Nagyváros nem képzelhető el fényes lokál, mulató és más efféle intézmény nélkül. Bizonyára ez járhatott annak a Tüköry Sándornak a fejében, aki a kiegyezés előtt hét esztendővel létrehozta Pest városának első, „malackodásra és csínos hölgyek meglesésére“ is alkalmas szórakozóhelyét.
BARTA ZSOLT – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport
Egy ötlet elindul
Az 1860-as évek elején Pest városa lassan, de biztosan haladt a nagyvárosodás rögös útján. Szegénytelepe már volt, a helyi mágnások, bárók és társaik pedig igyekeztek pénzköltésben hasonulni a nyugati nagyvárosokban éldegélő sorstársaikhoz. Azonban a város műintézményei, a korcsmák, ivók és más búfelejtő helyek nem igazán keltettek metropoliszos hangulatot, ezért aki csak tehette, Bécsbe rándult át, hogy egy kis pénzköltéssel egybekötött vidám hétvége részesévé váljon.
Pest városának egyik, kiemelkedő építésze, Tüköry Sándor, akinek nevéhez fűződött a mai Szent István körút vonalán kanyargó Tüköry gát is, sokat morfondírozott azon, hogy lehetne itthon tartani, s helyben pénzköltésre bírni a helyi arisztrokráciát. A világot, legalábbis Bécset és Párizst is megjárt építész fejéből hamarosan kipattant a szikra, olyan mulatót kell nyitni, amihez hasonló csak a nyugat nagyvárosaiban van. Igen ám, de hol?
Fatér és vidéke
Tüköry számára kézenfekvő volt, hogy a leendő, szórakoztatásra kijelölt objektum csakis a gáton belül képzelhető el, nem szerette volna ugyanis, ha a betérő vendégeket, illetve a napi bevételt a Duna hullámai mossák el. Így esett a választása körülbelül arra a területre, ahol manapság a Vígszínház épülete áll. A környék azonban rendkívül rossz hírű volt ezekben az években.
Vígszínház
Ott volt mindjárt a hatalmas Fatér, ami a Duna parttól a mai Kossuth-téren át egészen a Szent István körútig tartott. Fakereskedők tartották ott uszályokon érkezett portékáikat, hatalmas összevisszaságban. Frissen kivágott fák tömkelege, deszkák, félig kész kerítések, s minden más, amit csak fából el lehet képzelni. Ez azonban csak a kisebbik gondot jelentette. A farakások között rablók, haramiák, körözött bűnözők, s más hasonszőrű brigantik élték mindennapjaikat. A fakereskedőkkel nem volt különösebben bajuk, hallgatólagosan megegyeztek velük, hogy a kvártélyért cserébe őrzik az árút, vagyis rajtuk kívül senki sem lophatott az amúgy őrizhetetlen telepről. A Fatér olyan kétes hírnévre tett szert, hogy még a közeli, a mai Néprajzi Múzeum helyén álló katonai szekértábor személyzete is csak csoportosan mert átkelni a téren, kizárólag nappal. Ennek a rossz hírű térnek a közvetlen szomszédságába álmodta meg Tüköry hangzatos nevű, Neue Welt (Újvilág) mulatóját.
Az alvilágnak is van romantikája
Tüköry nem sokat teketóriázott, s cseppet sem törődött a vészmadarakkal, hanem kiment tárgyalni a nehézfiúkkal. Gyorsan egyezségre jutottak, az építész megígérte, hogy a mulató konyhájáról származó vacsora minden maradéka, naponta a farakások népét illeti. Ezzel már megnyerte magának a haramiákat, pedig még csak most következett a java: mivel a mulatónak saját fogatai lesznek, melyek a mai Nyugati pályaudvar környékén veszik fel a szórakozni vágyókat, azért hogy zavartalan legyen útjuk a mulatóig, testőrökre van szükség. Olyanokra, vágta ki az adut Tüköry, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, fogatot is tudnak vezetni, s zsebükben minden eshetőségre készen ott lapul egy bikacsök. És természetesen, tette hozzá mindehhez az építész, számukra és rokonaiknak ingyenes a belépés az Újvilágba.
Állítólag a Budai hegyek kétszer verték vissza azt a lelkes ordítást, ami Tüköry szavai után kitört. A friss mulató-tulajdonos nem győzte hallgatni a nehézfiúk elérzékenyült vallomásait, hogy mennyire szeretik ők a művészetet, a kultúrát, és hogy életüket, vérüket ajánlják fel a szépreményű állás fejében.
A Neue Welt tündöklése
1861-re aztán el is készült a mulató. A korabeli leírások szerint nagy, sárga üveges verandája volt, s római oszlopcsarnokos terme 500 fő befogadását tette lehetővé. Tódult is a nép, a megnyitó ünnepség alatt majd szétszedték lelkesedésükben az épületet. Tüköry több meglepetéssel is előrukkolt. A bejáratnál Rejtő Jenői figurák, félszemű rablók, kiérdemesült gyilkosok kívántak jó szórakozást a nézőknek, odabent a kasszában pedig az akkori Pest legszebb asszonya, a vöröshajú Reich Fanny ült. Magára a műsorra sem lehetett panasza a nagyérdeműnek, minden szombat este maga Antoinette, a dévaj francia énekesnő búgta a gyönyörű, romantikus párizsi sanzonokat a fülekbe, a tánckar viszont, mint ahogy azt a korabeli sajtó is megemlítette, rendkívül takarékos volt. Mármint ruhákban, ugyanis egy szál álarcban ropták. Tüköry minden táncosnőnek adott egy pár fehér, pamut kesztyűt, ha lemennek az urak közzé, legyen mit levenni, a kézcsókhoz természetesen.
Havonta rendeztek bálokat is az Újvilágban, melyeket előszeretettel látogattak a férfiak. Partnert nem kellett, sőt nem is volt szabad hozni, Tüköry gondoskodott róla, hogy a szigorúan Éva kosztümöt viselő hölgyek, ezúttal is álarcban, de mindenben a férfiak szolgálatára legyenek.
A bukás
Az Újvilág hamar felkapott hellyé vált, még Bécsből is érkeztek időnként vendégek, akik elégedetten tértek vissza a császárvárosba.
Hanem aztán beütött a baj. Nem a közbiztonsággal volt a gond, a rablók, becsületükre legyen mondva, jól végezték dolgukat, hanem a szerelem okozta a mulató vesztét.
Pest város rendőrfőkapitánya, Thaisz Elek, szemet vetett a kasszában ülő Fannyra, akit meg is szöktetett, az okvetlenkedő férjet pedig börtönbe záratta. És csodák csodája, Fanny eltűnte után az Újvilág is hanyatlani kezdett. Egyre kevesebb vendég költötte esténként a pénzét, pedig a tánckar mindent bedobott, hiába. 1870-ben csődbe ment a jeles intézmény, s az épületet még ugyanebben az évben elbontották. Bezzeg ha Reich Fanny ott maradt volna…