Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Feljelentést tett egy párizsi rendőrkapitányságon nemi erőszak miatt Luc Besson francia rendező és producer ellen egy színésznő pénteken, az ügyben megindult az eljárás – közölték szombaton igazságügyi illetékesek.

MTI

A rendező ügyvédje, Thierry Marembert szerint Luc Besson határozottan tagadja ezeket a vádakat. “Olyan valakiről van szó, akit ismert, és akivel soha nem viselkedett helytelen módon” – mondta. “Feljelentést tettek a panaszos által nemi erőszaknak minősített eset miatt, amely állítólag péntekre virradó éjszaka történt Párizsban. Eljárás indult az ügyben, a nyomozást a bűnügyi rendőrség folytatja” – közölte az igazságügyi vezető.

Az ügyet jól ismerő, nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint a 27 éves nő pénteken ment be a rendőrkapitányságra, hogy feljelentést tegyen az előző éjjel a párizsi Bristol szállodában történtek miatt. Meghallgatásakor azt állította, hogy mintegy két éve van intim kapcsolata az 59 éves rendezővel, és úgy érezte, hogy ezt a szakmai kapcsolatuk miatt kell megtennie – mondták az illetékesek.

A külföldön tartózkodó rendezőt a nyomozók nem tudták meghallgatni. A nagy kékség rendezőjét, a Taxi sorozat producerét az egyik legismertebb francia rendezőként és befolyásos üzletemberként tartják számon. Az EuropaCorp produkciós és forgalmazó cég vezetőjeként Luc Besson 2012-ben hozta létre Párizstól északra a Cité du cinéma filmstúdiót, amelyben a forgatási helyszínek mellett filmművészeti iskola is működik.

A 2017-ben forgatott Valerian és az ezer bolygó városa című sci-fi akciófilmjének elmaradt kasszasikere miatt az EuropaCorp is pénzügyi nehézségekkel küszködött. Besson 17 filmet rendezett és 12 alkalommal jelölték César-díjra, de csak 1998-ban kapta meg a legjobb rendezőnek járó díjat Az ötödik elem című akció-vígjátékért.

Képforrás: rijekadanas.com


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •