“Az, hogy felfigyeltek rám az emberek, egy kicsit meglepett, egyáltalán nem gondoltam, hogy az élő, egy szál zongorával előadott zene ma elég lehet” – fogalmaz ZÓRA, az év felfedezettjének járó Fonogram-díj nyertese. Úgy tűnik elég, hiszen a kétlaki – Budapest, Los Angeles – életet élő, különleges hangszínű, fiatal énekesnő márciusi Magyar Zene Háza-beli koncertjére három nap alatt elfogytak a jegyek. Az énekesnőt többek között arról kérdeztük, hogyan talált rá Kollár-Klemecz László Iszom a bort című dalára, hogy miért tartja fontosnak az improvizációt, és hogy szerinte mennyire nyitottak a hallgatók erre a lecsupaszított, tiszta zenére.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Mit jelent neked ez az elismerés? Meglepett?
Úgy érzem, hogy csak idővel fog majd tudatosulni bennem, hogy ez mit jelent. Ennek a díjnak van egyfajta “megérkezés” üzenete, de mivel én még nem érzem, hogy megérkeztem volna – hiszen annyi minden van bennem, amit szeretnék megosztani – még nagyobb dolog ez az elismerés. Azért is jelent sokat, mert bennem is vannak kétségek, vannak elveszett pillanataim, és ilyenkor olyan mintha ez a folyamat csak magamban és magamnak történne. Most viszont úgy érzem, kapok olyat, amihez tudok nyúlni, hogy vannak emberek, akiknek tetszik, amit csinálok.

Az emberek többsége az Iszom a bort feldolgozás óta ismer, ami óriási siker lett. Nem gondolom, hogy ez kizárólag az egyébként fantasztikus Kollár-Klemencz dalnak köszönthető, inkább annak, hogy ez egy nagyon értő és izgalmas feldolgozás, pláne Barabás Lőrinccel kiegészülve. Hogyan találtál rá erre a dalra?
A legdurvább, és egy kicsit ijesztő is ebben az, hogy egyáltalán nem volt szándékos. Miles Jay, aki nagybőgőn játszik a dalban, illetve a videón, barátom és zenésztársam itt Los Angelesben – aki egyébként egy szót sem ért magyarul – egyszer csak átküldött egy Kollár-Klemencz László dalt, ami egyből kiváltotta bennem azt az életérzést, amit talán mások a mi feldolgozásunkon keresztül is megtapasztalnak: szenvedély, indulat, szabadnak lenni érzés. A felvétel másfél évvel ezelőtt készült a Kiosk-ban. Lőrincet a koncert előtt két héttel kérdeztük meg, hogy nincs-e kedve csatlakozni hozzánk. Örült neki és bevállalta. A próbák is izgalmasak voltak, bár nem volt sok.

Az Iszom a bort című dalt nem is gyakoroltuk Lőrinccel, teljesen spontán csatlakozott rá, és amit odavarázsolt, az meghatározó része lett az egész élménynek.

Lőrinccel Los Angelesben ismerkedtetek meg, az említett koncert után az A38 Hajón pedig ő kért fel téged, hogy lépj fel a lemezbemutató koncertjük előtt. A Művészetek Völgyében, majd a Debreceni Bor- és Jazznapokon is csatlakoztál hozzá. Folytatódni fog az együttműködésetek?
Amikor először találkoztunk, ő épp egy kisebb turnén volt Kaliforniában, és a trombita mellett az elektronikus setup-ját is vitte magával mindenhova. Aznap este, amikor először hallottam, annyira rá akartam improvizálni a zenéjére, hogy könyörögtem neki, játsszon még egy dalt. Már akkor azt éreztem, ez elég intenzív lenne… A kérdésedre válaszolva, konkrét tervek nincsenek, de mindkettőnk észben tartja a másikat. Én továbbra is nagyon szívesen lépek fel Lőrinccel, annál is inkább, mert szerintem az improvizáció az egyik legizgalmasabb része az élő zenének.

Ha már itt járunk, szerinted az improvizáció egy adottság, vagy valami olyan, ami tanulható, fejleszthető?
Ez nálam intuitív, de fontos, hogy az én esetemben nem hangszeres improvizációról, hanem a hangomról beszélünk. Nálam az improvizációnak vagy semmi értelme, mert nem érzek semmit, vagy létrejön a csoda, és ezt a hallgató is érzékeli. A dalaim is sok esetben improvizációból születnek, vagy abból indulnak. 

A zenéd gondolati-érzelmi munkát kíván meg a hallgatótól – mély zene, mély szövegek. Mit tapasztalsz, mennyire nyitottak erre a lecsupaszított, tiszta zenére az emberek?
Ezen sokat még nem gondolkodtam. Egyelőre annyira keveset mutattam meg abból, ami bennem van, hogy még nem kezdtem el következtetéseket levonni, hogy az én zeném kire hogyan hat. Úgy érzem, az út elején vagyok, ráadásul, amit a legtöbben először megismertek tőlem, az egy olyan dal, amit nem én írtam.

Az, hogy felfigyeltek rám az emberek, egy kicsit meglepett, egyáltalán nem gondoltam, hogy az élő, egy szál zongorával előadott zene ma elég lehet.

Sokan mondják, hogy van egy bizonyos keret, amin belül kell mozogni ahhoz, hogy sok emberhez eljuss. Az én zeném nem biztos, hogy olyan, amire bármikor könnyű rácsatlakozni, de lehet, hogy van benne olyan, ami kicsit másabb, és lehet pont ez az, ami megfog.

Milyen lehetőségeid vannak kint, és milyenek itthon, mint szerzőnek, mint előadónak?
Körülbelül tíz éve vagyok kétlaki, de az a jó, hogy sosem éreztem azt, hogy nem élek otthon. Nincs olyan bennem, hogy amikor itt vagyok, akkor otthon kevésbé. Ami most körülöttem történik, annak nagy része az interneten zajlik, sokan nem is tudják, hogy most Los Angelesben vagyok, és tényleg az a jó, hogy a munka nagy részét könnyen tudom bárhonnan végezni. Most épp az otthoni történések adják a hitet és lendületet, hogy komolyabban vegyem magam és itt is megtaláljam a közönségem. Egyébként pedig pont azért vagyok itt, hogy kiderüljön vannak-e lehetőségeim.

ZÓRA legközelebb ősszel tervez újra színpadra lépni itthon, fellép az A38 Hajón, és több városba is meghívták.