A Bosszúállók: Végjáték olyan, mint egy nosztalgia koncert fináléja, mindenki a színpadra áll a We Are The Worldhöz, aki valaha is zenélt a csapatban, ráadásul az ambíciók túlmutatnak annál, hogy megetessék az éhező gyerekeket, a Bosszúállók több milliárd embert szeretnének feltámasztani. 

PZL –061.hu

És ehhez több millió dollárt költöttek el gázsira, hiszen ki kellett fizetni a Bosszúállók All Stars teljes csapatát, tényleg nem volt igazolt hiányzás, még az sem számított, hogy valaki meghalt az előző részekben, mert bizony a Végjáték egy nagy feltámasztási kísérlet, amelyhez az időutazás régi bolsevista trükkjét alkalmazták. Nincs az a tengerészgyalogos toborzó videó, nincs az a szovjet propaganda mozi 1947-ből, amelybe annyi hatásvadász momentumot zsúfoltak volna össze, mint az utolsó Bosszúállókba, de a vakító hájppal bevezetett filmben nem is ez a leginkább zavaró, hanem a végtelenül unalmas, több mint egy órás felvezetés, amelyben nem történik gyakorlatilag semmi, csak a nagy előkészület az időugrásra. Na jó, közben, mintegy mellékesen legyőzik Thanost, ami dramaturgia szempontjából kimondottan sután sikerült. Rögtön megtalálták, épp a veteményesét kapálta, és akkor Thor beszélgetés közben – mert már unta a rizsát – levágta a fejét, szevasztok….

Mintha nem 11 éve várták volna a rajongók ezt a pillanatot, és ezzel nem szpojlereztük a filmet, mert csak ezután kezdődik a mozi. Szuperhőseink visszamennek az időben, mert Thanos legyőzése csak félmegoldás, és nekilátnak hogy előkészítsék a nagy ütközetet, mert a veteményes mellett maximum Nyúl Pétert lehetne legyőzni, de nem a világ legrettenetesebb ellenségét, a padlizsánra emlékeztető Thanost. Szóval, mielőtt véget érne a film, gyorsan elölről kezdődik minden, öt évvel korábban, amikor még nem tűnt el az emberiség fele, mert ugyebár Thanos (Josh Brolin) – mintha korábban a KSH-nál dolgozott volna -, precízen likvidált minden második embert, pusztán szívességből, hogy akik életben maradnak, kényelmesen tudjanak férni a bolygón. Bár a fél világ oda van a filmért, azért mi bizalmatlansági indítványt nyújtunk be, és biztosra vesszük: akik nem látták a széria korábbi darabjait, azoknak a Végjáték nem lesz kapudrog.

Világos, aki nincs felkészülve a Bosszúállók: Végjátékra, azt hiheti, hogy egy ősrégi, még a tesztvetítéseken elvérzett 1971-es Star Treket ötvözték volna a Televíziós mesék felnőtteknek című magyar erotikus sci-fi sorozattal, szintén a hetvenes évekből. Thanos ugyebár köveket gyűjt, hogy azokat betegye egy fém csuklópántba, ami leginkább a Rockszínház kelléktárában láthattuk, amit Herodesnek kellett volna viselnie a Jézus Krisztus Szupersztárban. Ez az alapmotívum ismerős lehet a Mikrobiból, ahol Pepe, a kisfiú gyöngyöket vitt haza egy ismeretlen bolygóról („Pepe szereti gyöngyöt, Gyöngy szereti Pepét”). Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy egy Végjátékban kötelező egy nagy összecsapás… No, ez a bizonyos ütközet annyira volt izgalmas a repülő lovakkal, mint amikor My Little Ponyban Rainbow Dash, Twilight Sparkle és Pinky Pie vezetésével összecsapnak NightMare Moon unikornis csapataival.

Maga a csata rosszul koreografált valami, semmi alakzat, mindenki egymásnak esett, mint egy Fradi-UTE meccs után az ultrák, csak nem egy csatornafedelet hajítanak el, hanem Amerika Kapitány pajzsát. Mindenki önmaga karikatúrája, Tony Stark (Robert Downey Jr.) például Elon Musk és George Michael adoptált gyermeke, míg maga Amerika Kapitány (Chris Evans) kiszedett szemöldökével egy meleg cowboyt hoz egy rodeó musicalből, szóval, ebben a Vissza a jövőbe parafrázisban egyetlen komolyan vehető figura Mordály, a beszélő mosómedve, aki remek kabalafigurája lehetne a világ megmentése nevű sportversenynek.  

Bosszúállók: Végjáték
amerikai film
szereplők: Carol Danvers, Scarlett Johansson, Robert Downey Jr.
rendezte: Anthony Russo és Joe Russo
Bemutató: április 25.