“Nincs okom nem szeretni Cartmant” – Interjú Csőre Gáborral

Cartman vagy Toldi? Esetleg tévés műsorvezető? Nagyon sok szerepben láthattuk és hallhattuk már Csőre Gábort, aki vígszínházas munkái mellett játszik a Pesti Magyar Színházban, járja az országot az Arany János elbeszélő költeményéből készült előadással, és műsorvezetője a Magyar Krónika című sorozatnak. Azt mondja, a kihívások találják meg őt. Csőre Gáborral beszélgettünk.

 LEIRER TÍMEA – 061.hu

Azóta a Vígszínház tagja vagy, hogy kikerültél a főiskoláról. De ha jól tudom, most mégis egy kicsit háttérbe szorul a teátrum.
Valóban, a futó darabjaimat tovább játszom, de újabb próbaidőszakba ebben az évben nem kezdek bele. Nagyon nagy kedvvel és lelkesedéssel csinálom a Duna Televízióban a Magyar Krónika című műsort, elképesztően élvezem és rengeteg új dolgot tanulok. Sajnos ennek a felvételeit, a műsor munkafolyamatait nem sikerült összeegyeztetni a Vígszínház szigorú próbarendjével, így megegyeztünk, hogy egyelőre nem vállalok új darabot, a korábbi szerepeimet viszem tovább.

De ez azért nem jelent még szakítást?
Dehogy. Játszom tovább a Tévedések vígjátékát, a Játék a kastélybant a Toldit, a Túl a Maszat-hegyent és a Mester és Margarítát is. Abban egyeztünk meg, hogy addig, amíg a Magyar Krónika című műsort készítem, visszafogottan veszek részt a színház életében. Ők felajánlották, hogy várnak rám én pedig ezt elfogadtam. Fontos számomra ez a műsor és a Vígszínház szigorú üzemmenetébe nem illeszthetőek bele a felvételek. Maradtak azért szerepeim és játszom például a Pesti Magyar Színházban is két darabban a Sugar – Van, aki forrón szereti címűben és az Alvásban, ott jobban össze tudtuk egyeztetni a próbarendet. Kissé faramuci helyzet alakult ki, de továbbra is jóban vagyunk, szeretjük egymást a Vígszínház és én, de most egy kicsit lazítottunk a kapcsolatunkon. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Miért élvezed annyira a televíziós munkát?
Talán kissé furcsán és gyerekesen hangzik, de azért, mert rengeteg okos emberrel, nálam sokkal okosabb emberrel beszélgethetek. Olyan akadémikusoktól, tudósoktól, szakemberektől kérdezhetek, akikkel a magánéletben talán sosem találkoztam volna. Rengeteget tanulok tőlük, nagyon sok új dolgot ismerek meg már a felkészülés során is és mindig alig várom, hogy az interjúkészítésre kerüljön a sor. Felnézek ezekre az emberekre és szeretem őket hallgatni, mindig úgy érzem, hogy rám is ragad valami az ő tudásukból, felkészültségükből. Nincs ennél jobb érzés.

Mindig is ilyen érdeklődő típus voltál?
Igen, nagyon! Már gyerekkoromban is a Delta volt a kedvenc műsorom, aztán jöttem David Attenborough filmjei. Ha ma bekapcsolom a tévét – bár sok időm nincs rá – akkor is mindig valamilyen ismeretterjesztő műsort, dokumentumfilmet nézek. Sőt már az olvasási szokásaim is megváltoztak, szégyenszemre sokkal kevesebb szépirodalmat olvasok, mint korábban, mert betöltötték a helyet a történelmi könyvek és folyóiratok.

De azért ha nem lenne a színház, ha nem játszhatnál színpadon, az hiányozna, nem?
Egészen biztosan. Bár hozzá kell tennem, nagyon vágytam már olyan feladatokra, ahol saját döntéseim lehetnek, ahol belevihetem a saját személyiségemet is abba, amit csinálok. Imádom a színházat és a színpadot, de már többre vágyom annál, mint hogy megmondják nekem, hogy hol álljak meg és utána merre fussak és nekem nincs beleszólásom. A tévés és az egyéb felkérések most megadják nekem ezt a szabadságot.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nem piszkáltak a tévéműsor miatt?
Dehogynem. Kaptam érte hideget-meleget. Nyilván azért piszkáltak, akik piszkálni akartak, mert a műsornak van valamennyi politikai előélete és az MTVA csatornáin fut. De engem nem igazán érdekel, mások mit gondolnak. Ez egy nagyon tartalmas, informatív és érdekes ismeretterjesztő műsor, sok történelemmel, tudománnyal, kultúrával. Amikor én ebben a műsorban riporterként megszólítok egy akadémikust, egy történészt vagy egy kiváló zongoraművészt, akkor semmi másra nem törekszem, minthogy próbáljak minél jobban kérdezni, minél több érdekes dolgot megtudni tőle, hogy a műsor minél jobb legyen. Ha valaki politikát lát e mögé, az az ő baja.

