Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Óbuda is belépett a WifiZone-ba. Május 6 -7-én, Óbuda Napján debütál az ingyenes ÓbudaFree wifi. A fejlesztés első ütemében a Fő terén, a Zichy udvarban és a Szentlélek téren internetezhetnek a kerületben élők és az ide látogatók.

Az a célunk, hogy a közösségi tereinken az emberek ne csak egymással, hanem új lehetőségekkel és új élményekkel is találkozhassanak. Úgy alakítjuk a helyben élőkkel közösen ezeket a színtereket, hogy az itteni kulturális programok részeit a most induló ingyenes wifi szolgáltatással a virtuális térben is megoszthassák. Ezért tesszük elérhetővé az itt tartózkodók számára az egyszerű és gyors internet-szolgáltatásunkat. A jövőben szeretnénk tovább lépni, és az ÓbudaFree wifi hálózatát kiterjeszteni a kerület közösségi házaira és szakrendelőire is – mondta Bús Balázs, Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

Professzionális wifi hálózatunk már több mint 25 budapesti helyszínen elérhető, és hotelek, bevásárlóközpontok, vendéglátóhelyek, vagy olyan nagy forgalmú közterületek számára kínál biztonságos wifi megoldást, mint az új óbudai helyszínek. Felhasználóink az indulás óta eltelt közel egy év alatt eddig 160 000 órát töltöttek a rendszerben böngészéssel. Reméljük, hogy az óbudaiak is örömüket lelik majd a hálózatban” – tette hozzá Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezető igazgatója. 

A felhasználók egy gyors regisztráció után, amelyet Facebook-fiókukkal is megtehetnek, kényelmesen és biztonságosan használhatják az ingyenes vezeték nélküli internetet. Eszközeik a későbbiekben a WifiZone többi budapesti hotspotján is automatikusan csatlakoznak majd a hálózathoz, így többek között olyan helyszíneken is ingyenesen böngészhetnek, mint a Fővárosi Nagycirkusz, a Belvárosi Színház, a Városligeti Műjégpálya vagy a Westend City Center.

A debütáló wifiszolgáltatáshoz most egy játék is kapcsolódik“#ObudaFree” elnevezéssel.

Játssz velünk! A játék célja és a sorsolásban való részvétel feltétele, hogy a játékosok készítsenek Óbuda Napján (2016. május 6-7.) egy szelfit, és #ObudaFree hashtaggel töltsék fel publikusan az Instagramra. A képet feltöltők között a játék végén a Szervező kisorsol 3 db ajándékcsomagot Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a WifiZone jóvoltából. A játék részletei, a szabályzat ITT tölthető le!

A WifiZone-ról: 

A WifiZone rendet teremt az eltérő minőségű és azonosítóval rendelkező wifi hálózatok között: egységes és biztonságos hálózatot kínál szállodáknak, éttermeknek és más nagy forgalmú szolgáltató helyeknek. A rendszer része az itthon újdonságnak számító, saját fejlesztésű captive portál, ami a szabályozható felhasználói hozzáférés mellett egyedi direkt marketing eszközként segíti a partnereket megismerni és új, izgalmas módon elérni vendégeiket, látogatóikat. A WifiZone kényelmes, biztonságos kapcsolatot és kiemelt böngészési élményt biztosít díjmentesen. Hotspot helyszínek a teljesség igénye nélkül: Fővárosi Nagycirkusz, Városligeti Műjégpálya, Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpont, Westend City Center, Lurdy Ház, Duna Pláza, Corvin Pláza, KÖKI Terminál.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •