“Nem mondom, hogy nem sokkoló, amikor valaki rosszul lesz a nézőtéren miattad” – Interjú Tenki Rékával

“Manapság kiállni magadért, önmagadnak lenni, az igazságot keresni minden élethelyzetben, a legnehezebb. Nehezebb konfrontálódni, nehezebb valakinek elmondani, ha valami éppen nem esik jól, ha valamivel éppen nem értesz egyet. Én mégis mindig az ilyen helyzeteket keresem, mert attól fejlődik a személyiségem, attól vagyok az, aki, és attól tudok minden nap tükörbe nézni” – mondja Tenki Réka színésznő, akivel többek között arról beszélgettünk, miért lett élete legmeghatározóbb előadása az Egyasszony, miért szeret “takarásban” lenni, és hogy szerinte hogyan éli meg a magyar film Andy Vajna elveszítését.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

December 15-től megy a Patika című előadás az Örkényben. A Facebookon azt írtad, sok munka van benne. Milyen a darab fogadtatása?
Igen, tényleg sok munka van benne. Részemről leginkább azért, mert a második felvonás első jelenete negyven perc és csak ketten vagyunk a színen. Ilyenkor sok mindent meg lehet mutatni. Sokat dolgoztunk azon, hogy meg tudjuk mozgatni a határokat, és hogy ez izgalmas legyen a nézőnek is. Szerettem Mohácsi Jánossal dolgozni, erre eddig csak egyszer volt lehetőségünk, akkor is csak egy beugrás volt a Nemzetiben az Egyszer élünkben.

Három óra negyven perces a darab, ez eleve kihívás, nektek és a közönségnek is.
A József és testvérei ötórás, azt nem tudtuk überelni…(nevet). Egyébként most a közönség javaslatára húzunk az előadásból, nem lesz ilyen hosszú.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A patikusnét alakítod, egy olyan nőt, aki nem tudja, mi a boldogság, mi a szerelem. Milyen fogódzóid voltak a szerep megformálásához?
A második felvonás első jelenetében azt kell érzékeltetni, mennyire banális, hogy ennek a nőnek egyáltalán nincs élete vidéken, kivonja magát a társasági létből, csak magával van elfoglalva. Életében először beszél arról valakinek, hogy milyen trauma történt az életében. Van úgy, hogy az ember megelégszik a sorsával és csak él tovább becsukott szemmel. Nem gondol bele, mekkora a baj, csak amikor felnyitják a szemét. Főként ezzel foglalkoztam, hogy ezt hogyan lehet megérzékeltetni. Azt pedig külön élveztem, hogy van benne humor is, így a sok drámai szerep után végre lehetek vicces.

Kezdenek végre megtalálni a humoros szerepek is?
Nagyon lassan… Nyáron forgattuk a Mimi című filmet, ami nemsokára a mozikba kerül, ott például lehetett viccelődni, hülyéskedni, örültem, hogy ezt az oldalamat is megmutathattam. Iszonyú hálás vagyok Orosz Dénes rendezőnek, hogy engem választott, és hogy végre kiélhettem ezt a vénámat is. Most legalább a közönség is tudni fogja, hogy én nagyon vicces is tudok lenni.

Film vagy színház?
Film!

Ezt gyorsan rávágtad. Szóval nálad jól megvan az egyik a másik nélkül?
Tökéletesen megvan az egyik a másik nélkül. Imádom az Örkényt, szeretem az embereket, akikkel ott együtt dolgozhatok, és a darabokat is, amikben játszhatok, de a filmforgatás most jobban doppingol.

Most, hogy már nincs közöttünk Andy Vajna, szerinted nem fog “elapátlanodni” a magyar film?
A fő kérdés természetesen az, ki követi őt a posztján. Hogy tovább tudja-e vinni, amit Vajna elkezdett, és hogy tudja-e még magasabbra emelni a magyar filmet.

Azzal tehát egyetértesz, hogy a Vajna-éra a magyar film új aranykorát hozta el?
Andy Vajna hazajött és a magyar filmezés hirtelen kivirágzott, ezt mindenki érzi és látja. Ezért mindenféleképpen hálásnak kell lennünk neki. Ha csak a magam részét nézem, ennek az időszaknak köszönhetem a Budapest Noirt, a Testről és lélekrőlt, a Mimit, a Berlinale Shooting Stars programján való részvételt, és azt, hogy a Variety a tíz figyelemreméltó, tehetséges európai filmesek közé választott. Nekem filmes szempontból ez volt a legtermékenyebb időszakom, és ez az ő nevéhez fűződik.

Az egyik legsikeresebb darabod egy monodráma, az Egyasszony, amely egy mentálisan és testileg is súlyosan fogyatékos gyermekét elvesztő anya története. Megrázó és tragikus a sztori, ugyanakkor rendkívüli erő és életöröm sugárzik belőle. Nehéz volt megfogni ezt a kettősséget?
Csak ilyen életigenléssel és pikírt humorral lehet egy ekkora tragédiát feldolgozni és elviselni. Ha ez a nő a sztori végére öngyilkos, drogfüggő, vagy alkoholista lett volna, akkor azt hiszem, nem vállaltam volna el a szerepet. Az, hogy valakiben ennyi élet van mindezen tragédiák után is, azzal érdemes foglalkozni. Az ilyen történetekből tudunk erőt meríteni, és példát mutatni, ezek azok az emberi sorsok, amik tovább billenthetnek a nehéz szakaszokon az életben. Amikor Orlai Tibor felhívott, nem volt kérdés bennem, hogy elvállaljam a szerepet, tudtam, hogy ez az a történet, amivel érdemes foglalkozni. És ki is merem jelenteni, életem egyik legmeghatározóbb előadása lett.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Van olyan élethelyzet, amikor ezt a sztorit hívod segítségül?
Minden nagyképűség nélkül, de tudom, hogy ez bennem is megvan, valahol én is ilyen vagyok. Mindig a nehezebb utat kapom, vagy választom, de neki tudok menni. Manapság kiállni magadért, önmagadnak lenni, az igazságot keresni minden élethelyzetben, a legnehezebb. Nehezebb konfrontálódni, nehezebb valakinek elmondani, ha valami éppen nem esik jól, ha valamivel éppen nem értesz egyet. Én mégis mindig az ilyen helyzeteket keresem, mert attól fejlődik a személyiségem, attól vagyok az, aki, és attól tudok minden nap tükörbe nézni. Akár jól jövök ki belőle, akár rosszul, de magamért muszáj megvívnom ezeket a harcokat. És mivel így működöm, talán jobban is tudok azonosulni az Egyasszonnyal.

Tavaly nyáron, a fullasztó melegben láttam az előadást a Jurányiban. Rosszul lett egy néző, rohama volt, szerencsére volt orvos a közönség soraiban. Drámai percek voltak, hátramentél a díszlet mögé, amíg kivitték a férfit. Hogyan lehet egy ilyen szituációban profinak maradni és folytatni a darabot?
A rendező is érezte, hogy ez a komoly érzelmi amplitúdót bejáró történet bármilyen szituációt előhozhat a közönségben, nem tudhatjuk, hogy az emberek, hogyan fognak reagálni. Így a próbafolyamat utolsó két hetében volt egy felkészítés, ami arról szólt, hogy amíg én a szövegemet mondtam, addig a zeneszerző, az asszisztens és a rendező csapkodták az ajtót, csörögtek, ettek, beszélgettek, ezzel trenírozva arra, hogy soha, semmi miatt ne tudjak kizökkenni a történetből. Nem mondom, hogy nem sokkoló, amikor valaki rosszul lesz a nézőtéren miattad… Eddig a százharmincvalamennyi előadás alatt körülbelül harmincan lettek rosszul a közönség soraiban, ez azért elég nagy arány. De már fel vagyok készülve ezekre a helyzetekre. Ilyenkor kimegyek és kikapcsolok.

Egy előadás sem maradt félbe emiatt?
Egy sem. Bármi történjék, nekem mindig folytatni kell. A néző azért vesz jegyet, hogy megnézze az előadást függetlenül attól, hogy miről szól.

Egyszer azt mondtad, hogy a színházról először a ‘takarás’ szó jut eszedbe. A függöny mögül lehet látni mindent. Vannak ilyen jellegű ambícióid, hogy ne csak a színpadon, hanem a mögött, előtt, vagy mellett is részt vegyél a munkában? Gondolok itt akár a rendezésre is.
Nincsenek. Én csak csodálom azt, ami ott elöl, hátul, meg oldalt történik. A takarásról leginkább egy élmény van a fejemben: imádom azt látni, ahogy a néző sír, a színész játszik, az ügyelő éppen arról értekezik, hogy éppen leszakadt hátul egy díszletfal, és meg kéne javítani, közben alattunk, a süllyedőben már készülődnek a következő jelenet szereplői, fönt, a kellékesek a zsinóron szórják a havat, miközben gyorsöltözik egy újabb szereplő. Ahogy kijövök egy mondattal, és amíg azt a mondatot elmondom a függöny előtt, addig a lábam már kint van, rakják rám a hevedert, hogy aztán fölhúzhassanak, és belógathassanak a színpadra. Ezt csak mi látjuk hátulról, a néző csak az élményt kapja. Élvezem ezt, és ha izgulok, az is csak attól van, hogy minden jól sikerüljön, hogy minden megvalósuljon abból, amit kigyakoroltunk.

