Nyárnyitó koncerttel készül az április 30-i, békéscsabai koncertre az Omega – mondta el hétfőn, a helyszínen tartott beharangozó sajtótájékoztatón Kóbor János, az együttes énekese. A koncertet a III. Békéscsabai Vitézi Játékok keretében rendezik meg.

MTI

Kóbor János elárulta: nem tervezték el előre ezt a koncertet, ugyanis jelenleg még az Oratórium-programmal lépnek fel különböző templomokban, hamarosan utaznak a koncerttel Németországba, majd Csehország és Szlovákia következik. Ám a felkérésnek nem tudtak ellenállni – jegyezte meg. “Kicsit a fiatalságunkhoz nyúlunk vissza”, a 60-as, 70-es évek slágerszámait tervezik a CsabaParkba tervezett szabadtéri koncerten előadni.
 
Benkő László, az együttes másik tagja felidézte, hogy számos alkalommal jártak már a békési megyeszékhelyen. Hanó Miklós alpolgármester, a rendezvény fővédnöke kiváló helyszínnek nevezte a CsabaParkot, ahová a jövőben a Csabai Sör- és Csülökfesztivált és a Csabai Kolbászfesztivált is szeretnék “kihozni” a városi sportcsarnok melletti térről.
A hagyományőrző, történelmi III. Békéscsabai Vitézi Játékok fesztivált április 30-án és május 1-jén rendezik meg a Gabonamúzeumban és a CsabaParkban.