Online adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül a közönségnek a Magyar Állami Operaház advent első vasárnapjától 26 napon át – közölte az intézmény szombaton.

061.hu

A vasárnap induló kezdeményezés célja, hogy új produkciókkal és eddig kiadatlan felvételekkel hangolja az ünnepekre az intézmény a közönséget – írták. Hozzátették: bár az adventi időszakban idén kénytelenek zárt ajtók mögött üzemelni, a járványidőszakban még inkább feladatuknak érzik, hogy közönségükkel legyenek az ünnepvárás időszakában.

Az adventi programsorozat részeként az Opera honlapján és közösségi oldalán minden nap egy, az ünnepkörhöz köthető dal, ária, opera- vagy balettrészlet és hangszeres darab új felvételét mutatják be. Az előadók között az Opera népszerű énekes és hangszeres szólistáit, valamint a kórus, a zenekar és a balettegyüttes művészeit láthatják az érdeklődők, de a gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is készültek produkciókkal.

Az adventi naptárban hallgatóak lesznek a 2010-ben elhunyt Ariel Ramíreznek a Magyar Nemzeti Balett meghiúsult tavaszi bemutatójához rögzített szerzeményei is. A Kreol mise (Misa Criolla) és A mi karácsonyunk (Navidad Nuestra) című művek az Európában megszokott karácsonyi szerzeményektől igencsak eltérő hangulatú kompozíciók a dél-amerikai hitélet részét képező motívumokkal. A népi ihletettségű mise imáit és a karácsonyi kantáta tételeit Horváth István és Haja Zsolt szólójával, az Opera zenekara és énekkara közreműködésével és Dénes István vezényletével folytatásokban lehet meghallgatni az online adventi naptár ablakainak kinyitásával – emelték ki.

A közleményben tájékoztattak arról is, hogy bár a szokásos Diótörő-fesztivált idén nem tudják megtartani, az Erkel Színház és az Eiffel Műhelyház előtt karácsonyfákat állítanak díszekkel és ünnepi fényekkel. Az intézmény szobrász- és festőműhelyeiben a fák hagyományos dekorációi megújultak, mintegy száz újabb diótörőfigura készült az elmúlt hónapban és minden dísz egyedi festést kapott.

Az Erkel színházi dekoráció a hagyományos, A diótörő szereplőit kiállító hirdetőoszlopok mellett új elemmel is bővült: az Opera díszletlakatos-műhelyében készült, 6,5 méter magas, a távolból is jól látható, kivilágítható diótörőszobor ékesíti a színház Luther utcai főhomlokzatát – tették hozzá.