A Variety a tíz figyelemreméltó, tehetséges európai filmesek közé választott és a Berlinale Shooting Stars programba is bekerültél 2017-ben – két fontos elismerés, de konkrét, külföldi munkában mért eredménye mégsem lett idáig. Túltetted már magad ezen?
Úgy vagyok vele, hogy ez csak az első lépcső volt. Az első lépcső idáig juttatott, de majd jön a következő. Külföldi filmeket eddig még nem hozott ez a két jelölés, de a következő majd hozni fog. Nem vagyok elkeseredett, vannak jó munkáim, járok castingokra, érdekes és izgalmas feladatok állnak előttem. Túl rövid az élet ahhoz, hogy ezen szorongjak. Azzal kell foglalkozni, ami van, és ha csak azzal foglalkozol, akkor jönni fog más is.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az anyaság sok esetben ki- vagy átfordítja az embert, ugyanakkor rengeteg pozitív hozadéka van. Magabiztosságot, erőt, egyfajta mindenre készültséget ad. Hozott ez olyan attitűdöket a munkádban, amik eddig nem voltak meg benned?
Praktikusabb vagyok, sokkal jobban és okosabban osztom be az időmet és az energiáimat, mióta anya vagyok. Érzékenyebb vagyok bizonyos szituációkra, pláne, ha gyerekekkel forgatok. Az biztos, hogy nem veszek mindent olyan véresen komolyan, mint korábban. Ne érts félre, a munkám a mindenem, mindent megteszek azért, hogy a munkámat a legmagasabb szinten tudjam végezni, de a legfontosabb az, hogy a gyerekem rendben legyen. Hogy a lehető legjobbat adhassam neki magamból. Persze, nagyon nehéz ez a kettősség… A nők elkezdtek lázadni azért, hogy dolgozhassanak, ehelyett nem hogy könnyebb lett az életük, hanem a nyakunkba vettek egy még nagyobb terhet. Nevelj gyereket, vezess háztartást, építs karriert, ennél nehezebbet ki se lehetett volna találni! A megosztottság miatt persze állandó lelkiismeret-furdalás gyötri a nőket. Szerintem ebben is lehet egészséges határokat húzni, de ez nagyon nehéz. Valaki rengeteget tud dolgozni a gyerek mellett, minden tiszteletem az övék, én évi egy bemutatónál többet nem tudok vállalni, és havi maximum 14 estét vagyok hajlandó távol lenni a gyerekemtől. Ez soknak tűnhet, de ilyenkor mindig azt mondom, hogy igen, de nektek nincs nyári szünet, nekem meg van. És olyan is van, hogy két hétig nem dolgozom, mert nincs előadásom. De nem is magyarázkodom, mert abból sose lehet jól kijönni (nevet). A lényeg, hogy minőségi időt akarok eltölteni a gyerekemmel. Azt szeretném, hogy ha felnőtt lesz, történjen vele akár rossz, akár jó dolog, én legyek az első, akit felhív. És ezt most tudom megalapozni. Ezt nem akarom elfecsérelni semmilyen szerepért.

Akkor ő nem egy színházi gyerek.
Sose volt a színházban, kétszer, ha behoztam… Persze, járunk bábszínházba, és a korosztályának megfelelő előadásokra, de neki van egy napirendje, és ahhoz ragaszkodom. Akár én fektetem, akár az apukája, akár a nagyszülők, akár a bébiszitter, mindig mi alkalmazkodunk az ő napirendjéhez. Ha nagyobb lesz és el akar velem jönni a színházba, eljöhet. De amíg gyerek, nem kell, hogy köze legyen a színházhoz.

A férjeddel (Csányi Sándor színész – a szerk.) terveztek közös munkát?
Egyelőre várunk. De jó lenne egy film, amit együtt forgathatnánk.

Soha nem tudsz hátradőlni és örülni – hiányzik belőled ez a képesség, te magad fogalmaztál így valahol. Most hogy állsz ezzel?
Tudok én örülni, de azt is tudom, hogy az ember soha nem elégedhet meg semmivel. Az a dolgod, hogy a következő munkádat még jobban csináld. Igazold, hogy te tényleg az vagy, akit ott kiválasztottak. Minden díj és elismerés csak az adott munkához kapcsolódik, a következő munkádhoz nincs köze. Minden munkát elölről kell kezdeni.

Fotók: Horváth Péter Gyula

 

2019-02-15T07:07:50+02:00 2019. január 30.|