Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Az év végén jelent meg a 30Y válogatás albuma, amit MOL kutakon lehet beszerezni, szóval, ha tankolunk, simán odacsaphatjuk a pályamatrica és a kávé mellé. Bogozd ki, vess tökmagot elé, vagy: hallgasd meg! Mi nemcsak meghallgattuk a lemezt, hanem beszélgettünk is Beck Zolival, a zenekar énekesével. 

PLZ – 061.hu

2014-ben három 30Y EP is megjelent. Ezek szerint “nem hiszel” az album formátumban?
A CD egy adathordozó, egy időben állati menő dolog volt, most talán kevésbé tűnik praktikusnak. De például a zenekar best of lemeze tényleges lemezként jelent meg a napokban. 2014-ben a legfontosabb az volt a zenekar számára, hogy szinkronban legyen saját magával, a közönségével, a minket körülvevő világgal. Így az EP tűnt a legjobb megoldásnak, ahogy felvettük a dalokat, már dobtuk is a nyilvánosság elé, valahogy úgy, mintha azt mondanánk: nézzétek, ezek vagyunk most, mi ezt nevezzük 30Y-nak. Az albumról való alkotói gondolkodás meg valahogy nem tűnik időszerűnek, az emberek dalokban, trackekben gondolkodnak, nem nagyon ülnek le meghallgatni egy egész lemezt, szóval nem maguknak teremtik a dalok a kontextusukat, hanem csak beleíródnak egy telezenélt térbe, aztán vagy hallatszanak, vagy nem. És örülök, hogy a dalaink közül jónéhány hallatszik.

 30Y_group_photo

Pedagógus vagy, szeretsz gyerekkel foglalkozni, de a dalaid mégsem üli meg a didaktikus jelleg. Azért kell vigyázni?
Amíg tanítottam – és ahogyan tanítok máig az egyetemen – azért arról is azt gondolom, hogy nem megtanítani a dolgom valamit, hanem párbeszédet folytatni, segíteni a diákoknak abban, hogy jó kérdéseket tegyenek fel, hogy felismerjék a szakadáshelyeket, vagy azt, hogy miként tudnak megragadni valamit a valóságból. Szóval nem képzelem magam a tudás birtokosának, inkább csak annak a fickónak, aki tud segíteni  a tudásszerzésben, a gondolkodásban. És ehhez persze ott van egy csomó nagy gondolkodó, nagyszerű alkotó munkája, amiken keresztül ezekről együtt tudunk gondolkodni.

15 éves a zenekar. A Csészényi térrel menthetetlenül befutott, de talán nem történt meg a következő nagy ugrás. Egyáltalán: mi lehetne ez? Hová fejlődhetne még a 30Y?
Számunkra a csészényi se valami ugrás volt, hanem a világunk, amiben laktunk. És aztán szinte minden dalunkkal, lemezünkkel ugyanez a helyzet. Nem a népszerűség vagy a siker felől gondoljuk el magunkat, szerintem egyébként ezért vagyunk máig zenekar – olyan, amelyik nem fellép, hanem koncertezik, amelyik a stúdióba nem vonul, hanem csak úgy bemegy, amelyiknek nincs közönségtalálkozója, mert eleve találkozik az emberekkel.

Szombathely, Pécs környéke voltak az első bázisok. Ma is könnyebb telt házat csinálni Dunántúlon, mint mondjuk Gyulán? Szóval: ilyen szempontból mekkora szerepe van a lokalitásnak a zenekar életében?
Az első turnék idején világos volt, hogy még Budapest is egyszerűbb, mint átlépni a Tiszát. De azt hiszem, a városnak kevésbé van szerepe, mint amekkorát egy klub tud fordítani a helyi történeteken. Szegednek, Debrecennek, Miskolcnak kiváló klubja van, az emberek és a zenekarok is szeretik ezeket – egy ilyen találkozási hely nélkül nem lehet megmozdulni egy városban. Meg vannak bátor fickók, például Kiskunfélegyházán, ahol szinte minden turnéban játszunk, ugyanakkor vannak nagyobb városok, akár Nyugat-Magyarországon, ahol sokkal nehezebb megtalálni a megfelelő helyet. És ha nincs ilyen kulturális tér, akkor az emberek lassanként leszoknak a koncertekről, arról a természetes formáról legalábbis, hogy elmennek a klubba, és meghallgatják azt, aki éppen játszik. Na, ez meg már nem is minket érint igazán, hanem azokat a fiatal zenekarokat, akik éppen azon dolgoznak, hogy legyen ember, aki meghallgatja a dalaikat.

