Nyár van, az iskolatáskával együtt a könyvek is az ágy mögötti sarokban hevernek, és ott is maradnak szeptemberig.  A kötelező olvasmányok ideje  majd csak augusztus végén jön el, de addig is jó lenne, ha olvasna valamit a gyerek. De melyik az a könyv, amelyik leköti a figyelmét, amiért még a legokosabb kütyüt is hajlandó félretenni néhány órára? A gyerekkönyvek piaca óriási, a Tom Sawyer, a Micimackó, a Két lotti vagy a Tüskevár ma is igazi slágerek, de az  örökbecsű klasszikusok mellett találunk igazi remekműveket mai szerzők tollából is. Ha a következő kötetek közül adják valamelyiket  8-12 éves gyerekük kezébe, biztosan nem okoznak majd csalódást!

LEIRER TÍMEA – 061.hu

1. Sajdik Ferenc: Kutyák és ormányos bogarak – A „Hát milyenek az állatok” sorozat első része

Sajdik Ferenc egyedi és rendkívül szerethető figuráit nem kell bemutatni senkinek. A Nagy Ho-ho-horgász és a főkukac, Pompom és Gombóc Artúr immár legendák, nagymamákról gyermekekre, majd unokákra száll az irántuk érzett rajongás. A most megjelent, “Hát (m)ilyenek az állatok” sorozat is látható volt már a televízióban, a figurák tehát már ismerősek lehetnek számukra. A mester úgy döntött, kis átalakítások után most könyvsorozat formájában is elérhetővé teszi a történeteket. Nemcsak a rajzok, de a szöveg is Sajdik Ferenc ötletgazdagságát dicsérik. Elég csak az első néhány sort elolvasnunk és azonnal meggyőz: lehet, hogy eltelt pár év, Sajdik humora semmit sem változott. A köteteben két történet szerepel, az első a kutyákról szól és a cél érezhetően az, hogy a kis (vagy nagyobb) olvasók jobban megismerjék az őket körülvevő világot, ne féljenek, hanem inkább barátként tekintsenek a városi és falusi,  farkát csóváló és labdáért szaladó, a folyton ugráló vagy éppen  a kanapén szundító kutyákhoz. A második történet, az ormányos bogarak kapcsán tulajdonképpen egy turistát kísér el útján az erdőbe. Egy turistát, aki céltudatosan előrehaladva észre sem veszi azt a rengeteg csodát, ami a lába alatt, a feje fölött és az útját szegélyezve várja, hogy felfedezzék. Sajdik Ferenc felnőttek számára is szórakoztató poénjai és szerethetően humoros rajzai barátokat mutatnak be a Hát (m)ilyenek az állatok sorozat első kötetében. Barátokat, akiket ideje közelebbről is megismerni.

 

 

2.Nyulász Péter – Ritter Ottó a Fürdők réme  – A Berger Szimat szolgálat esetei

Nyulász Péter Ritter Ottó rajzaival díszített kötete nem véletlenül nyerte el az év gyerekkönyve díjat, és kapott számos elismerést az elmúlt egy évben. Egy igazán eredeti és humoros kötet. A 21. század gyerekek számára is érthetővé tett világa, amelyet valós környezetben, létező helyszínek és események között kutyák élnek meg. Mindenféle kutyák a göndörített szőrű komondortól a sima bőrű ázsiai kutyáig. Már a cégnév sem semmi: Berger Szimat Szolgálat. Telephely: Budapest, Harap utca 3/b. Tevékenységi kör: magán­nyomozati eljárások. A különleges nyomozóiroda két nyugalmazott alapítója, prof. Kennelvári Bernát és dr. Szalonkavadász Gerzson alig várta, hogy unokaöccsük átvegye a stafétabotot, és a hasonló rejtélyes esetek nyomában járva egészen az északi sarkkörig kövesse e rettentő bűntények szálait.A a BerGer Szimat-könyveket, afféle átmenetként a mesekönyv és a gyerekregény közt,  a hat–tíz éves, éppen olvasni tanuló, illetve az önálló olvasást most kezdő korosztálynak szánták. A nagy betűk és az illusztrációval szabdalt humoros szöveg, együtt megadják ennek a korosztálynak azt az élményt, büszkeséget, hogy képesek egyedül elolvasni egy egész könyvet. Mindeközben megismerjük a Budapest nevezetességeit a Gellért fürdőtől a fogaskerekű vasúton át a Sziklakórházig és tájékozódhatunk a világ dolgairól a Kutyír, a Magyar Vaúság és a Vauge magazinok oldalairól. Ha csak egy könyvet olvas el a gyerek ezen a nyáron, akkor talán ez lehetne az!

