A népmese két megjelenési módjának – a rögtönözve elmondott és a nyomtatásban megjelent változatainak – közös vonásaira és különbségeire irányítja rá a figyelmet a XIII. Országos népmese-konferencia, amelyet pénteken Pécsett, szombaton pedig a horvátországi Eszéken rendeznek meg a magyar népmese napjához kapcsolódva.

MTI

A népmese eredendően a népköltészet hatókörébe tartozott, azonban a 19. század óta lejegyezve, könyv formájában is mind szélesebb körben elérhető. Mint írták, a mesemondás hagyományos alkalmai – elsősorban a társas munkaalkalmak – a 20. század folyamán fokozatosan háttérbe szorultak, ezzel a közösségi, élő szavas mesemondás gyakorlata szinte teljesen eltűnt. Napjainkban azonban a folklór más területeihez (népzene, néptánc, kézművesség) hasonlóan a szóban előadott népmese is mindinkább megtalálja helyét a modern kultúrában: egyre több helyen, gyermek- és felnőtt közönség egyaránt hallgathat mesemondást.

Ugyanakkor a közvélekedés csak olvasott és szinte kizárólag gyermekműfajként tartja számon a népmesét. “Az élő szavas improvizatív népmesemondás évszázadokon keresztül csiszolódott történeteket hagyományoz tovább, a hallgatóság és a mesemondó számára is közösségi élményt ad” – hangsúlyozták a szervezők, akik úgy vélik, hogy a 21. század megváltozott társadalmi struktúrái mellett az együtt mesélés, az egymástól való tanulás, a folyamatos szakmai kapcsolattartás lehet a kulcs a közösségi mesemondás terjesztésében és az egyéni mesemondói technikák csiszolásában.

A Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepelt népmese napjához időzített konferencián pénteken előadást hallhatnak a szakemberek a népmese és műmese közötti különbségekről és hasonlóságokról, arról, hogy hogyan lesz ma valaki mesemondó, és megismerhetik a Hagyományok Háza módszertani segédanyagait is az élőszavas mesemondáshoz. Szombaton Eszéken a horvátországi magyar népmesékről tartanak előadást, és kerekasztal-beszélgetést rendeznek a népmese mai helyzetéről.

Kép: MTVA