Rings in water (Vízgyűrűk) címmel nyílik nemzetközi formatervezői kiállítás a budapesti Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban március 22-én. A Pozsonyi Népművészeti Központ által meghirdetett nemzetközi verseny legjobb alkotásait bemutató vándorkiállításon magyar dizájnerek népi kézművességen alapuló modern munkái is láthatók lesznek.

MTI

A Rings in Water című formatervezési versenyt kézművesek, dizájnerek és művészeti iskolák számára hirdetette meg a Pozsonyi Népművészeti Központ (ÚLUV), a magyarországi szakmai koordinációt idén először a budapesti Hagyományok Háza vállalta. A megmérettetés célja az volt, hogy ösztönözzék a népművészeten és a népi kézművességen alapuló modern használati tárgyak létrehozását. Az iparművészeti, dizájn és művészi kézműves alkotások anyagát és elkészítését a regionális és nemzeti hagyományok ihlették, forrásuk a hagyományos kézművesség és népművészet volt.

Magyarországról tizenhárman jelentkeztek a versenyre, közülük a nemzetközi zsűri több alkotót is beválogatott a legjobb alkotásokból szerveződő vándorkiállításra, Mosonyi Éva tojásírót és Szente Krisztina fazekast pedig díjazásban is részesítették. Az iparművészeti kiállításon a magyar alkotók mellett bemutatkoznak cseh, lengyel és szlovák kézművesek, dizájnerek és művészeti intézmények növendékei is. Az utazó kiállítás második állomása Budapest, ahol május 18-ig lesz látható a válogatás. Április 10-én délután Illés Vanda művészettörténész, a kiállítás magyar kurátora tart tárlatvezetést.

Fotó: Horváth Péter Gyula