Minden idők legnézettebb kortárs tárlata volt Magyarországon Bukta Imre tíz évvel ezelőtti, műcsarnokbeli kiállítása, hasonló népszerűségre számíthat a Godot Kortárs Művészeti Intézet több mint ezer négyzetméter alapterületű óbudai kiállítóterében november 27-én nyíló válogatás. Az intermediális művészetet képviselő alkotó legfrissebb művei tekinthetők meg a Műveljük kertjeinket! című tárlaton, amely olyan témákat jár körül, minthogy mit jelent ma a vidékiség tapasztalata, a természethez való viszony, hogyan élhető meg a szakralitás, miképpen mennek veszendőbe értékek, miből fakadnak az otthon megtalálásának nehézségei, hogyan nézhetünk szembe az elmúlással, vagy hogy miért oly fontos az ember számára az alkotás, a teremtő munka.

MM – 061.hu

„Amikor Ön az imént belépett a falusi kertkapun, belecsöppent a mezőszemerei Kertek alja utca életébe. A falakon látható festmények az utca jellegzetes házait idézik meg, melyek között könnyen eligazodhatunk a térben installált térkép segítségével. Feltűnnek a magyar vidékiség karakteres motívumai és hangulati elemei” – ezzel fogadja a látogatókat a Godot Galériában nyíló, Bukta Imre elmúlt pár évben készült alkotásait bemutató kiállítás. A tematikus tárlat – amelyre Bukta Imre új műveket készített – vezérfonala a vidéken alkotó ember esztétikai, szociális és erkölcsi viszonyulása a környező világához.

A tárlat hat különálló tematikus egységből épül fel: a vidékiség, a fák, a szakralitás, egyes értékek devalválódása, az idősödés és az otthon témája mentén találkozhatunk a művekkel, s mindezek nyomán megjelenhet a kiállítás alapideája is, az alkotás szükségességének belátása.

“Liliom koszorúk szelíd illata száll”

A kiállításra a színes lábosfedőkkel tarkított vaskapun lépünk be, a Kertek alja utcára, mintha mi is Mezőszemerén lennénk (Bukta Imre itt él és alkot). Az itt szereplő festmények – akár Korniss Péter fotói – egyszerre hordoznak lokális üzenetet és mutatnak be valami univerzálisat. A Reál című festményen egy asszony áll két nagy piros Reál-os textiltáskával a kezében, fejkendőben a gizgazos, kitaposott út közepén. A képen egyszerre van jelen egy már letűnt, de a hagyományokért még részben visszanyúló világ, és a vidékiség jelen mozdulatlansága.

A már említett „Kertek alja” után következő tematikus egység a „Jegenyefák nem nőnek az égig”, melynek témája a fa, hogy mit is jelent számunkra ez a jelkép; alapvető jelképe az életnek, a növekedés, a megújulás szimbóluma, mely megjeleníti az Ég és a Föld, az Isten és az ember kapcsolatát, számos beavatási rítus kelléke; némi nagyvonalú leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk: a fa kultúránk egyik szimbolikus pillére.

„Mikor jön le az égből Krisztus?” – teszi fel a kérdést a kiállítás harmadik egysége. Ebben a keresztutat idéző részben szakrális témájú művek láthatóak. Tematikus szempontból a kereszténységhez kötődő, de az egyházi világhoz csak kívülről csatlakozó alkotások dominálnak itt – a legjellemzőbb téma a Krisztus-keresés és -várás személyes megélése. Különböző formákban jelennek meg a vallás alapvető, allegorikus motívumai és szimbólumai, valamint a Krisztus-képmások. A tárlat két központi installációja a Mezőszemere védőszentjét ábrázoló Sarlós Nagyboldogasszony szobra, valamint a Jaj Istenem címet viselő alkotás, ahol egy ládányi búza alól egyszer csak, puskaropogás kíséretében kiemelkedik a Jaj, Istenem felirat. Az alkotás egyszerre reflektál a háborúra és az élelmiszerválságra, a hatás sokkoló.

„A romantika a legjobb üzlet?” a címe a következő tematikának, mely egy kérdést jár körül: Hogyan válhatnak periférikussá értékrendszerünk központi elemei, miként mennek veszendőbe az ember életében egyes értékek? Ez a kérdés azokban a művekben fogalmazódik meg, amelyek megjelenítik a vidékiség átalakulását, a hagyományos falusi élet megszűnését. A veszteség belátásához ebben a buktai magánmitológiában nem fájdalom- vagy szomorúságérzés kapcsolódik, hanem humorral fűszerezett, keserédes nosztalgia.

“Művész így nem nézhet ki”

-mondták 48 évvel ezelőtt az alábbi, bal oldalon látható képről, melyen maga a művész látható. Mellette a 2022-es változat, a 70 esztendős Bukta Imre. Ezzel a képpárral nyit az ötödik, „Megöregszünk mind?” című egység, ahol Bukta Imrét az foglalkoztatja, mi mindent hozhat az ember életébe az idősebb életkor.

Műveivel az elméleti szintnél mélyebbre tekintve tudósít a vidéki emberek nyugdíjas kori élményeiről. Festményeket láthatunk régi vágású alakokról, akik jelenkori, technicizált kultúránk sajátosságaiból fakadóan új módon élik idős napjaikat. Megtekinthetjük például a Nyugdíjasklub – Imi 70 című önreflexív installációt is, ahol egy bankettszerű vacsora után két idős asszony okoseszközökön nézegeti az ünnepelt ember, „Imi” gyerekkori fényképeit. A nyugdíjasklubban a nyugdíjas szinti-himnusz szól, a teremben lampionok lógnak, a diszkógömb hozza a vidéki retro-fílinget. A teremben álldogálva azon gondolkodik a látogató, hogy szürrealitás és realitás közelebb már nem is állhatna egymáshoz.

Tárgyak, épületek, illatok = otthon

Kétféle otthonhoz kötődünk érzelmileg. Kötődünk a földhöz, azaz a fizikai világhoz: emberekhez, tárgyakhoz, épületekhez, illatokhoz, hangokhoz és képekhez. És kötődünk a kultúránkhoz: a műveltségünkhöz, a hitünkhöz, a szokásainkhoz, a hagyományainkhoz. Ahhoz, hogy az érzelmi kötődéseinkből otthon formálódjék, kegyelem – más felfogásban szerencse – szükségeltetik. A legnagyobb kegyelem, ha az ember otthon van a föld és a szellem világában is, s ezeket képes egybekapcsolni: ezt túlzás nélkül hívhatjuk boldogságnak. Folyamatosan érdemes küzdeni ezért – ilyen küzdelmeket jelenítenek meg Bukta Imre művei és erről szól a kiállítás hatodik, „Hogyan válik emlékké az otthon?” címet kapott egysége. Ebben a teremben Mészáros Blanka, a Radnóti Színház színésze beszél arról, mit jelent kunfehértóiként a fővárosban élni, hogy számára mi az otthon, a gyökerek, s hogy hogyan él benne, kimúlhatatlanul a vidék iránti szeretet.

A leglátványosabb a Godot negyedik emeletén berendezett egység, amely a 2012-es műcsarnokbeli Ház című installáció inverze. Míg ott kívülről szemlélhettük a falusi emberek tevékenységeit, most belülről nézünk kifelé az ablakkeretekbe épített monitoron keresztül. Látunk kukoricatörést, játszadozó gyerekeket, paradicsomot szedő asszonyt, képkeretekből megszólító alakokat, a fehér abroszon elfolyó betűtésztás paradicsomlevest – e folyamatokat projektorral vetített képek szemléltetik. Érdemes elidőzni minden itt található alkotásnál néhány percet.

Az egyes részekben elhelyezett videóboxokból a hazai kulturális illetve tudományos élet jeles szereplői szólnak hozzánk az egyes tematikákhoz kötődően, így  Krasznahorkai László, Kossuth-díjas író Bukta Imre művészi univerzumával koherens módon beszél arról, miért olyan fontos téma a kultúrában a vidékiség. Sebestyén Márta Kossuth-díjas előadóművész arról beszél, miért annyira fontosak a kultúránkban a fák, Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész pedig arról elmélkedik, miért lehet alapvető fontosságú az ember életében a hit. Az eltűnő paraszti és falusi kultúra érzékeny reflexiójához kapcsolódnak Barabási Albert-László akadémikus hálózatkutató gondolatai. Korniss Péter, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Kossuth-díjas fotóművész pedig a művészet és az időskor kapcsolatáról beszél.

A Godot Intézet egy olyan időszakban vállalkozik erre a méreteiben is kiemelkedő tárlatra, amikor a rezsiválság miatt a hazai kiállítóterek többsége ideiglenesen bezárásra kényszerül. Még fontosabb, hogy Bukta Imre a magas művészet eszközeivel reflektál a bevezetőben kiemelt kérdésekre, árnyalt és gazdag jelentésrétegeket teremtve, az a fajta progresszív művészeti szemlélet pedig, amellyel Bukta él és “teremt”, valóban egyedülálló nemcsak hazai, de nemzetközi perspektívában is.

Bukta Imre (1952) a kortárs magyar képzőművészet nagyhatású mestere. Három alkalommal szerepelt a Velencei Biennálén, kiállított a São Pauloi Biennálén, láthatták a műveit – többek között – a párizsi Pompidou központban, a brüsszeli Bozarban, a szentendrei MűvészetMalomban, a linzi Landesmuseumban, a jyväskyläi Art Muzeumban, a lundi Kunsthallban, a pekingi Millenium Múzeumban. Több jelentős egyéni tárlata volt Budapesten, Welsben, Nürnbergben, Stuttgartban, Kecskeméten, Helsinkiben, San Franciscóban, Zágrábban, Karlsruhéban, Egerben és Sepsiszentgyörgyön. Az első életműkiállítását a debreceni MODEM rendezte 2008-ban. Eddigi legnagyobb tárlata Másik Magyarország címmel 2012 novemberében nyílt meg a Műcsarnokban. Erre a kivételesen sikeres projektre reflektál ez a kiállítás, mindkettő rendezője ugyanaz a művészeti szakember: Gulyás Gábor filozófus, esztéta, a Modem, a Műcsarnok és a Ferenczy Múzeumi Centrum egykori igazgatója, jelenleg független kurátor.

Fotók: Hatlaczki Balázs