. Nem tudom, hogy most lennék-e olyan bátor, hogy egy milliárdos költségvetésű filmre nemet mondjak. A húszas éveim elején radikális voltam, főleg az underground érdekelt, nem vállaltam reklámfilmeket, és persze, nem biztos, hogy az volt a jó út.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Bánod, hogy kimaradtak a többszázezres nézettségű közönségfilmek?
Azt tudták rólam, hogy a szubkulturális életben magát otthon érző lány vagyok. Elitisták voltunk, számunkra az volt a legfontosabb, hogy minőségi dolgokban vegyünk részt, a siker és a pénz nem számított. Egy romantikus korban kerültem be a filmes világba, nagy elvárásokkal, ami nem feltétlenül a közönségsikerrel azonos. De kilencvenes években az egész világ ilyen volt, hiszen a Meryl Streep sem vállalt volna el könnyű filmeket akkoriban. Megváltozott a világ, máshová kerültek a súlypontok. Berlinben az egyik legjobb nevű producerrel tárgyaltam egy független művészfilmről… Azt mondta: neki olyan színésznő kell, aki kommersz filmekből is ismert, mert fontos, hogy sok nézőt produkáljon a film. Ez nekem anno felnyitotta a szemem: ja, akkor adtok nekem művészfilmet, ha a nevem kommersz filmekből is ismert lesz?! Hogy ez így megy? Akkor vállaljak be én is kommersz filmeket? Most már ezek a dolgok összekeveredtek.

Fotó: Horváth Péter Gyula

New Yorkban két utcára laksz Gabriel Byrne-től, aki szintén szerepel a Terápia című sorozatban, csak ő az amerikai, míg te a magyar verzióban. Mennyire jellemezőek az életedre a különös együttállások?
Nem akartam magam soha titokzatosnak, vagy misztikus nőnek látni, és nem is nagyon voltak különös motívumok az életemben. Megérzéseim viszont vannak…. Amikor a Szomorú vasárnap próbafelvétele volt, egyértelműnek tűnt, hogy ez az életem része lesz, és tudtam már évekkel a film előtt, hogy magához a dalhoz is lesz valami közöm.

Heather Nova énekelte a végefőcím dalt, azaz magát a Szomorú vasárnapot. Miért nem te? Te is jól énekelsz, és a film főszereplője voltál…
Akkor ő egy feljövő sztár volt, és a végefőcímhez mindenképpen sztárt szerettek volna. Akkor volt Heather Novának egy nagy pillanata, akkor lehetett a csúcson. Amikor a filmet Angliában is bemutatták, egy egész hétvégét együtt töltöttünk, kávézni mentünk, és haverkodtunk, de aztán elveszítettük egymást…

Fotó: Horváth Péter Gyula

Számos európai filmben játszottál. Hogy érzed, változtak a művészfilmes trendek?
A művészfilmekre nagy hatást gyakoroltak a tömegfilmek, sokszor már el is mosódnak a határok. Vannak kamarafilmek is, de kísérleti alkotások alig születnek. Két nagy piac van, a fesztivál – és a kommersz piac, és a fesztiválfilmeknek is megvannak a receptjeik. Mivel a film drága műfaj, mindenki – a művészfilmes befektetők is – szeretnék, ha nyereséget termelne a filmjük. Olyan revelációk, amilyenek a Kuroszava vagy Tarkovszkij filmjei voltak, már ritkán születnek. Ezért is olyan jó amikor az ember például az új Enyedi filmet megnézi. Most amúgy is a magyar filmeket újra felfedezte a világ.

Amióta anyuka vagy, bizonyára nehezebb a logisztika, nem olyan könnyű egy-egy forgatásra New Yorkból Berlinbe, vagy éppen Budapestre repülni. Ilyenkor mi az, amit mérlegelsz?
Az elmúlt pár évben már csak a vágyaim követem. Vágytam a családra, majd megszültem a gyerekünk, dolgoztam, de csak keveset, sok munkát lemondtam a család miatt, az anyaságra koncentráltam, aztán megfogalmazódott bennem, hogy én is vagyok valaki, nemcsak főállású anyuka… Mostanában újra elvállalok egy-egy munkát, és próbálom úgy intézni a dolgokat, hogy a gyerekem is jól érezze magát, de én is érezzem kezem-lábam. Aztán újra rám tör, hogy a gyereknek több anyára van szüksége, és újra csak az anyaságra koncentrálok…  így megy ez…

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az új lemezeden számos szövegíróval dolgoztál. Nem tartottál attól, hogy széttartó lesz az album világa?
Amikor szóba került, hogy csináljunk új lemezt, akkor azt mondtam: azt szeretném, ha minden dalt más szövegíró írna. A kollaboráció izgatott, és az, hogy platformot adjak a lírának. Izlandon az elnök is verset ír, a tévében felolvassa azokat. Szeretném, ha a vers, a költészet itthon is olyan fontos lenne, mint a világ boldogabbik tájain. De ugyanakkor mégsem megzenésített verseket szerettem volna, ezek a szövegek a kész zenei anyagra születtek, amiknek Födő Sándor “Fodo” a zeneszerzője .

Volt, aki félreértett, és „dívás szöveget” írt? Szóval, eltalálták a habitusod?
Igen, pedig nem meséltem el, hogy az életem éppen hol tart, vagy mik azok, amik foglalkoztatnak, mégis kiírták a legféltettebb titkaimat. Magamra ismertem minden dalban. Korábban a misztikumról kérdeztél: no, ez az volt…

Vezető kép: Horváth Péter Gyula