2017 egyik mozis durranása volt a Jumani – Vár a dzsungel, amely négy főszereplőjének, akció, fantázia és vígjáték egyvelegének és persze a Robin Williams-féle előzménynek beírta magát a filmtörténet nagy könyvébe. A remake folytatása nem is volt kérdéses, a digitális túlélőkalandra áthangszerelt mágikus társasjáték ismét beszippantja fantáziavilágába a játékosait, akiket ezúttal is az újszereplőgárda, köztük Dwayne Johnson és Jack Black alakít. A Jumanji – A következő szint e heti bemutatója apropóján csokorba szedtük a legjobb filmeket, amikben a főhős számára a játékok világa valósággá válik. 

MAPET – nullahategy.hu

Tron, avagy a számítógép lázadása (1982)

Flynn, a mesterséges szuperintelligencia digitális provinciáin rekedt programozó (Jeff Bridges) sztorija a korát megelőzve hívta fel a figyelmet olyan problémákra, amelyeket manapság már a küszöbön álló jövő kérdéseinek tartunk. Noha a programokat egymással, gyilkos szoftverekkel és szájberügynökökkel halálos gladiátorjátékokra kényszerítő Skynet-mutáció világának speciális effektusai felett régen eljárt az idő, a forradalmi látványvilág ma is behúzós, a maga korában pedig egyenesen felfoghatatlan volt. A geek kultfilm persze jóval később találkozott a számítógépektől akkor még jobbára idegenkedő nézők és a filmesztéták ízlésével, ráadásul kizárták az Oscar gáláról is, mert úgy gondolták, hogy a számítógépes effektek használata csalásnak számít (a digitális világban hömpölygő neonfényes jeleneteket fekete-fehér szalagra rögzítették, és utólag színezték ki), a várt siker elmaradása miatt pedig a Disney tíz évig nem készített élőszereplős mozifilmet. A szintén káprázatos, bár jóval butább 2010-es folytatás 400 milliós bevétellel fejezte be pályafutását, ami már bőven elég volt a harmadik rész összerakásához, ám a Holnapolisz buktája miatt törölték a tervlistáról.

Az utolsó csillagharcos (1984)

Sok-sok mai negyvenes egyik gyerekkori kedvence ez a film, akinek viszont annak idején nem volt hozzá szerencséje, a ma már ultragagyinak tűnő speciális effektusok láttán biztosan nem esik szerelembe. Ezért is jó hír, hogy a már tíz éve lebegtetett remake/folytatás túljutott a puszta szándék fázisán, és a közeli jövőben elkészül a legmodernebb CGI technológiával, káprázatos űrcsatákat és idegen világokat felvonultató feldolgozás. Az első Star Wars spinoff, a Zsivány Egyes forgatókönyvírója, Gary Whitta egy ideje már gőzerővel dolgozik a remake látványvilágán Matt Allsopp grafikussal, aki olyan filmekhez tervezett korábban űrhajókat és szörnyeket a Zsivány Egyes mellett, mint Az ébredő Erő és az új Godzilla. Az 1984-es eredetiben a kamasz Alex Rogan egy isten háta mögötti lakókocsiparkban heréskedik egy szebb, értékesebb életről álmodozva. Egyetlen szórakozása a Starfighter nevű videojáték, amelyben egy napon sikerül minden létező rekordot megdöntenie. Ekkor még nem sejtheti, hogy a lepukkant arcade-gép igazából kiképzőeszköz egy nagyon is valós űrháborúhoz – a Csillagközi Szövetség a renegát Xur és a Kodan Armada ellen készíti fel vele az újoncokat. A srác kezdetben meghátrál a kihívás elől, hamarosan azonban nem marad választása: ő az utolsó csillagharcos, a Kodan seregek pedig egyenesen a Föld felé tartanak… Érdemes szinkronnal nézni a filmet, Józsa Imre, Helyey László és Reviczky Gábor rengeteget tettek hozzá a filmélményhez.

Az ember, aki túl keveset tudott (1997)

Az ember, aki túl keveset tudott… És azt is rosszul. Ő lenne Wallace Ritchie (Bill Murray), a közepesen unalmas életet élő amerikai férfi, aki meglátogatja Londonban élő bátyját, James-t (Peter Gallagher). Testvérének viszont elég elfoglalt az élete, ezért befizeti öccsét az improvizációs Élet Színházába, ahol teljesen bevonják a nézőt a történetbe. A kissé szerencsétlen (vagy épp nagyon szerencsés?) Wallace azonban rossz telefonhívásra válaszol, így felfogadják bérgyilkosnak. Lényegében Az ember, aki túl keveset tudott összes humora abból a forrásból fakad, hogy a főhős a halálosan komoly közegben, a kémek világában azt hiszi, minden csak megrendezett körülötte, és mindenki beépített ember az Élet Színházában. Wallace a tudatlanságból fakadóan nem érzékeli a veszélyt, így a környezete számára hihetetlenül bátornak, vakmerőnek tűnik. Minden helyzet félreértésre ad alapot, ezer frappáns szituáció fűzhető fel erre az egyetlen témára. Így persze nem meglepő, hogy időnként kissé elfárad a film, szerencsére azonban Bill Murray csúcsformában van, aki kicsit is szereti a színészt, az egy percre sem fogja megunni ezt a félreértéseken alapuló, klasszikus vígjátékokat és icipicit a „békebeli” bohózatokat is megidéző kémkomédiát.

Játsz/ma  (1997)

David Fincher fordulatos thrillere egy gazdag és unott bankárról szól (Michael Douglas), aki még saját születésnapját is egyedül ünnepelné. Nicholas van Orton egy igazi önző, ellenszenves, könyörtelen, a masszív genyóságtól rideggé vált üzletember, akinek arca betonszarkofágja alatt ott lüktet a boldogtalanság. A váratlan izgalom akkor keletkezik, amikor öccse (Sean Penn) újra felbukkan a színen. A tékozló fiú különleges születésnapi ajándékot talál ki: egy titokzatos játékban való részvételt ajánl bátyjának. A szervező cég egyszerűen felszívódik, mikor az első baljós történések után kutatva a bankár kérdőre vonná őket. A játék egyre durvul, brutális meglepetésekkel szolgál, és úgy tűnik, hogy tétje már maga a játékos élete. Vagy mégsem? Sokan utálják ezt a remek filmet, amire az egyetlen magyarázat, hogy rendesen oda kell figyelni a történésekre, különben a bankárral együtt mi is elveszünk a nagy kavarásban. A Játsz/ma a Harcosok klubja, a Hetedik, a Zodiákus és a Holtodiglan mellett kötelező tananyag mindenkinek: íme a civilizáció ellentmondásainak nyersrealista freskófestészete.

Fűrész (2004)

A sorozatgyilkosok az erőszakfilmes panoptikum legnépszerűbb arcai, elég talán megemlíteni Hannibal Lectert, a Hetedik John Doe-ját vagy Norman Bates-t a Pszichóból. A horrorspecialista James Wan (Insidious – A gonosz háza, Démonok között) ezzel a szinte aprópénzből összehozott és mindössze 18 alatt leforgatott és nyolc folytatást megért filmmel robbant be a köztudatba, első filmje instant horrorklasszikus, amelyben a Jigsaw nevű pszichopata homo ludens a legváltozatosabb halálnemeket kínálja fel talányainak megfejtésében elvérző áldozatoknak. “A Fűrész klasszikus Hitchcock film lenne, ha Hitchcock túl sok Nine Inch Nails videóklippet nézett volna” – hangzik a produceri ajánlás, és bár Wan filmje a feszültségkeltés mesterének szellemét nemigen idézi meg, bizonyára ő is elégedetten csettintene a vér és agyvelőhullás kreatív előjátékain. Az eredeti tervekben egyébként nem szerepelt a vér és belső szervek explicit ábrázolása, mint ahogy Jigsaw ikonikus fabábfigurája sem. A filmet ráadásul egy lift biztonsági kamerájának a szemszögéből láttuk volna, de a történet végül kinőtte ezt a lehetőséget.

