Élete negyvenhét évéből negyvenötöt a rivaldafényben töltött: gyógyszert adtak neki, hogy bírja a munkatempót, a 16 órás munkanap után pedig altatót, hogy tudjon aludni. Kemény diétára fogták, mindössze egy tányér húslevest ehetett naponta. Tizenhárom éves volt ekkor. Megrázó és fájdalmas a Judy Garland életéről szóló film, amely a sztár kevésbé ismert életszakaszán keresztül fest portrét, mindezt a hollywoodi sztárfaragó gépezet embertelen és kiszipolyozó módszereinek felvillantásával. Megnéztük a Judy-t.
MM – 061.hu
Frances Ethel Gumm, azaz Judy Garland születésétől fogva a rivaldafényben volt, színész családba született, az édesanya három lányán keresztül szerette volna megvalósítani azt, ami neki nem sikerült. Színpadi produkciókban kezdetben a családjával lépett fel, majd a The Gumm Sisters tagjaként testvéreivel, tizenhárom évesen pedig leszerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió. Habár Judy törtető édesanyját egy ízben „valódi nyugati boszorkánynak” nevezte, az igazi pokol az MGM-nél kezdődött. Louis B. Mayer producer rendszeresen megalázta Garlandot, nyilvánosan az “én kis púposomnak” nevezte őt nyaka görbülete miatt, amikor pedig azt ecsetelte, hogyan kell szívből énekelni, a melleit fogdosta. A teljesen normális testalkatú Garland súlya folyamatos kritika tárgya volt a filmstúdiónál, a lány napi egy csirkelevest ehetett, étvágycsökkentőt kellett szednie, és rászoktatták a cigarettára is, állítólag napi 80 szálat szívott el.
Fotó: player.hu
A stúdió őrületes munkatempót diktált, Garland évi kilenc filmet forgatott, emellett fellépésekre is küldték. Az Óz, a csodák csodája főszerepét egy véletlen folytán kapta meg (Shirley Temple épp nem ért rá), a feszített tempójú munka után a filmbemutatót úgy „élte túl”, hogy teletömték gyógyszerekkel. Az Óz forgatása alatt az akkor tizenhat éves Garlandot a filmben szereplő törpék folyamatosan zaklatták, beszólogattak neki, rendszeresen benyúltak a szoknyája alá. Hosszú a bűnlajstrom, végeláthatatlan a Garlandot ért zaklatásos sztorik sora, végigolvasni is szörnyű mennyi trauma érte őt kislány kora óta.
Rupert Goold angol színházi rendező nem erre az időszakra fókuszál, a színész-énekesnő tragikus életének utolsó hónapjait mutatja be a Judy-ban – amely Peter Quilter Tony-díjra jelölt End of the Rainbow című színdarabjának filmes adaptációja –, de az MGM-nél töltött időszakot is felidézi, így jobban összeáll, mi vezethetett a hollywoodi ikon totális széteséséhez. Egy megkeseredett, meggyötört nő képe rajzolódik ki előttünk, akit a színpadon létezés ambivalenciája határoz meg. A színpadon él, ez a természetes közege két és fél éves kora óta, ugyanakkor függőségei hálójából képtelen szabadulni, fizikai és mentális állapota sem engedi már, hogy százszázalékosan teljesítsen a pódiumon. Renée Zellweger – akit már most a 2020-as Oscar-díj legnagyobb esélyesének tartanak a legjobb színésznő kategóriában, ami nem is meglepő a Golden Globe-jelölés díjra váltása után – Judy-ja él a vásznon, és annak ellenére, hogy külső jegyeiben kevéssé emlékeztet a színésznőre, a testtartást, a mimikát, a karakteres színpadi mozgásokat: a kézmozdulatoktól a mikrofonzsinór hanyag vállra vetéséig, egy az egyben sikerült levennie.
Fotó: thewrap.com
Az életrajzi filmek mindig kicsit más megítélés alá esnek, nagyobbat és átütőbbet várunk ezektől az alkotásoktól, a címszereplőtől teljes átlényegülést, tökéletes hasonlóságot szeretnénk látni, és persze, jelen esetben perfekt énektudást. Az elsősorban Bridget Jonesként beazonosított Zellweger nem csak azért mehet nagyot a Judyval, mert érzékenyen, a legapróbb részletekig kidolgozva nyúl a karakterhez, hanem mert nagy meglepetésként, megcsillogtatja énektudását is. Az első előadott dalnál azonnal leesik, hogy ez nem Garland hangja, amire a színésznő rátátog, és annak ellenére, hogy Zellwegernek sokkal finomabb, lágyabb a hangja, mint a hollywoodi ikoné, a számok mégis működnek. Megvannak a kitartott hangok, a vibrátók, szóval tényleg le a kalappal az Oscar-díjas színésznő előtt.
Ami a forgatókönyvet illeti, a gyerekkori abúzálásról, a produceri, illetve szülői kegyetlenkedésekről csak egy-egy rövid jelenet erejéig kapunk képet. Inkább csak sejtetésről van szó a flashback-ekkel, e rendezői döntés miatt maradhat hiányérzet a nézőben, igaz, ha a hangsúly az átélt traumák felé tolódott volna, abból egy új film is kijött volna.
Rupert Goold nem skicceli fel Garland életútjának legfontosabb állomásait, nélkülözi a linearitást, az ok-okozati összefüggések szájbarágós boncolgatását, helyette a sztár kevésbé ismert életszakaszán keresztül festi meg portréját, ami kockázatos vállalkozás, mégis jó ötletnek bizonyul. Aki részletesebb képet szeretne kapni a húszas-harmincas évek sztárcsináló filmstúdióinak embertelen és kiszipolyozó módszereiről, abban űr marad majd a Judy megnézése után, az életrajzi filmek jól bevált sémáitól irtózóknak viszont újszerű élményt nyújthat. Renée Zellweger pedig valóban élete legjobb alakítását nyújtja.
Judy
amerikai életrajzi dráma
szereplők: Renée Zellweger, Jessie Buckley, Finn Wittrock, Rufus Sewell
rendező: Rupert Goold
bemutató: 2020. január 16.
Vezető kép: Pathe UK