Nemes Anita: “A színező korunk makraméja”

Napokban jelent meg Nemes Anita Fess Budapest! című budapesti tematikára épülő ún. színezője. A népszerű fiatal grafikust Budapesthez és az illusztrációkhoz való viszonyáról faggattunk. 

PZL – 061.hu

A Fess Budapest! színezőben vannak olyan rajzok, amit már korábban megrajzoltál, és átemeltél, vagy minden részlet új?
Minden rajz a kifestőbe készült, nincsen áthelyezés. A helyszíneket és egy-két témát illetőleg vannak átdolgozások, a fürdős téma nálam állandóan visszaköszön. Több fürdőzős képem készült már, de azok inkább az építészetet emelték ki, a Fess Budapest!-ben pedig a fürdőző közönség kap erős hangsúlyt. Ugyanez a helyzet a pesti gangokkal, már készült belőle képem, de most a gangon folyó élet a lényeg.

Nemes Anita Grafikus 2016.05.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nyilván mást akartál, mint az eddig megjelent színezők. A tiéd miben tér el az eddigiektől? 
Ez a színező dolog, korunk makraméja. Amikor elkezdtük nem is tudtam, hogy ennyire népszerű műfaj. Nagyon szép színezők vannak a boltokban, viszont ahogy kézbe veszem és kinyitom, látom hogy a borító viszi el az egészet, az esetek többségében lapos témákat, unalmas és oldalanként ismétlődő mintákat láttam, mögöttes tartalom nélkül. Lehet, hogy a meditációs kifestésben pont ez a lényeg, de mi a Fess Budapest!-et gyerekeknek és gyermeteg felnőtteknek csináltuk. Csak kézi rajzokkal készült és a szerkesztővel folyamatosan szem előtt tartottuk a változatosságot. Egyébként a rajzok vannak annyira részletesek, hogy akár meditációra is lehet használni, de elképzelhető, hogy egy-két rejtett figura felfedezése kizökkenti a meditálót lelkének nyugalmából, de mi elsősorban szórakoztatni szeretnénk.

fessbudapest-HUN-1

Vannak rajzok, amik történeteket mesélnek el? Vannak olyan gegek, poénok, amit csak akkor találhatunk meg, ha alaposan megnézzük, illetve, ha ki is színezzük az adott oldalt? 
Egy képen belül több kis szituációt fedezhetünk fel, vannak amelyek első látásra jobban szemet szúrnak, de belemerülve, sorra fedezhetjük fel benne a rejtett elemeket. A zuhanyzós nénit rögtön mindenki kiszúrja, pedig nem adtam neki nagy hangsúlyt, viszont a kukkolóját már csak akkor veszik észre, ha jobban megnézik a képet, pedig ott van a közelben. A cukrot osztó hétvégi apukát a kiskutyával is csak később lehet felfedezni, de remélem, hogy pont emiatt válik ez egy élvezetes színezővé. Persze nem maradhatnak ki a saját élményeim sem. A gellérthegyi képen direkt elrejtettem macskákat az ott élő macskakolóniát megörökítvén – egy elszánt társasággal etetjük, egy itt élt amerikai hölgy vezényletével és koordinálásával, már több mint tíz éve (én is büszke tag vagyok már három éve).

Nemes Anita Grafikus 2016.05.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogy jött létre a munkakapcsolat Réthly Ákossal, a színező kiadójával, aki ugyebár a Szoborparkot is üzemelteti…
Ákos egy belvárosi design vásár, a Stylewalker Night térképének láttán hívott fel. Többször dolgoztunk együtt, nagyon bírom a szövegét, az ötleteit és úgy egyébként ahogy a dolgokhoz közelít. Kultúrával és turizmussal foglalkozik, de rendszeresen kiad Budapest látnivalóiról is könyveket. Meglepődtem amikor megtudtam, hogy többek között a Szoborparkot is csinálja. A Fess Budapest! ötletével pontosan 9 hónapja jött… és türelmesen várt – csendben rángó szemhéjjal. 

Buda, Pest és a Városliget részekből áll a könyv, illetve van még három plusz tipp. Főleg a turisták által kedvelt helyek kaptak benne helyet, de esetleg becsempésztél egy-egy olyan motívumot is, ami csak az itt élőknek fontos?
Sok dolgot csak az itt élők fognak megérteni belőle, de ezzel együtt turistáknak is készült, mert Budapest jellegzetes részeit mutatja be, így haza tudják vinni emlékként. A történések összeolvadnak a várossal, az épületekkel. Az épületekhez kapcsolódó szituációkat emeltük ki, mint a Mátyás templomnál klisésen elkövetett esküvő, a Vajdahunyad váránál a korizók, a szelfiző vagy a Szabadság hídon romantikázó figurák. Évekkel ezelőtt olvastam valahol, hogy a Budapestre látogató turistának az a város legfőbb vonzereje, hogy itt még bent laknak és ténykednek a város lakói, tehát ha hazaviszi a kifestőt, akkor tényleg hazavisz egy kis szeletet a városból.

pesti-napozo

Vannak rajzaid, amelyek a 60-as évek modern ikonográfiáját idézik, vannak, amelyek art decósak, szóval, előfordul, hogy direkt stílusgyakorlatokat készítesz?
Nem készítek stílusgyakorlatokat, konkrét elemeket gyűjtök a városból. Szerelmes vagyok építészeti stílusokba az art deco-tól a bauhausig. Különösen a 50-60-as évek funkcionalizmusát és a tévesen “szocreálnak” nevezett késő-modernizmust szeretem. Nagyon vonzódom némely ház homlokzatába vájt sgraffito-hoz. Szóval nem stílusgyakorlatok ezek, hanem szeretném hazacipelni az épületek elemeit vagy hangulatát, és amikor ezeket rajzolom, akkor ezekben az elemekben tobzódik az agyam.

Budapestnek vannak „titkos területei”, zuglói art decó utcasorok, városszéli bauhaus telepek, stb… Neked vannak „titkos helyeid”, amelyek építészeti vagy egyéb szempontból feltáratlan, izgalmas zónák?
Ami a legkevésbé ismert és úgy leltem rá, mint egy kincses ládikára, az a valóban szocialista realista, az apró Gubacsi lakótelep (Pesterzsébeten). A Duna partján bicikliztem, mikor a Vízisport utca mentén megláttam egy fura szobrot, alatta terméskő lépcsővel és felmentem megnézni, mi lehet ott. A Téglagyár tér számomra szoc-romantikus hangulatú kis központ, igazi művésztelepet lehetne ott létrehozni. Egy bácsit megszólítottam, aki a tér epikus vörös téglaépületének balkonján napozott, mit tud erről a lakótelepről. Annyit mondott, hogy volt itt a téglagyár és amikor működött akkor minden jó volt, ő azóta itt él, de most már nincs a téglagyár és emiatt már nem jó semmi. Igaza van a bácsinak, hisz látszik az elhanyagoltsága, a telep alatt, a Duna parton rohad az amúgy szintén jobb sorsra érdemes, egykori pestszenterzsébeti Jódos-Sós Strandfürdő. Ezek a helyek régi életeket idéznek fel bennem, szagokat, nemvolt gyerekkori emlékeket – mivel ott még nem jártam gyerekként. Ezen kívül is vannak még kedvenceim, Pasaréten a Napraforgó utcai kísérleti villatelep a kései art-decos-bauhausos épületeivel, a Pasaréti tér is remekmű. A Róna utca bizonyos épületsorai, a Kiss János altábornagy utca magyar szecessziós épületei a XII. kerületben és a Keleti Károly utca teljesen „pestidegen” épületei a Mechwart liget fölötti Mailáth-házak. De sorolhatnám még és még nagyon sok van ami felfedezésre vár.

vajon.mikor.sotetedik.ma.jpg.1.exact978w

Bizonyos rajzaid simán lehetnének egy-egy kortárs bisztró falán is. Hogy viszonyulsz az alkalmazott munkákhoz? Csak ún. presztizs-melókat vállalsz el?
Alkalmazott grafikából élek, az eredeti szakmám kiadványtervező grafikus. Mai napig tervezek könyvet, csinálok logót, arculatot. Jelenleg egyre nagyobb szerepet kap az illusztráció, sokan emiatt keresnek meg. A presztizs-melókat csak azután kezdtem el megengedni magamnak, amikor már úgy éreztem, sínre kerültem a pályámon.