Jumanji (1995)/Jumanji – Vár a dzsungel  (2017)

A kilencvenes évek egyik sikerfilmje egészen a tavaly bemutatott remake-ig képes volt a tévé elé szegezni kicsiket és nagyokat, ami inkább Robin Williams mosolygós arcának volt köszönhető, mintsem a rendezésnek és az akkor még mindig gyerekcipőben járó CGI-nek, ami meg sem közelítette a két évvel korábbi Jurassic Park számítógépes trükkjeinek a színvonalát (a béna majomgaleri akár a Vuk 2-ben is elfért volna).  A Dwayne Johnsonnal és Jack Black-kel forgatott remake javára nem írhatunk fel túl sok mindent, de azt mindenképpen, hogy a korhoz igazítva alaposan újrahangolja az eredeti filmet. Míg Chris Van Allsburg ’81-es könyvében és filmváltozatában egy táblás társasjáték világa kel életre, azaz a dzsungelben élő állatok szabadulnak el egy házban és egy kisvárosban, addig az új változatban már egy spéci videójáték szippantja be a kölyköket, akik aztán a játék választható karaktereinek fizimiskájában újjáéledve veszélyes dzsungelkaland közepébe csöppennek. A film óriási siker, naná, hogy a folytatás(ok) sem maradhat(tak) el.

Éjszakai játék (2018)

Ritkán látni hasonlót a vásznon, legalábbis a brutális romantikus komédia és/vagy fingós-böfögős spermavígjáték dömping mellett igen ritkán jön szembe egy-egy visszafogottságában is viccesebb darab. Rachel McAdams és Jason Bateman remek párosánál nagyon is működik a kémia, de háttérbe szorul a románc, merthogy totál feleslegesen is csapolná meg a poénos, de mértékletes jelenetek energiakészletét. Az alapötletet egyértelműen a Játsz/ma szinopszisa ihlette: a játékőrült Max és Annie életébe egy nap betoppan Max bátyja, a szupersikeres, ultragazdag és az öccsét mindig mindenben felülmúló Brooks (Kyle Chandler), aki ezúttal egy nyomozós-emberrablós társasjáték celebrálásával kedveskedik a párnak és baráti társaságuknak. De valami nem stimmel: lehet, hogy a felbérelt színészek helyett valódi rosszfiúk hurcolták el a tesót?

Ready Player One (2018)

A filmekben easter eggnek, magyarul húsvéti tojásnak nevezett metagegek utáni hajtóvadászat új játszóteret nyitott a filmőrülteknek, elég csak belegondolni, hogy egyetlen pajkos blockbuster akár rejtett filmes utalások tucatjainak a kipécézésére kínál lehetőséget. Steven Spielberg azonban nem rejteget semmit, inkább monstre tárlatot rendezett a popkultúra leghímesebb húsvéti tojásaiból, az Ernest Cline díjnyertes sci-fi bestsellere alapján forgatott filmje pedig maga a kockamennyország. A sztori szerint 2044-ben a Föld nem egy kellemes hely, az Egyesült Államok sem más, mint egy nyomasztó és túlzsúfolt szarfészek. A valóság elől az Oasis nevű online világ nyújt menedéket, ahol avatárján keresztül mindenki szabadon létezhet, megvalósíthatja önmagát. A rendszer feltalálója mesés gazdagsággal kecsegtető kincsvadászatot hirdet a multiplayer játékban, vállalkozó kedvű kamasz hősünk azonban könnyen valódi életével fizethet a kalandért. Spielberg a szokásos cukrászmesteri alapossággal konstruálta meg a 80-as, 90-es évek filmes-zenés popkultúrájával felhizlalt virtuális, mind pedig a disztópikus rögvalóságot.