Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Bob Dylan távollétében felolvassák az amerikai énekes-dalszerző beszédét, zenésztársa, Patti Smith pedig előadja egyik legismertebb dalát a december 10-i Nobel-gálán – jelentette be a díjat odaítélő Svéd Akadémia.

MTI

A 2016-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje november 16-án mondta le részvételét a stockholmi díjátadón, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva.

A Svéd Akadémia hétfői közleménye szerint Dylan írt egy köszönőbeszédet, amelyet az akadémia egyik tagja, Horace Engdahl fog felolvasni a díjátadón. Patti Smith pedig – aki maga is énekes-dalszerző és Dylan nagy rajongója – előadja a 75 éves amerikai zenész A Hard Rain’s A-Gonna Fall című számát. 

Az akadémia szerint nagy az esélye annak, hogy Dylan jövőre Stockholmba látogat, és megtartja előadását egy, a méltatásban megjelölt témában, ami az egyetlen előfeltétele a 8 millió svéd koronával (negyedmilliárd forint) járó díj átadásának. 

Dylan az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában, a zsűri indoklása szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •