“Az ember együtt él a művészetével. Ami vagy ilyen, vagy olyan,  jó, vagy rossz. Hogy nálam melyik van most épp, azt majd eldöntik helyettem” – mondja Lajkó Félix, aki november 29-én  új szerzeményeit új zenekarral mutatja be a BOK Csarnokban. A hegedű- és citeravirtuózt többek között arról kérdeztük, kényelmesen érzi-e magát a zenekari szerepben, és hogy foglalkozik-e azzal, ha a külföldi közönség nem harap rá a zenéjére.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

A november 29-ei koncerten új szerzemények hangzanak el új felállásban. Miért éppen ezekre a zenészekre esett a választás? Ismerted őket korábbról?
Javarészt igen, vagy legalábbis hallottam róluk. A gitáros Sidoo Attilával és Barcza Horváth József bőgőssel trióban is szoktam játszani (a zenekar többi tagja Kertész Endre – cselló, Czirják Tamás – dob, Bizják Gábor – kürt, Mazura János – tuba – a szerk.), őket kérdeztem meg, kiket lehetne beszervezni a zenekarba. Nekem is voltak ötleteim, de ők jobbakat hoztak. Profi, halálosan elfoglalt zenészekről van szó, akik hál’istennek erre is szakítanak időt.

Nehéz lehet összeegyeztetni, hogy ugyanakkor ugyanazon a helyen legyetek. Hány próbán vagytok túl?
Egyelőre nincs sok próba, de valóban nehéz. Egy külön ember van, aki egyezteti a próbákat, és máris beleőrült (nevet).

Fotó: Horváth Péter Gyula


Vágytál már arra, hogy ne csak szólóban koncertezz?
Igen, de szólóban mindig szeretek játszani, ez nem változik. Nagyon sok emberrel zenéltem az utóbbi évtizedben, és ennek az útnak még nem járok a végén, inkább a háromnegyedénél tartok ezzel a zenekarral.

Zenekarban játszani kötöttséget is jelent, szabályszerűséget követel. Kényelmesen érzed magad ebben az alkalmazkodó szerepben?
Is-is. A jó része az, amikor a zenekar együtt meg tud szólalni. Ha van egy téma, amit elkezdünk játszani és aztán egyszer csak robban egy nagyot. És van az a része, ami zenekarban nem, inkább szólóban működik: amikor teljes improvizáció van és nincs körülöttem senki. Mindkettő jó. Valószínűleg, ha nem lenne az egyik vagy a másik, akkor hiányérzetem lenne.

Ha a dalok struktúráját nézzük, másképp szerzel zenét, másképp építesz fel egy-egy dalt, amikor zenekarra írod, vagy a folyamat ugyanaz, mint szólóban, legfeljebb alkalmazkodnak hozzád a többiek?
Témácskák vannak, amikből kiindulunk, nem nagy kompozíciókra kell gondolni. Persze, az is lehet belőle, ha az ember jól játssza el. Vannak témák, amikhez én és a többiek is egyaránt alkalmazkodunk.

A zenédben ugyanúgy ott van a klasszikus zene, a népzene, a jazz és a rock and roll is. A legújabb anyag melyik műfaj felé húz?
Mindegyikhez. Ezek most szerencsére olyan dalok, amelyekben tényleg minden van.

A Piramis címet te adtad az új dalnak? Mire utal ez?
Igen, halál egyszerű a megoldás: egy ‘piramis’ nevű effektet használtunk a keverésnél. De hogy tovább gondoljuk, ezt a bizonyos piramist valójában fordítva, a csúcsánál fogva állítottuk fel, így építkeztünk és lett, vagy remélhetőleg lesz belőle valami nagy és értékes.

Több dal is elkészült már?
Az interjú után épp Sidoo Attilával próbálunk majd. A tizenötödik dalt. Majdnem húsz nótát fogunk játszani a koncerten. Ez elég sok, oda kell majd figyelni.