Az mondtad egyszer: „kikerültem egy dél-pesti peremkerületbe. Az ott eltöltött tíz év után visszamenekültem a belvárosba.” Sokan most menekülnek a Belvárosból a zöldbe, mert a részeg turisták miatt nem lehet élni már a VI. kerületben sem… Szóval, neked ennyire idilli a Belváros?
Nehéz kérdés ez, számomra idillikus, mert ismerünk pár zugot, ahova pár perc sétával el lehet menekülni. Közben épp ma hajnalban visított fel az álmomból egy turistanő részeg sikolya a szemközti teraszról – a füldugóm mellé már kéne egy csúzli is. Szóval szintén a turistaközpontban élek az V. kerületben, annyiban szerencsés helyzetben, hogy világosban, viszonylag szeparáltan, és egészen tavalyig síri csendben. Konkrétan már fázom, ha valami miatt az estét a mulatónegyedben kellene töltsem, inkább a peremén maradok és egyre többet járunk át Budára mulatni. Itt az V. kerületben is lett egy-két normális hely, ahova menekülő magyarok járnak. Sajnos a hetedik lassan a saját farkába harap, és ami tényleg jó volt kb. 5-6 éve, az egyre erőszakosabb arcát mutatja, én konkrétan elneveztem „Siófok”-nak és már előre látom, hogy ugyanarra a sorsra fog jutni. Nyilván öregszem, de a társaságommal ha mulatásra vágyunk, akkor inkább megyünk a 90-es és 80-as évek tényleg régi krimóiba, őszintébbek és a pultos sem képzeli rock and roll sztárnak magát.

Nemes Anita Grafikus 2016.05.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Amikor nekiállsz rajzolni, előre kitalálsz minden apró részletet, vagy rögtönzöl is?
A téma kitalálása után a kép vázáról is határozott elképzelésem van, de amivel ezen belül megtöltöm, sokszor véletlenül történik.

A színeződ karakterei, figurái, vonalvezetései eltérnek a többi munkádtól. Direkt nagyon mást akartál ehhez a projekthez?
A saját képeimen a vonalak sokszor a semmibe futnak, ezt jelenleg egy kifestő esetében el is lehet felejteni. Az önálló posztereimen az emberalakok az építészeti elemek kiegészítői, díszítő elemei, de a kifestőnél kellett, hogy személyiségek szerepeljenek. Az összekötött vonalvezetés és a blokkosított képfelépítés ugyanúgy visszaköszön. A hosszadalmas munka során a szerkesztő, Réthly Ákos kislánya, Zozi folyamatos tesztelésnek és véleményezésének vetette alá a képeket. Ekkor derült ki számunkra egy csomó minden, hogy miket szeretnek színezni a gyerekek, mekkora felületeket, történéseket kedvelnek, és mi az amit inkább kihagynának. Így lett egy-kép újrarajzolandó rajz.

ujra.pentek.jpg.1.exact978w

Tetszettek a rock and roll ikonográfiák… Kik voltak rád hatással Peter Saville, Storm Elvin Thorgerson, Corbijn?
Akiket felsoroltál, mind erőteljesek. Érdekes módon nem azok a kedvenceim, akikre hajaz a saját stílusom. Mindig azokat szeretem, akiknek a stílusa kevésbé összeegyeztethető az enyémmel, – akinek sima a haja, az göndört szeretne. Anton Corbijn tényleg nagy kedvencem volt anno – főleg amit a Depeche Mode-dal művelt. Számomra nem is annyira Thorgerson képei, inkább a The Wall rajzfilmese, Gerard Scarfe aki letaglóz. No persze az újabbak közül Michel Gondry videóklipjei, Mrzyk & Moriceau, aki grafikusból lett videó klippes és fordítva (de ez már egy teljesen más vonal, ez rock and roll). 

Akikből tényleg közvetlen inspirálódom, ők a régi magyar grafikusok, illusztrátorok. Van nekem egy Würtz Ádám rajzaival illusztrált Hazánk szíve, Budapest című könyvem, azt gyakran nézegetem. Szeretem a régi magyar plakáttervezőket, Bortnyikot, Konecsnit, Bottlik József posztereit, a Kádár korszak gyermekkönyveinek illusztrátorait. Nyugatabbra még most is virágzik az illusztrációs műfaj, igazi sztárjaik vannak. Újságok, mint a The New Yorker, és sok nagy szerkesztőség nem csak fotósokat, hanem illusztrátorokat is alkalmaz a sajtóanyagokhoz, sőt a magazin borítóit is ki meri adni egy jól működő grafikával.  Sajnos itthon ez kevésbé elmondható, pedig szerintem mi magyarok jelenleg is jók lennénk ebben, csak kicsit vissza kell nézni a múltba.

2018-03-11T15:34:24+00:00 2016. május 29.|