Audrey Hepburn személyes tárgyait 4,6 millió fontért árverezték el Londonban – közölte a Christie’s aukciósház tegnap. A teljes kollekció a becsült összérték hétszereséért kelt el.

MTI

Az elárverezett tárgyak között volt az Oscar-díjas hollywoodi sztár Álom luxuskivitelben című, 1961-es filmjének forgatókönyvének személyes, kézírásával ellátott példánya, amely szintén az előzetesen becsült ár hétszereséért, 632 750 fonttért cserélt gazdát. Ruhadarabjaiért is rajongtak a licitálók, egy Burberry márkájú, bézs színű kabátért 68 750 fontot fizetett a vevő.

Sean Hepburn Ferrer és Luca Dotti az árverést indító két utód úgy döntött, hogy egyes fotókat megtart, így azokat, amelyek édesanyjukat gyermekkorában ábrázolják, illetve a díjait, közöttük az 1954-ben a Római vakációban játszott szerepéért kapott Oscart. “Legjobban a kezdeteket szeretem. Az életét, még mielőtt Audrey Hepburn lett volna” – mondta Luca Dotti.

A Római vakáció, a My Fair Lady és az Álom luxuskivitelben csillaga 1993-ban, rákbetegségben hunyt el 63 évesen. Hepburn fiai anyjuk halála után 24 évvel döntöttek úgy, hogy árverésre bocsátják a mintegy 500 darabból álló gyűjteményt. Az aukció második részében eladásra kínált darabokra online lehet licitálni október 3-ig.

fotó:twitter.com