Az elmúlt években számos zenésztársaddal inspiráltátok egymást. Kit emelnél ki közülük?
Ha a hazaiakat nézzük, Balázs Jancsit, ha a külföldieket, talán Jojo Mayert említeném meg. De nem tudom… Egy rakás emberrel szoktam zenélni, hülyeség kiemelni közülük bárkit is.

Előfordult már, hogy a külföldi közönség nem harapott rá a zenédre, amikor azt érezted, hogy nem rezegtek együtt?
Az ember fölszáll a repülőre és pár óra múlva Japánban vagy Amerikában van, de az agyakban nem mindig vannak ott az emberek. Meg én sem. Én egy kelet-európai alak vagyok, hirtelen Amerikába dobnak, ahol olyasmiket várnak el tőlem, amik nem biztos, hogy ott vannak bennem. Nem biztos, hogy mindenhol kellene játszanom. Legalábbis eddig így gondoltam. Lehet, hogy most már tapasztaltabb vagyok, és megoldanám, nem tudom. Furcsa egy kínai, egy japán vagy egy amerikai közönség, főleg egy európai embernek.

Amikor a színpadon állsz, érzed azt, ha nem történik meg az egymásra hangolódás?
Érzem, de nem érdekel.

Fotó: Horváth Péter Gyula


A nyilatkozataidból kiderül, hogy ritkán vagy elégedett magaddal, sosem érzed magad elég jónak. Érezted azt valaha, hogy – mondjuk így – megérkeztél?
Az utóbbi időben talán volt ilyen. De nem azt éreztem, hogy megérkeztem, inkább azt, hogy na, most el lehetne kezdeni (nevet).

Zeneszerzők esetében szoktunk beszélni korai vagy érett szakaszról. Régóta a pályán vagy, szoktál azon gondolkodni, honnan hova jutottál, legyen ez zenei vagy személyiségbeli fejlődés?
A hangszerkészítőknél, festőknél lehet megfigyelni, hogy nem mindig az a jó, ami következik. Nem mindig igaz az, hogy ahogy öregszik az ember, annál jobbat alkot. Lehet, hogy az egyik korai korszaka jobb volt, mint egy kései. Mindenesetre ebben a folyamatban nem a sikerorientáltság áll a középpontban, hanem az, hogy az ember együtt él a művészetével. Ami vagy ilyen, vagy olyan, jó, vagy rossz. Hogy nálam melyik van most épp, azt majd eldöntik helyettem.

Mi jut eszedbe az önismeret szóról?
Hogy nélküle nem működik semmi. Nem csak a zene, semmi sem. Mondjuk a házasság sem. Önismeret és önkontroll muszáj, hogy legyen.

Te hogy állsz ezzel?
Az emberek kívülről úgy látják, hogy nem jól, szerintem meg igen (nevet).

Milyen zenéket hallgatsz mostanában?
Nagyon sokfélét. Alapvetően nem teszek különbséget a zenék között, vannak jók meg nem annyira jók. De jöhet könnyűzene, klasszikus, folk, bármi. Mindenhol vannak olyan megkapó dallamok, hangulatok, amiket máshol nem találni.

Ha már könnyűzene, akkor pontosan kire gondolsz?
Tegnap ültem az autóban és a rádióban hallottam egy dalt. Egy mélyhangú énekesnő, akinek egy száma van, ami tényleg nagyon híres lett, és régóta nem hallottam. A többi száma tényleg nem annyira zseniális, ez viszont nagyon.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Amy Winehouse?
Nem, nem. Azért neki több zseniális nótája is van. De nem is a nóta a lényeg, hanem az, hogy tényleg mindenhol el lehet kapni valami jót.

Vannak már jövő évi programpontok a fejedben?
Még az idén kijön a lengyel Volosival készített lemez, aminek valószínűleg lesz valamilyen visszhangja. Igazából nem várom, de elég sok külföld lesz. Eddig se játszottam keveset külföldön, de most egyre többet.

Most megint inkább a hegedű van előtérben. Tervezel még citerás lemezt?
Most a hegedűt szeretném teljesen kibontani, aztán meglátjuk, mi lesz a citerával.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula
(A képek az ARIA Hotel Budapestben készültek)