Öt bemutatóval, női témákat feszegető kerekasztal-beszélgetésekkel és új tagokkal várja közönségét az új évadban a budapesti Radnóti Színház.

MTI

A színház szerdai közleménye szerint elsőként ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra Bulgakov komédiáját Vecsei Miklós átdolgozásában Iván, a rettenet címmel, amelynek premierje október 16-án lesz, majd Csató Kata rendezésében láthatja a közönség november 13-tól a Michael Ende meséje alapján írt, Ofélia árnyszínháza című Kárpáti Péter-darabot. A libanoni születésű kanadai szerző, Wajdi Mouawad Futótűz című színművét Alföldi Róbert rendezésében január 7-én mutatja be a teátrum, Valló Péter pedig Shakespeare Téli rege című darabját állítja színpadra, amelyet a színház felkérésére Szabó T. Anna fordít újra. Az ötödik bemutató Fehér Balázs Benő rendezése lesz.

A közlemény felidézi, hogy Kováts Adél igazgató, az augusztus 22-i évadnyitó társulati ülésen kifejtette: küldetésének tekinti, hogy a Radnóti olyan 21. századi színház legyen, amely megkerülhetetlen tényezője Budapest kulturális életének, egy nyitott, intellektuális közösségi tér, ahol a 21. század társadalmi problémáival kapcsolatban tesznek fel kérdéseket. “A cél olyan előadások létrehozása, amelyek nem csupán magas művészi minőséget képviselnek, hanem megszólítják, felébresztik a közönséget” – emelte ki. A tartalomhoz igazodva a Radnóti Színház arculata is átalakul hamarosan, valamint új tagokkal is bővült: Lovas Rozi, Sodró Eliza, László Zsolt és Rusznák András csatlakozott idén a társulathoz. Az igazgató másik célkitűzése volt, hogy a nőket érintő témák és kérdések körét felkarolja, így az évad részévé válik egy kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött felolvasószínházi sorozat is, amely Szóval címmel elsőként Joanna Owsienko Tiramisu című művét mutatja be szeptember 17-én, a Színházak Éjszakáján.

Fotó: csaladilap.hu