Nem lesz ceremóniamestere az idei Oscar-díjátadónak a gálát az Egyesült Államokban sugárzó ABC televízió keddi bejelentése szerint.

MTI

A csatorna elnöke újságírókkal közölte, hogy ehelyett a díjakat átadó hírességekre helyezik a hangsúlyt a gála levezénylésében. Karey Burke emellett “meglehetősen izgalmas nyitányt” ígért a február 24-i ceremónián.

A 91. Oscar-gála házigazdája Kevin Hart lett volna, a komikus azonban decemberben, miután homofób Twitter-bejegyzései kerültek elő, bejelentette, hogy mégsem tesz eleget a felkérésnek.

Az amerikai filmakadémia elismeréseit eddig egyetlen alkalommal, 1989-ben rendezték meg hivatalos házigazda nélkül.

Karey Burke közölte továbbá, ígéretet kapott a filmakadémiától arra, hogy a ceremónia nem lesz hosszabb három óránál. E tekintetben bölcsnek nevezte a show producereinek arról szóló döntését, hogy az idén nem lesz házigazda.