Toldi moziban tartott sajtótájékoztató elején a Saul fia megjelent alkotói kipakoltak három díjat (az Oscar mellett az Independent Spirit Award és a Golden Reel), majd a film hazai forgalmazója, a Mozinet bejelentette, hogy itthon már a 180 ezer nézőn is túl van a film.
Nemes Jeles László viccelődve mondta, hogy már ki is nézett egy házat Beverly Hillsben, de a jövőbeli terveit komolyabban is kifejtette: a következő filmje (az első világháború előtt játszódó felnövéstörténet, a Sunset) más lesz, de ugyanolyan nehéz, ugyanakkor szerencsére jó emberek veszik körül. Az Oscar-díjról azt mondta, hogy szépen beteszik egy vitrinbe, és remélhetőleg nem látja majd minden nap.
Steven Spielberggel a jelölteknek rendezett ebéden beszélgetett, ott azt mondta neki az amerikai rendező, hogy a Saul fia segít abban, hogy a holokauszt a kollektív emlékezet része legyen, és nem gondolta volna, hogy a Schindler listája után ennyit kell várni egy ilyen filmre.
Röhrig Géza arról számolt be, hogy rengeteg üzenetet kapott, köztük sok gyerektől is, ezért úgy érezte, hogy 15 millió Saulja volt. Magát az Oscar-gálát az “idiotizmus minősített esetének” nevezte, az est nagy részében bent sem volt a teremben, sms-ben értesítették, amikor a Saul fia kategóriája következett, akkor ment csak be.
Vági Zoltán, a film történész szakértője elmondta, hogy a Magyar Zsidó Múzeum új programot indít, amelynek neve Saul fia lesz, célja pedig az, hogy a holokauszt alatt elhunyt gyermekek nevét összegyűjtse. A program fővédnöke Nemes Jeles László lesz. Emellett a Jelenkor kiadó tervez egy könyvsorozatot a filmről, amelynek az első része már meg is jelent, Georges Didi-Hubermantól, Túl a feketén cìmmel. De lesz később egy album is a forgatásról.
Bejelentették, hogy áprilisban jelenhet meg a film DVD-n és Blu-rayen, amelyre sok extrát terveznek, kimaradt jelenettel, audiokommentárral és Nemes Jeles előző alkotásával, aTürelem című rövidfilmmel.
Forrás: HVG.hu
Fotó: Stiller Ákos- Invisible