Napokban jelent meg Ferenc pápa Isten neve irgalmasság című interjúkötete. A beszélgetések a lakóhelyén, a vatikáni Szent Márta-házban zajlottak, a Szentatya partnere Andrea Tornielli Vatikán-szakértő volt. A 115 oldalas zsebkönyv – ami 82 országban jelent meg egyszerre világszerte – igazi útravaló, központi motívuma a bűnbocsánat. Azt mondja Ferenc pápa, hogy az Úr soha nem fárad bele a megbocsátásba, Isten tárt karokkal vár minket, és elég, ha egyetlen lépést teszünk felé, már ekkor működésbe léphet a kegyelem.

PLZ – 061.hu

Miért is fontos ez a könyv? A XXI. századra – először a történelem során – a vallás már nem a társadalmi tér rendszerezője, mára a legtöbb európai államban a hit egyetlen vélemény lett. A keresztény hitből kilépett nyugati országokban a vallás csak a civil társadalom egyik alkotó eleme, sokan vannak, akik a civil sokszínűséget és a társadalom úgynevezett önszerveződő erejét teszik meg abszolút értékként. A vallás már nem gyakorolja azt a szellemi befolyást, amivel a II. világháború előtt rendelkezett, státusza megváltozott.

Épp ezért fontosak Ferenc pápa irgalmasságról szóló, közérthetően megfogalmazott gondolatai, melyek központi szerepet töltenek be prédikációiban. Számára az irgalmasság Jézus legfontosabb üzenete, szerinte az egyház akkor hiteles, ha közelebb juttatja az embereket az irgalmasság forrásaihoz. Erős képekben fogalmaz, amikor azt mondja, hogy úgy gondol az egyházra, mint egy hadikórházra, ahol elsősorban a legsúlyosabb sebesültekről kell gondoskodni. Mert Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért. Ugyanilyen érzékletes az, amikor kijelenti: a gyóntatószék nem vegytisztító, tehát tévednek, akik azt hiszik, hogy a bűn nem más, mint egy folt, amit kiveszünk az anyagból. A bűn ugyanis nem folt, hanem sérülés, amit gyógyítani kell… És ez a könyv egyik kulcsgondolata.

(FILES) This file picture dated on June 25, 2014 shows Pope Francis gesturing during a general audience at St Peter's square at the Vatican. Three relatives of Pope Francis, two great nephews and their mother, have been killed in a traffic accident in Argentina, police said August 19, 2014. AFP PHOTO / FILIPPO MONTEFORTE

Fotó: AFP /FILIPPO MONTEFORTE

Ferenc pápa nemcsak erős szimbólumokkal fejezi ki magát, de líraian hangszerelt mondatai közérthetőek, erős emóciókat mozgatnak meg. Azt mondja, hogy mások gyógyításához „Be kell lépnünk a sötétségbe…, de közben nem szabad hagynunk, hogy a sötétség ránk telepedjen, befonjon minket.”

Sokszor a hívő is viaskodik a gyónás intézményével, Ferenc pápa nekik válaszol, amikor azt mondja, hogy ha papnak gyónunk, életünket olyan ember kezébe helyezzük, aki Jézus nevében cselekszik, aki a kegyelem közvetítője. Egy másik emberre tekintve szembesülünk a valósággal, nem önmagunkat nézzük a tükörben. Vö: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.”

Szóval, miért fontos ez a könyv? Többek között azért, mert olvasása közben rádöbbenhetünk: a vallás nem egy önkiszolgáló, ahová bemehetünk, ha szükségünk van egységnyi irgalmasságra, vagy a kedélyállapotunknak megfelelő idézetre. A hitet sem lehet tetszőlegesen óhajainkhoz igazítani, mert megvan az „isteni logikája”, ugyanakkor ott az irgalmasság, aminek nem logikája van, hanem ereje.

Ferenc pápa
Isten neve irgalmasság – Beszélgetések Andrea Torniellivel
Helikon
2999 Ft 118 oldal