Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 13
  •  
    13
    Shares

1956 október 23-ról többféle kép is kialakult a rendszerváltás óra eltelt huszonöt esztendő folyamán. Létezik a hivatalos, ma már kissé történelemkönyv szagú verzió, ám létezik egy olyan, szóbeli történelemnek hívott variáns is, aminek többsége máig nincs leírt formában megőrizve. A Nullahategy most egy „oral historyval“ kíván emléket állítani a jeles eseménynek.

BARTA ZSOLT – nullahategy

11_b_szokashaz_clip_image002_0001Bajuszos keresztanyámnak október 23-ra volt kitűzve az esküvője. Az isten háta mögötti kis falu apraja-nagyja készülődött a nagy napra, ahogy az meg van írva. A asszonyok sütöttek-főztek, a férfiak meg a pálinkát és a bort szemrevételezték, kóstolgatták, hogy vajon elég jó lesz-e. Igyekezett mindenki, hogy a legjobbat hozzák ki abból a kevésből, ami a padlás lesöprése után megmaradt, és amit nem vittek el a behajtás kaján vigyorú végrehajtói. Ilyesmiből szinte minden hétre akadt egy a falucska hétköznapjaira, az okvetlenkedőknek pedig, ha nem verték meg őket, kegyesen odavetették, ha nem tetszik a rendszer, mehetnek panaszra Moszkvába, a Sztálin Jóskához.

Többen azt sem hitték el a faluban, hogy a nevezett, nagyhatalmú szovjet uralkodó tudtával sanyargatják a népet, hiszen olyan szép, bajuszos férfi volt a plakátokon, hogy még a helyi plébános is megállapította róla, ritka eszes ember lehet, akit félrevezetnek udvaroncai. Mint a golyófejű Rákosi, akit nyilván valamiféle tévedésből rendeltek a magyar nép élére, mert se kaszálni, se szántani nem tudott, csak a rádióból ontotta rájuk dörgedelmeit, folyton folyvást valami osztályharcot emlegetve. Tiszta szívből utálta mindenki ezt az Igazságtalan Mátyást, s titkon belefoglalták imáiknak abba a részébe, ahol ellenségeikkel kapcsolatban fohászkodtak.

eskuvo_csobankan1953-ra aztán elegük lett az embereknek, pláne, amikor megtudták, hogy Sztálin Jóska örökre lehunyta hatalmas, mindent látó, s figyelő szemeit. Többen tudni vélték, hogy maga Vlagyimir Iljics Lenin kelt ki kényelmes mauzóleumából, s ütötte agyon utódját, mert már ő sem bírta elviselni annak embertelen módszereit. De aztán mégsem történt semmi, sem az országban, sem a faluban, a golyófejű is csak harsogott tovább naponta a rádióban.

Az esküvő napján, amikor is bajuszos keresztanyám, aki nagyapja után kapta nem éppen hízelgő ragadványnevét, férjhez kívánt menni, már korán reggel eleredt az eső. Ő az égi áldást annak vélte, hogy tovatünő lányságát siratják odafent, az öregek viszont azt mondogatták, hogy az eső, kiváltképp így október táján valami nagy megtisztulást hoz. Mikor kiléptek a templomból, néhány percre még a nap is előbújt a lomha felhők közzül, olyan volt, mintha odafent kacsintott volna egyet a Jóisten.

magyar-radio-1956A lakodalmas háznál, a hideg miatt nem állt az udvaron sátor, hanem odabentre szép nagy padokat helyeztek hosszában el, hogy táncolhasson is az, akinek van kivel. A násznép, nem lehettek többen 15-20 embernél, csendben költötte el a délutánra maradt ebédet, majd a szomszéd faluból hozatott, muzsikus cigányok következtek. Hamar felforrósodott a kezdetben oly visszafogott hangulat, az öregek énekeltek, a fiatalabbak pedig a tánctérnek kinevezett részbe mentek, ahol megkezdődött a mulatság.

Susogtak a rossz konfekciós ruhák, a nagyszülőktől megmaradt bőszoknyák, a prímás pedig igencsak értette a módját, hogyan fokoza még jobban a hangulatot. Messze szálltak arra a kis időre a gondok, a golyófejű, a beszolgáltatások, a vörös zászló és az állandóan pattogó üres, semmitmondó jelszavak a kályha mögé bújtak, s onnan szemlélték ijedten a mulatozó társaságot. Egyszercsak a párttitkár lépett a szobába. Kis alacsony, jóindulatú ember volt, nem is szerették a járásban gyenge keze miatt. Belépett, s csak annyit mondott, azonnal kapcsolják be a rádiót.

Megbolondult ez – néztek össze az öregek, ki akarna ilyenkor rádiót hallgatni? De a párttitkár egyre csak erősködött, így a hirtelen jött csendben kelletlenül, de teljesítették kérését. A megszokott Kossuth rádió azonban most nem szólalt meg, csupán recsegett, ropogott a készülék. Tekergették erre is, arra is, mindhiába, az éterből csak nem akart felszállni a magyar szó. Forradalom van, mondta halvány mosollyal a párttitkár, Pesten kitört a forradalom, ostromolják a rádió épületét is. Ezzel kiment az ajtón.

Odabent döbbent csend támadt, az emberek egymásra nézni sem mertek, igaz-e, hogy van ez, gondolták magukban. Egyszerre a prímás felállt és elkezdte játszani a Himnuszt. Könnyezve énekelték vele valamennyien. Amikor az utolsó hang is elhalkult, odakintről pisztoly dörrenés hallattszott, a párttitkár agyonlőtte magát az udvaron. Mindannyian kitódultak az ajtón, s az egyik öreg megszólalt:

– Mégis tisztulást hozott az októberi eső.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 13
  •  
    13
    Shares