 

3. Usch Luhn: Kalandra fel – Pimasz négyes sorozat kötete

Az osztrák írónő ifjúsági sorozatának már a negyedik kötete került idén nyáron a gyerekek keze közé. Igazi kalandos ifjúsági regény, srácokról és lányokról, akik bármit megtesznek egy jó kalandért. A történet főhősei Lili, Karolina, Maja és Franci, akik a Csillag tanyán gazdák és gazdasszonyok, háziállatok és erdei kalandok között töltik szünidei napjaikat. A Kalandra fel című epizódban a lányok kirándulni indulnak Alfréd bácsi ekhós szekerével, letáboroznak egy tanya udvarán, majd kezdődnek a bonyodalmak. Nyomozás, titkok és lelemények – a nyár utolsó kalandjában ezek várják a pimasz négyes tagjait Usch Luhn történetében. 8-10 éveseknek igazán szórakoztató olvasmány, sok illusztrációval és a falusi élet rejtelmeivel.

 

4.Fabian Lenk: Mozart és a kottatolvajok

Az időutazás a felnőtt irodalomban is a siker zálogát jelenti, hát még ha gyerekkönyvben vágnak neki a kalandorok és az évszázadoknak. Fabian Lenk Idődetektívek sorozata igazi sci-fi, hiszen a történet gyermek főhősei, Julian, Kim és Leon évszázadokat képes visszarepülni az időben, ha éppen úgy tartja kedve. Jártak már Pompeiben, a Napkirály udvarában, megismerkedtek Leonardoval, a legújabb részben pedig Mozart korának bécsi udvarába repülnek. Természetesen mindig van oka a kalandnak, ezúttal egy félelmetes árnyalakot üldöznek, aki gyermek Mozart ellen tervelt ki valamit. A gyerekek beiratkoznak az ifjú Mozart papájához zongoraórára, összebarátkoznak Volfgang Amadeussal és mindent megtesznek, hogy kihúzzák a slamasztikából. Közben gyermekek számára is érthető módon, de történelmi hűséggel megismerhetjük a 18. század bécsi udvari világának életét, Mozart csodás zenéjét és a kor históriáját. A kalandos krimihez szószedet és függelék is tartozik a korszak jellemző kifejezéseivel és történelmi tényeivel. Talán fel sem tűnik a gyereknek, hogy tanul is valamit.

 

5.Laura Overdeck: Mesés számok és betűk

Ha az idődetektívek a zenét és a történelmet, akkor Laura Overdeck a matekot próbálja megszerettetni. Ne hagyják abba az olvasást, nem kell sem másodfokú egyenletekre, sem pedig törtekre számítani. A Mesés számok, számos mesék kötetben fejtörőket találunk. Okos és szórakoztató történeteket, melynek főszereplői a számok, amelyek körülvesznek és átszövik az életünket, akár tetszik, akár nem. Jobb ha megbarátkozunk velük, hiszen ott vannak a hullámvasúton, az állatkertben, a betonkeverőnél, a zöldségekben, de még a kedvenc sütinkben is. A könyvben több, mint 100 fejtörő található “apróknak”, “kicsiknek” és “nagyobbaknak” válogatva.