Ma 90 éve hunyt el Arthur Schnitzler, magyar származású osztrák orvos, író, számtalan színdarab megalkotója.
UZSG – 061.hu
Íme a 3 bizonyíték arra, hogy ma is köztünk él
Több írásának adaptációjával találkozhatunk a filmvásznon, de az egyik igazán nagy durranás lett. Nem kerülhette el a megfilmesítést Schnitzler egyik legismertebb elbeszélése, az Álomnovella sem, amelyből nem más, a világhírű rendező, Stanley Kubrick készítette el alkotói hattyúdalát Tágra zárt szemek címmel, az (akkor még) hollywoodi álompár, Tom Cruise és Nicole Kidman főszereplésével. A főszereplők jócskán belevitték magánéleti problémáikat az alkotásba, a rendező pedig élete egyik legfontosabb filmjének nevezte az adaptációt. A film, úgy, ahogy illik világhírnévre tett szert, ezáltal egyúttal emléket állítva a nagy írónak is.
A Körtánc című színdarabja már megjelenése után vihart kavart. Az amúgy nyitottnak mondható bécsi közönség felháborodott a mű bemutatását követően, pedig Schnitzler finom eszköztárával nem provokálni akart, csupán a játékká szelidített szexualitás ábrázolásával egy lassan felbomló társadalom végső vívódásait óhajtotta érzékeltetni. A Körtáncból aztán később, 1950-ben film is készült Max Ophüls rendezésében, nem kisebb visszhangot keltve. Magyar vonatkozása is van a műnek: A puha diktatúra végén, 1989-ben Kornis Mihály készítette el egyfajta hazai parafrázisát Körmagyar címmel. A darabot a Vígszínház mutatta be, zajos sikert aratva. Kornis elrugaszkodott az eredeti matériától, magyar körtáncot alkotott és saját korához idomította a játékot. Pompás dialógusokat szerkesztett, melyek kora pesti nyelvezetének költői leképzése, szellemesen ábrázolt karaktereivel pedig a ’80-as évek végi Magyarország tűpontos és emberien mulatságos korképét festette meg, persze erotikával jócskán fűszerezve.
Szintén figyelmet érdemel a Berhardi-ügy című színműve, amelynek címszereplőjét professzor édesapjáról mintázta, s amely hasonlóan viharvert sorsra jutott. Arthur Schnitzler 1912-es darabját (eredeti címe: Bernhardi professzor) a kor ítészei nem nézték jó szemmel: a bécsi cenzúra azonnal betiltotta. Éveket kellett várni az enyhülésre, ugyanis a Monarchia széteséséig még tiltólistán maradt. Érdekesség, hogy Berlinben viszont már megírása évében bemutatták, innen került át fokozatosan a legnagyobb német színpadokra, amelyeknek máig rendszeresen játszott darabja. Mintegy negyedszázada a Vígszínházban volt a darab első magyar színrevitele, míg a közelmúltban (2015) az Örkény Színház is repertoárra vette, nem kisebb színészekkel a főszerepekben mint Gálffi László, Mácsai Pál és Für Anikó.
Élete és munkássága
Arthur Schnitzler író, drámaíró és eredetileg orvos (édesapja nyomdokain haladva gégespecialista) a lélektani naturalizmus vonulatának egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon. Bécsben született, 1862. május 15-én, az apai ágon ősei nagykanizsai zsidó asztalosok voltak, idővel a Bécsbe költözött család felvett neve (Schnitzler – faragó) is beszédes, mert e mesterségre utalt. Az író apja a bécsi egyetem orvosprofesszora, híres gégespecialista volt. A családi környezet ideálisnak volt mondható, hiszen élénk társasági életet éltek, szoros kapcsolatot tartottak fenn a bécsi művészi körökkel, s emellett nagy hangsúlyt fektettek fiuk nevelésére. Kamaszként inkább a művészetek vonzották, elsősorban verseket írt, emellett egészen kiválóan zongorázott. Ennek ellenére 1879-ben a bécsi egyetem orvoskarára iratkozott be, s 1885-ben le is diplomázott. Ezt követően praktizált, előbb alorvosként, majd 1889-1893 között apja mellett a fővárosi Poliklinikán, s közben még körzeti orvosként is dolgozott.
Az Arthur Schnitzler-féle pszichoanalitikus, dekadens impresszionista elbeszélő művészetnek megágyaztak a praktizálással töltött évek. Mint tartalékos katonatiszt egy időben a K, und K. hadseregben orvos főtisztként is tevékenykedett, ám Guszti hadnagy című novellájának megjelenése után egy becsületbíróság megfosztotta rangjától, mivel írásával úgymond ártott a hadsereg tekintélyének. Vagyis a szókimondó írásművészete már a kezdetekkor élesen körvonalazódott. Az 1880-as évek közepén Schnitzler általános orvosi tevékenysége mellett idegorvosi tanulmányokat is folytatott, méghozzá kedves ismerőse, Sigmund Freud hatására. Később mégis inkább atyai mintára gégespecialistává képezte magát, az emberi lélek rejtelmeinek tanulmányozását pedig íróként hasznosította tovább. Ebben az időben egyfelől szakfolyóiratokban publikált, de ezzel párhuzamosan a Fiatal Bécs elnevezésű költői-művészi csoportosulás tagjaként sorra jelentek meg novellái, regényei és drámái. Habár a bécsi szalonok kedvelt figurája volt műveltségével és megnyerő modorával, írásai mégis rendre botrányokat okoztak. A botrány oka alapvetően az volt, hogy Schnitzler szinte minden művében addig tabuként kezelt témákról beszélt: a szerelemről, a szexualitásról, az embert mozgató biológiai ösztönökről és lelki folyamatokról. Freud elismerően szólt barátjáról kifejtve, hogy amit ő a tudomány eszközeivel felderített, azt Schnitzler a művészet eszközeivel tudta az olvasók és a nézők élményévé tenni. Igen termékeny alkotó volt, számos prózai műve mellett (például Elza kisasszony, Berta asszony, Guszti hadnagy, Teréz – egy asszony története, Casanova hazatérése vagy Beata asszony meg a fia) életművének jelentős részét képezik színdarabjai. A mai kor emberének utóbbiak jelentik a kapcsot művészetével, mely több horizonton is kiteljesedett.
Idős korát egy tragédia árnyékolta be, mely kihatással bírt saját mentális és fizikai állapotára. Az író lánya 1930-ban öngyilkosságot követett el, s ezt a tragédiát nem tudta kiheverni. Egészségi állapota rohamosan romlott, s 1931. október 21-én, életének 70. esztendejében bécsi otthonában agyvérzés következtében meghalt. Színes és összetett hagyatékot adott örökül kora, s a ma emberének egyaránt. Mottója összefoglalja egész munkásságát: „Az életről és a halálról írok. Milyen egyéb témám lehetne még?”