November 25-én csütörtökön kerül a mozikba Tiszeker Dániel második nagyjátékfilmje, a Nagykarácsony. A filmben Esztert, a tanítónénit alakító Zsigmond Emőkével többek között arról beszélgettünk, szerinte a romantikus vígjátéknak sikerült-e eltalálni az arányokat, és nem átcsúszni a gejlbe, hogy miért fontos a film strukturáltsága, de az Örkény István Színház művésze arról is mesélt nekünk, milyen amikor egy este két előadásban is szerepel.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Mindenkinek van kedvenc ünnepi filmje. A Nagykarácsony szerinted tud az lenni?
Szerintem igen. Másodjára néztem meg a filmet, és olyan apró részleteket, finomságokat vettem észre, amelyektől szép egységessé válik a film. Az útra egy kupacba kitett karácsonyfák képe például kétszer is megjelenik fontos dramaturgiai pontokon. A film elején és a végén is, Arnold (Ötvös András – a szerk.) tériszonyának például ez ad keretet.

Szóval szerinted a film a strukturáltságára is érdemes figyelni?
Abszolút. Olyan varázslatos az egész: a véletlen egybeesések, amelyeken mindig elcsodálkozik az ember, pedig tele van velük az életünk.

Amikor az ember érzelmileg felfokozott állapotban van, akkor hajlamos nagyobb jelentőséget tulajdonítani ezeknek az eseményeknek. Valahogy úgy emlékezünk rájuk, mint kiemelt, meghatározó élményekre, amelyekről évek múlva is mesélünk. Ilyen pillanatokkal van tele a film.

Pont ezért, mert karácsony közeledtével érzelmileg felfokozott állapotban vagyunk, hajlamosak a rendezők is túlzásba esni a filmes eszközök tekintetében. Szeretnek a klisés, “csöpögős” elemekhez nyúlni, könnyű átesni a ló túloldalára. Szerinted a Nagykarácsony jól érzi az arányokat?
Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy jó ritmusban, jó ízléssel és mértékkel legyenek adagolva ezek az elemek. Szerintem sikerült, amit terveztünk, de a néző majd eldönti.

Mikor forgattok, az kicsit olyan, mint a sötétben tapogatózás, nem látjátok egyben a filmet. Neked sikerül másra is koncentrálni, mint a saját alakításod?
Nem. Pont ezért kértem meg Tiszeker Danit (a film rendezője – a szerk.), hadd nézzem meg többször is a filmet a premier előtt, mert amikor először néztem, semmi nem tudott rám hatni. Össze voltam gubózva, iszonyú volt az egész…Rossz néző vagyok, mert csak azt figyelem, mit csináltam, vagy mit kellett volna másképp csinálni. Képről-képre megkérdőjelezem magam, és próbálok válaszokat adni, hogy ez most összejött-e, vagy sem. Most, másodjára viszont az volt a jó, hogy sokan ültünk a moziteremben, és a nézők lelkülete nagyon hatott rám, így hál’Istennek sikerült elengednem azt, hogy én ebben a filmben benne vagyok. Úgyhogy ez most egy nagyon-nagyon jó élmény volt.

Tanítónénit alakítasz. Melyek voltak az alapvetések Eszter karakterének a megformálásakor? Hogy készültél a szerepre?
Dani (Tiszeker Dániel a film rendezője – a szerk.) azt mondta, hogy egy szuper tanítónénit akar látni, és én ezt komolyan is vettem. Nagy szerencsém, hogy az édesanyám általános iskolai felső tagozatos tanár, és megengedték, hogy bemenjek az iskolába az alsósokhoz.

Többnyire harmadikosokat látogattam, beülhettem a zöld padba, és figyeltem a tanítónénit, hogyan kommunikál a gyerekekkel, és azt, hogy a gyerekek hogyan viselkednek egymással magyar órán, testnevelés órán, angol órán, vagy akár a szünetekben. Nagyon érdekes ez a világ, és speciális is – sok figyelmet és egyedi helyzetfelismerést igényel.

Minél részletgazdagabb, annál hitelesebb, emiatt én is próbáltam minél jobban megismerni azt a csodás 22 kollégámat, akikkel együtt forgattunk. Hogy lássam, milyenek, hogyan viselkednek ebben a közösségben, ki hogyan tud alkalmazkodni, kit hogyan kell segíteni abban, hogy továbblépjen. Volt egy workshopunk, amely alkalmával együtt dolgoztunk, aztán a forgatáson egy kicsit lazábbra véve apró helyzetgyakorlatok voltak, amelyek megadták az ízét a filmnek.

Ez az eddigi legnagyobb filmes szereped. Hogy látod, jobban nyitsz majd a filmes világ felé a jövőben?
Eddig is jártam castingokra, ez nem rajtam múlik…Imádok forgatni, és igen, ez a film most löketet adhat. Nagyon szeretem ezt a világot, olyan izgalmas és összetett, szeretném minél jobban megismerni, látni, hogyan működik. Úgyhogy remélem, jönnek majd a lehetőségek.

Másfajta kihívás ez, mint a színpad?
Persze, bele kell tanulni, rutint kell szerezni. Más lehetőség nincs. Teljesen más, mint egy színházi folyamat: más alkotóelemekből is áll össze, amik az összképet és a végeredményt kihozzák. Kell vele edződni, hogy lássa az ember, mikor tud 100 százalékot teljesíteni, és amikor nem kell 100 százalékot teljesíteni, akkor hogyan tud tartalékolni. Figyelni és tanulni folyamatosan.

A színházban mire készülsz most?
Legközelebb decemberben újítjuk fel Sartre A legyek című előadását, amelyet Hegymegi Máté rendezett, és az Örkény Stúdiójában fogjuk játszani. Erre készülünk most ezerrel. Emellett nemrég mutattuk be a 33 álom és a 33 változat Haydn-koponyára című előadásokat. Ez két előadás, de valahol mégis egy.

Sikerült megtartani néhány átjárást, átfutást, szóval én egy este a nagyszínpadon és a stúdióban is játszom, ki-be futkosok, és ezt nagyon élvezem. Izgalmas volt a kettőt együtt próbálni, most pedig együtt játszani, megélni, ahogy a kettő egymásnak felelget.

Szabadúszóként kezdted, de pár éve már az Örkény Színházban játszol. Megtaláltad a társulatodat?
Igen, nagyon szeretem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom. Jó a munkamorál, és jó érezni azt, hogy vigyázunk egymásra, biztonságérzetet ad. A lehetőségek pedig, amiket kapok, csodálatosak.

Fotók: Horváth Péter Gyula