A Toldi egyébként szívügyed volt?
Egyáltalán nem. A fene sem gondolta volna, hogy ilyen jó lesz és ennyire fogják szeretni az emberek. Kicsit ilyen az egész életem, amire nagyon vágytam és amitől nagyon sokat vártam, az sosem hozta meg a remélt eredményt, amibe pedig csak úgy belekezdtem, hogy „na jó, próbáljuk meg, hátha lesz belőle valami”, az sikeres és nagy visszhangja lett. Az utóbbi kategóriába tartozott a Toldi is. Tulajdonképpen egy hirtelen gondolattól vezérelve vetettem fel az ötletet a Vígszínházban Eszenyi Enikőnek, hogy „mi lenne, ha csinálnánk egy Toldi feldolgozást”. A kislányom akkor tanulta az iskolában, semmit sem értett belőle, így arra gondoltam, érdemes lenne más verzióban is megmutatni a fiataloknak. Nem is számítottam rá, hogy zöld utat kapok, úgy vágunk neki, hogy reméltük, nem bukunk nagyot. Ehhez képest bejártam vele az egész országot, előadtam a Nemzeti Színházban és most jöttem haza Erdélyből. Nagyon sokat adott nekem Arany János és a Toldi és őszintén örülök, hogy ekkora sikere lett és ilyen sokan megszerették.

Közelebb kerültél hozzá?
Mindenkinek van egy előképe a Toldiról, nekem is volt, amikor még „csak olvastam” Arany művét. Ahogy elkezdtem játszani, felismertem az összes szereplőt, rájöttem én régóta ismertem Toldit, a családját, a királyt, a vitézeket. Mind köztünk élő emberek, ott vannak a szomszédok, a munkatársak, az ismerősök között. Ezért is játszódik a darab egy buszmegállóban, ahol jönnek-mennek az emberek, ahol körülöttünk sárga mellényes munkások támasztják a lapátot, ahol emberek ülnek a forgalmi dugóban.  A történet és karakterek ugyanazok, csak egy olyan környezetbe helyeztük át a történetet a rendező Paczolay Bélával, ami sokkal érthetőbb egy mai, városi ember számára.

Jelenet a Toldiból (Fotó: vigszinhaz.hu)

Amikor felmész a színpadra, mondjuk Toldiként, nem zavaró, hogy az első pillanatban a közönség nem feltétlenül téged, vagy Toldi Miklóst, hanem Adam Sandlert véli felismerni, akinek állandó szinkronhangja vagy?
Elfelejtik. És ez jó. Ha egyáltalán fel is ismerik a hangomat, pár perc múlva már eszükbe sem jut, hogy valahol máshol hallották már. Azt gondolom, hogy nekem segített nagyon sokat a pályámon, hogy remek színészeket szinkronizálva megtanulhattam jobban beszélni.

Cartmant, a South Parkból is szereted?
Nincs, amit ne szeressek benne. Nagy köztiszteletnek örvend ez a figura szerte a világban. Rengeteg rajongója van, itthon is imádják. Rengeteg munkát és az ismertségem egy részét köszönhetek Cartmannek. Nincs okom nem szeretni őt. Ő a bennünk lakó gonosz.

Filmben nem igazán láthattunk eddig. Hiányzik?
Igen, de nem kaparok érte. Ha egyszer jönnie kell a megfelelő szerepnek, akkor jönni fog. Biztosan sírhatnék érte, de valójában nincs okom panaszra, mert van más. Van tévéműsor, színházi szerepek és szinkron munkák és néha egy-egy epizódszerep is beugrik filmekben vagy sorozatban. Tehát van feladataim és szívesen dolgoznak velem. Lehet, hogy egyszer majd a játékfilm ideje is eljön, de ha nem, akkor úgy is boldog leszek.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

2018-10-18T20:45:42+02:00 2017. augusztus 27.|