Október 23-án, vasárnap 19:45-kor debütál a Duna Televízión Ákos Magunkra maradtunk című kisjátékfilmje, amelyet a forgatáson készült werkfilm vetítése előz meg az M5-ön 16:30-tól. Az idén áprilisban bemutatott 27 perces kisfilmet Kovács Ákos nemcsak rendezte, hanem a forgatókönyvet is ő írta. A film A taxis és a Magunk maradtunk című novellák alapján készült.  

061.HU

Papp János, a film főszereplője arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. „Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta: egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni.” A filmet  Juhász Viktorfényképezte, aki ezért a munkájáért Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőri díjban részesült, a producerHábermann Jenő. 

A népszerű magyar énekes korábban azt nyilatkozta, hogy “azért csináltam filmet, mert szeretem a színházat, azért szeretem a színházat, mert sokat olvastam, mert olyan családból jövök, ahol az írott szónak különös becsülete volt” – hozzátéve, ebben a filmben benne van minden, amit tapasztalt: élete szereplői átminősülve jelennek meg, szülei kapcsolatától kezdve profán, hétköznapi élményeken át az egyetemesig, a közösig. Családi fotók is megjelennek a filmben. “A taxis legendáriumának egy része az én családom története, beledogozva a forgatókönyv anyagába” – hangsúlyozta.

Epikus film ez, amelyben lírai elemek is vannak, Tarkovszkij Sztalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját fontos inspirációként említette. Mint mondta, a legnagyobb filmélményei mind olyan szubjektív, személyes élménnyé váltak, amilyet talán nem is célzott meg az, aki készítette. Bízik benne, hogy ez az alkotás is egy lehet azok közül, amit nem feltétlenül kell érteni, inkább csak érezni. A főszereplő Papp Jánoson és Piros Ildikón kívül a színészeknek nincs szöveges szerepük, „csak” teljes lényükkel jelen kellett lenniük. Lassított, közeli felvételeken olvashatjuk le az arcukról az érzelmeket, személyes tragédiákat. 

Papp János, a kisfilm főszereplője ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: “Ha az alapanyag olyan, hogy jelenlétet kíván, akkor a színész abban boldogan részt vesz. A döntő, azt hiszem, a filmnél is, de színpadon is természetesen, a jelenlét, és ezt a jelenlétet megkövetelte az alapanyag, megkövetelte a szerep, és ennek én igyekeztem megfelelni. És hogyha ilyen kihívás előtt áll az ember, akkor nem kihívásnak tekinti, hanem egy megélendő nagyszerű feladatnak.”

A film főbb szerepeiben Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Sári Éva, Szász Júlia, Sára Bernadette, Cseke Péter, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly, Hábermann Lívia, Pindroch Csaba, Méhes László, Kubik Anna és Őri-Kovács Júlia látható.