A héten jelenik meg Bereményi Géza Versek című kötete. Bizonyos dalszövegei már a “sapkát viselő években” is versek voltak, de ez a hetvenes évek szűk levegőjében, a mosókonyhákban és a dohányfüstös albérletekben nem látszott pontosan. Bereményi Gézával beszélgettünk.

PZL – 061.hu

A verseskönyved válogatás, rekonstrukció vagy inkább emlékkönyv?
Ki akartam válogatni azokat a dalszövegeket, amiket versekké szeretnék nyilvánítani. Egészen más ugyanis olvasva, mint hallgatva. Van olyan dalszöveg, amelyik gyöngébb énekelve, olvasva viszont új értelmet nyer. Azért versek a címe, mert verseknek gondolom ezeket.

Volt utólagos beavatkozás? Esetleg Cseh Tamás a ritmus miatt berakott egy személyes névmást…
Nem, soha. Tamás mindig úgy énekelte, ahogy leírtam. Én nem szóltam bele a zenéjébe, ő nem szólt bele a szövegeimbe. De nemcsak Cseh Tamásnak írt szövegek találhatóak a kötetben, van olyan, amit külön versnek írtam. Akik nem ismerik hangzó anyagként, azoknak is szerettem volna versélményt okozni.

Az Egy debreceni lány mondta eredetileg Udvaros Dorottya Átutazó című albumán szerepelt Tegnapi bánat címmel. Miért változtattad meg a címét?
Mert ez egy debreceni lánynak volt a kedvenc dalszövege, és ő magára ismert ebben, és tulajdonképpen róla is szólt. Ciklusokba rendeztem a verseket, és így váratlanul új értelmet is nyertek. Az egyik ciklus a szerelemről szól, abban található az Egy debreceni lány például. Tisztázni szerettem volna, hogy ezt egy nő mondja, hogy ez egy női vers.

Beremenyi Geza 2016.01.11. foto:Horvath Peter Gyula

A Désiré-verseknél tartottad az 1978-as album struktúráját, vagy a többi Désiré-vers új helyzetet teremtett?
Mindent újragondoltam. Az Antoine és Désiré címet azért tartottam meg cikluscímnek, mert őket nagyon jól lehetett használni. Az Egy ember életével kezdődik, de az nem én vagyok, csak félig… Egy ember életét születésétől kezdve kronologikusan dolgozza fel a könyv egészen öreg koráig, szóval, ez egy életregény versekben elbeszélve. Az Antoine és Désiré-ciklus objektív líra, két bohócról szól, akik különböző bohóctréfáknak és tanulságos és kicsit bugyuta tanmeséknek a résztvevői, amikben benne van a koruk és a nemzedékük is.

Biztos lesznek olyanok, akik benyújtják a „hiánypótlást”, mert kimaradtak a kedvenceik
A szerző jogos önkénye ez. Azok a szövegek kerültek be, amiket én verseknek ítéltem, versre ítéltem.

Beremenyi Geza 2016.01.11. foto:Horvath Peter Gyula

Szerintem maradtak ki olyan szövegek, amik erősebbek, mint amik belekerültek…
Ezt te csak képzeled, mert először énekelve hallottad ezeket a verseket, és benned még ott van a zene… Szóval, lehet, hogy nem leszel jó versolvasója ennek a verseskötetnek. Kifejezetten olyan embereknek szántam a könyvet, akik még nem hallották énekelve. Ha versolvasóvá tudsz válni – amiben segít a ciklusra osztás – akkor nyert ügyem van.

Meg sem fordulna a fejedben, hogy akár felkérd Udvaros Dorottyát, Básti Julit, vagy éppen Cserhalmit, hogy szavalják el a dalaikat immáron versként?
De, megfordult a fejemben, de sosem értek rá. Úgy szerettem volna bemutatni, hogy ők mondják el a verseket.

A Frontátvonulás egyik legszebb dala, a Születtem Magyarországon a verseskötetben is szituálva jelent meg. Mi indokolta, hogy „helyzetbe hozd” a verset?
Mert így illettek nagyon jól az Antoine és Désiré ciklusba, de a Frontátvonuláson Vizivel és Ecsédivel szerepel. A szerző jogán kicseréltem a neveket, és így szituáltam. Szerettem volna kicsit eltávolítani a daloktól.

Beremenyi Geza 2016.01.11. foto:Horvath Peter Gyula

Ezt a dalt egy fiatalember 1986 őszén előadta egy vidéki kollégiumban, és a „kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul” sor miatt megvádolta a kollégium vezetése: azt terjeszti, hogy Magyarország szovjet gyarmat lesz. Ha a megjelenés után három évvel ilyen indulatokat váltott ki a vers, akkor egyáltalán hogy adhatta ki az MHV?
Az idő múlásával rájöttem, hogy miről volt szó… Az iróniát senki nem használta, sem az ének sem a vers műfajban. Az irónia Szókratésznél szerepel először, aki nagyon komolyan kérdezett komolytalanul, és nagyon komolytalanul kérdezett komolyan. A lírai személy, aki elmondja a verseket, csaknem mindig használja az iróniát. Ha akarom hús, ha akarom hal. Ez abban a korban nagyon furcsán hatott. És nem holmi ravaszkodás miatt, hogy átcsússzon a cenzúrán, hanem eleve így születek. Kezdetben úgy álltunk hozzá, hogy ezeket a dalokat nyilván senki nem fogja hallani, egy szűkebb társaság humorára bíztam a dalokat. És aztán csak kiderült, hogy másokat is érdekelnek, sőt akár publikálni is lehetne a dalokat. Hat évvel a közös munka kezdete után jelent meg az első lemezünk. Az irónia dühítő is tudott lenni , hiszen Szókratészt az iróniája miatt kapott méregpoharat, azaz ítélték halálra. Azzal vádolták, hogy megrontja az ifjúságot.

Annak idején számos kulcsfontosságú dalt nem raktatok lemezre, pedig 1980-ban nem volt tudható, hogy lesz-e még következő. Bizonyos számoknak a hetvenes évek elejéről több albumon is lett volna helyük
Ez fel sem merült. Nem volt cél a megjelenés. Ugyanolyan örömmel fogadtuk volna a betiltást, mint a megjelenést. A megjelenés is rossz volt. Nem volt öröm. Nekem legalább is nem volt öröm. Tamásnak lehet, hogy öröm volt. Őt megszerették. Én kifejezetten féltem tőle, és be is jött egy-két rémképem.

Beremenyi Geza 2016.01.11. foto:Horvath Peter Gyula

Milyen rémképek jöttek be?
Például az, hogy az ember bekerül egy fontoskodó világba, ahol rajongók félreértik az szövegeket, ahol besorolják illetéktelen emberek. Míg egy albérleti szobában, elbújva nyugodtabban lehetett élni. Pénzre nem volt szükség. Ha az éhségtől összeesett valaki abban az időben az utcán, bevitték, és teletömték szőlőcukorral, majd kiengedték. A ruházat sem számított, a gazdag ember megvetendő hülyének számított abban a korban.

Szóval, minden megjelenéskor elbizonytalanodtál, hogy kell-e ez neked?
Igen. 19-20 éves koromban olyan írócsoportba tartoztam, ahol az volt a vélemény, hogy nem legitimáljuk magunkat a megjelenésekkel. Ők voltak a mestereim. Aztán vagy külföldre mentek, vagy meghaltak, és végül én lettem az egyetlen képviselője ennek a dolognak. A megjelenések után rájöttem, hogy milyen nagy a hatósugara ezeknek a daloknak. Volt például egy egri társaság, akik összejártak egy presszóban, és amikor megjelent a Levél nővéremnek, biztosak voltak benne, hogy az róluk szól. Úgy tudták, hogy Cseh Tamás írta a szövegeket, és úgy tudták, hogy Tamás ott volt diák, ahol ők. Szinte mindenki azt mondta ezekről a szövegekről: de hiszen ez én vagyok. Ez  közérzet volt akkoriban. És ezeknek a szövegeknek most megpróbálom biztosítani a túlélésüket. Mert ez az ironikus, kétértelmű emberfajta a szocializmus eltűntével állítólag kiveszett. Nem tudni ennek az életérzésnek a jövőjét, ahogy a jelenét sem.

Nehéz felfogni, hogy nem kiadásra készültek ezek az albérleti félhomályban született dalok…
Amikor összeálltunk, megállapodtunk abban, hogy az lesz az együttműködésünk egyik szabálya, hogy bármelyikünk felmondhatja a szolgálatot, és nem szorul magyarázatra, hogy miért, és a másiknak tilos rákérdeznie. Egy-két év múlva már annyi dalszövegünk és zenénk volt, hogy híre ment a dolognak, majd Gyurkó László, a 25. színház igazgatója felkérte Tamást egy est megtartására. Tamás azt mondta neki, hogy a Bereményi engedélye is kell… Gyurkó ezután hozzám is feljött Tamással együtt, de nemet mondtam az ajánlatra. Ez nem való nyilvánosság elé, ennek csak rossz lesz a visszhangja… Egy év múlva együtt kimentünk Párizsba, és akkor Tamás azt mondta nekem, hogy kinn marad, nem jön vissza. Mondtam neki, hogy jó, én viszont megyek haza. Akkor döbbenten nézett rám, mert azt hitte, hogy kétségbeesek. Meg akart zsarolni valójában: azt mondta, hogy ő is visszajön, ha megengedem, hogy nyilvánosságot kapjanak ezek a dolgok… Próbáltam lebeszélni: nem fogja bírni idegileg, meg fogja változtatni az életét… De igaza volt, hogy énekelni akart, és nekem is igazam volt, hogy évekig visszatartottam a dalokat, mert egy idő után már annyi volt, hogy nem értek utol minket. Annyi dalt írtunk, hogy két év alatt négy vagy öt műsort tudtunk összeállítani.

Egyszer azt mondta nekem a Can Togay, hogy dolgoztok egy Kádárról szóló filmenAzóta eltelt több, mint tíz év. A projekt elhalt?
Elhalt, mivel egészen biztosan nem kapnánk rá pénzt. Ezt úgy lehetett volna megcsinálni, ha egy évnyi kutatómunka előzi meg a forgatókönyv megírását. Ehhez viszont pénzt kellett volna szerezni. Ha egy producer ad nekünk pénzt az ellátásunkra, míg dolgozunk, akkor megcsináljuk, és később visszafizetjük neki a honoráriumból, ha nem, akkor nem… És jelentkezett is egy producer, aki mindenkit körbekérdezett, és kiderült, hogy senki nem akarja támogatni a filmet. És akkor bevallom, hogy megkönnyebbültem. Az is jó, ha nem, és az is jó, ha igen. És van, amikor rosszabb, ha igen.

1995 körül beszélgettem veled az Astoriában, akkor azt mondtad, hogy egy honfoglalásról szóló filmen is dolgozol. Mi lett azzal filmtervvel?
Ugyanerre a sorsra jutott, sőt, az tüntettek is filmterv ellen a Filmgyár előtt. Le kellett ereszteni a redőnyöket, mert be akarták verni az ablakot. „Elrabolják a honfoglalásunkat!” Ez egy jobboldali tüntetés volt, aztán volt olyan, hogy a baloldal támadt rám más témák miatt… Ez az irónia végzete… Egy időben készült Koltay forgatókönyve és az enyém is… Az én Álmosról szóló történetem Kazáriában játszódik, és a vége lett volna csak maga a Honfoglalás.

Beremenyi Geza 2016.01.11. foto:Horvath Peter Gyula

Ahogy Ottliknál nagyon fontosak a nevek, úgy neveknek nálad is erőtere van. Van esetleg egy afféle névjegyzék gyűjteményed?
A jó könyvekben jók a nevek is. Tolsztojnál a nevek hangalakja is elég az olvasónak, hogy érezze milyen ember az adott figura. Nem az emberek kapják nevüket, hanem a nevek az emberüket. Az életben is. Jellemző ránk a nevünk. Te olyan vagy, mint a neved, én olyan vagyok, mint a nevem – bár nekem három nevem is van.

Amikor még dalnak szántad a verseket, Cseh Tamás pop-kulturális térbe helyezte azokat. Viszont nálad a rock and roll néhány referencián kívül nem kap szerepet…
Bölcsész karon végeztem, magyar és olasz szakos voltam. Négy éves korom óta rendszeresen olvasok, Dantén nevelkedtem, sokat tudtam a líráról, nemcsak gyakorlatban, elméletben is. Az irodalmi vénámat is használtam a dalszövegíráskor. Sok költőről szóló versem van, Alakmások címmel van egy ciklus is a verseskötetemben.

A filmjeidben feltűntek a pesti underground figurái. Amikor meghívtad őket epizódszerepekre, bekalkuláltad, hogy éppen be is vihették őket ellenzéki szerepük miatt, vagy a máktea miatt, stb. Szóval, rizikós volt őket szerepeltetni.
Nem vállaltunk rizikót, a filmgyártás védett terület volt, sok korabeli magyar filmben voltak olyan figurák, akik részben abból éltek, hogy kaptak kisebb szerepeket. Persze, aki részegen jön a forgatásra, azt kirúgjuk, de ők egy egyetlen eset kivételével fegyelmezettek voltak. 

A Megáll az időn, a Meteón és a saját filmjeiden kívül még számos forgatókönyvet írtál, amiknek hasonlóan emblematikusak a dialógusai. Van olyan titkos kedvenced, ami valami miatt nem kapta meg a figyelmet?
Tudok egy debreceni fiatal egyetemi tanárokból álló társaságról, akik a Turné című filmem dialógusait sörözés ürügyén hetente előadják…

A Vadnai Bébi témáját évtizedekig hordoztad magadban, míg végül megírtad. Vannak még lappangó titkok, amiket hosszú évek óta őrzöl?
Nagyon sok titok van, mert különböző környezetekben nevelkedtem, különböző társadalmi helyzetben voltam, sokféle hatás ért. Voltam csavargó, voltam egy időben gazdag ember, és „bűnre hajlamos”…

Sokan a saját szobrukat faragják, amikor írnak. Te megírsz olyat is, hogy tucatból voltam nyolcadik… Bár tudjuk, hogy a szerző nem azonos az általa teremtett figurákkal, blablabla
Egy biztos: sok írótársammal ellentétben nem vagyok szerelmes vagyok magamba. Az írónak persze jóban kell lennie önmagával, különben csapnivalót ír. Én sokszor vagyok rosszban magammal, olyankor le is blokkolok. És akkor ott volt Tamás, aki ezeket elénekelte, és én a háttérbe húzódva hallgattam Tamás öngyalázását, ami tulajdonképpen az enyém volt.

Nem tartasz attól, hogy ha kiemeled a szövegeidet a daloskönyv teréből, és verssé transzformálod, akkor lesznek, akiknek ez nem fog tetszeni…
Nem érdekel, hogy mit gondolnak. Ha leszólják, az is jó. Ha megdicsérnek az is jó. Minden jó.

Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA