Gérard Mourou szerint az általuk kifejlesztett technológiával a “lézer ereje egymilliószor, sőt talán egymilliárdszor nagyobb lett.” A francia tudós a lézerfizika területén elért úttörő eredményeiért kapta meg a 2018. évi fizikai Nobel-díjat Donna Strickland kanadai és Arthur Ashkin amerikai kutatóval megosztva.

MTI

Mourou szerint nehéz leírni a győzelem hírére megtapasztalt érzéseit. “Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy megoszthatom ezt a kitüntetést korábbi tanítványommal, Donna Stricklanddel, valamint Art Ashkinnel is, akit nagyon tisztelek” – mondta a tudós a párizsi École Polytechnique kedden közzétett videójában. Emmanuel Macron francia elnök is tiszteletét fejezte ki a fizikai Nobel-díjas kutató iránt, hozzátéve, hogy az elismerés felhívja a figyelmet a franciaországi kutatásokra és alkalmazhatóságukra.

Gérard Mourou és Donna Strickland a nagy intenzitású, ultrarövid lézerimpulzusok létrehozásának kidolgozásáért részesül a legrangosabb tudományos elismerésben. Arthur Ashkin az optikai csipesz megalkotásáért és az eszköz biológiai rendszerekben való alkalmazásáért. A 96 éves Ashkin a történelem legidősebb Nobel-díjazottja. “A kitüntetés nagyon meglepte őt” – mondta el a kutató felesége a dpa német hírügynökségnek.

Elmondása szerint Ashkin bár az optikai csipesz kifejlesztésével vált ismertté, érdeklődése már más felé fordult. Az 1970-es évek óta, amikor kifejlesztette a csipeszt, sok idő telt már el. A nyugdíjba vonult fizikus régóta napkollektorokon dolgozik, és éppen egy erről szóló szakcikket készít el – közölte a felesége. Goran K. Hansson, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia állandó titkára elmondta: “Ashkin azt mondta, lehetséges, hogy nem fog tudni interjúkat adni, mivel nagyon elfoglalt legfrissebb tudományos munkájával”.

Ashkin a kísérleti fizika több területéhez járult hozzá munkásságával. 47 szabadalma van, számos tudományos munkát jegyez. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Fotó: University og Michigan