A New York-i Guggenheim Múzeumban a napokban befejeződött Moholy-Nagy László-kiállításnak május vége óta több mint 400 ezer látogatója volt. A tárlatot szeptember végétől egy chicagói, majd jövő tavasszal egy Los Angeles-i múzeumban is megrendezik – mondta kedden Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója.

MTI

A Future Present című Moholy-Nagy László kiállításon a művész több mint háromszáz alkotásán keresztül mutatták be a munkásságát. A kiállítást kezdeményező Guggenheim Múzeum megkereste a magyar főkonzulátust és a New York-i Magyar Intézetet is, hogy kapcsolódjanak be a tárlat megvalósításába, amihez Hammerstein tájékoztatása szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium is csatlakozott támogatóként.

A tárlat köré Modernity by Hungary címmel a magyar modernizmust bemutató több mint két hónapos összművészeti fesztivált szerveztek – fűzte hozzá a programokért felelős Balassi Intézet főigazgatója. A rendezvényeket részben a Guggenheim Múzeummal együttműködve, részben saját szervezéssel hozták létre. De minden esemény reflektált valamilyen módon a Moholy Nagy-kiállításra, illetve a magyar modernizmusra.

Hammerstein kiemelte: fontos volt bemutatni, hogy a magyar modernizmus összetett és széles mozgalom volt, és az egyetemes modernizmusra is hatást gyakorolt. “Azt akartuk bizonyítani, hogy a magyar avantgárd és a magyar modernizmus nem csak nagyszerű hagyomány, nem egy halott örökség, hanem tovább él, és jelen pillanatban is inspirálja a művészetet” – fogalmazott.

Nemcsak a nagy sikert aratott kiállításnak, hanem a kísérőprogarmoknak is komoly visszhangja volt: A The New York Times, a The Washington Post és a Wall Street Journal is nagy terjedelmű írásokban foglalkozott a rendezvényekkel – ismertette a főigazgató. Mint mondta, a New York-i Moholy-Nagy-tárlat anyaga a Guggenheim Múzeum, a Chicagói Művészeti Múzeum és a Los Angeles-i Művészeti Múzeum gyűjteményéből állt össze.

Chicago Moholy-Nagy életének fontos állomása volt, ott töltötte élete utolsó éveit. Mikor a közelgő háború miatt a harmincas évek végén a Bauhaus mozgalom áttette székhelyét Európából a tengerentúlra, Moholy-Nagyot kérték fel a mozgalom chicagói iskolájának vezetésére. Chicagóban szeptember végén nyílik meg a Moholy-Nagy-kiállítás, amely több hónapig lesz látható. 2017 tavaszától pedig a Los Angeles-i Művészeti Múzeumban tekinthető meg a tárlat – számolt be róla a főigazgató.

Fotó:SopronyiGyula,nol.hu