30Y_2015_group5

Bár a 30Y dinamizmusa megmaradt, de a gitárok nem szólnak már olyan nyersen, mint 2001-ben. Nem hiányoznak az “odavágós”, kemény riffek?
Nem, szerintem nyersebbek vagyunk, mint valaha. Alighanem egy zenekar élettörténetének megvannak a szakaszai: eleinte az indulatai dolgoznak, aztán a fiúk megtanulnak szép lassan együtt zenélni, aztán egyre okosabb témákat írnak, úgy, hogy már alig hallatszanak a dalok, aztán a sok felesleget elkezdik lepucolni, szikárabb lesz a zene, a szöveg – én úgy hallom, hogy itt tartunk, a dalok szólnak, és mi hagyjuk.

downloadA szegedi JATE-klubos koncertetekre felvettettek egy “Szervusz Szeged” című népszerűsítő filmet. Mi volt ezen kívül a zenekar legjobb “kézműves” PR akciója?
Amikor még alig volt nyilvánosságunk, akkor találtuk ki a lemezcserét. Marha idegesítő volt, hogy mindenhonnan az hallatszott, hogy „a másolás megöli a zenét“, talán emlékszel, volt egy idétlen reklám, amikor a hamis CD-ken átment egy úthenger. Na, mi meg azt láttuk, hogy a másolás tartja életben a zenét, azoknak játszunk, akik még akkor is zenét akarnak hallgatni, ha nincs rá pénzük, hogy ezek a bűnözők tényleg zenét hallgatnak, nem ezt a tesco-parkolós kamut. És akkor azt találtuk ki, hogy aki a mi lemezeinket másolja, annak adunk gyári lemezt, ha behozza a másoltat: hogy megköszönjük, hogy hallgat minket. Ezek voltak a lemezcsere koncertek, és 2008-ig, amíg egyáltalán ennek a formátumnak értelme volt, csináltuk. És hogy a legutóbbit is mondjam: csináltunk egy furcsa kocsmakoncertet néhány hete Pécsett – találtunk egy üres kirakatot, és a barátaink segítségével összeraktunk egy estét: forralt borral, fényfestéssel, arra az alkalomra készült kitűzővel, a zenekar meg állt a kirakatban, az emberek az utcán, ők befelé, mi meg kifelé bámultunk, és játszottunk – hol a kirakatban, hol az utcán.

Ahhoz képest, hogy irodalmi térben mozogsz, írókkal lépsz fel, egyetemen tanítasz, a dalszövegeidben nem kapnak olyan szerepet konkrét irodalmi utalások (vö: pl. Hobót, vagy Cseh Tamást, stb.)
Olykor igen, olykor nem – az allúzió önmagában, szóval hogy valami retorikai alakzatként használjam, nem izgat különösebben, ráadásul nem dolgozom ki a dalszövegeket, legalábbis korántsem úgy, mint egy szépirodalmi szöveget illik. Azt, hogy egy szöveg végül mit sodor be, az meg tényleg véletlenszerű: operettslágert, más nyelven írt szövegek félrefordítását, vagy egy regényt egy sorba sűrítve, egy festmény szövegesítését, mittudomén. Nincs bennem kifejezett tudatosság, úgyhogy van úgy, hogy jóval a szöveg megírása után ismerek rá valamire.

A Bezzeg a Kurva Beckek projekt fellépett az Ajkai Bányász Fúvószenekarral. Ezen kívül mi volt a legkülönösebb kollaboráció az életedben?
Minden közös munka kimozdít a biztonsági zónából, illetve kimozdítana, ha volna ilyen zóna – de nincsen. A látszólagos nagy távolságok közül talán a legérdekesebb az volt, amikor a Pannon Filharmonikusokkal dolgoztam két évadot a Segítség, komolyzene! sorozatban. Az egyik alkalommal, egy Dvorák szimfónia volt a téma, és azt gondoltam, meg kellene mutatni, hogyan építkezne ebből a zenei alapanyagból egy popdal. Odáig jutottam, hogy a szimfónia első négy üteme elég volt ahhoz, hogy meglegyen a dal: betoltam az erősítőmet, bekötöttem egy loop-pedált, aztán megkértem a szimfonikusok egyik ütősét, szálljon be egy kicsit. Szóval kiderült, ha Dvorák nem írt volna hozzá az első ütemekhez negyven percet, igazi dj lehetett volna.

Fotók: 30Y archív


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •