Szerte a nagyvilágból várja “Itália szerelmeseinek” felajánlásait egy új kezdeményezés, amely a közösségi finanszírozás eszközével is szeretne hozzájárulni Olaszország pusztuló műemlékeinek megmentéséhez.

MTI

A LoveItaly kezdeményezői szerint az új technológiák segítségével szerte a földkerekségről akár milliók küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket egy-egy projekt céljára, a felajánlásokat a loveitaly.org internetes platformon várják. A kezdeményezés elindítói – különböző tudományágak szakértői – olyan kisebb restaurálásokat végeztetnék el közösségi finanszírozásból, amelyekre már nem jut sem figyelem, sem pénz, és amelyeket nem kell megpályáztatni.

A LoveItaly arra kéri az embereket szerte a világban, hogy tegyenek legkevesebb 2 euró felajánlást, ha ők is azt szeretnék, hogy Olaszország kulturális öröksége fennmaradjon a jövő generációk számára is. Mint mondták, “nemzetközi mozgalmat” akarnak indítani, hiszen “szerte a világban sokan vannak, akik imádják Itáliát”. A projektek végrehajtásában a kezdeményezők szorosan együtt akarnak működni fiatal egyetemi hallgatókkal és kreatív vállalkozókkal, hogy a kulturális örökségről való gondoskodás új, hatékony módját alkalmazzák.

Olaszország nem gazdálkodik jól kulturális örökségével – mondta a keddi bemutatkozó sajtótájékoztatón az új egyesület elnöke, Richard Hodges, a Római Amerikai Egyetem régészprofesszora. Hodges szerint “Itália kőolaja a kulturális öröksége, de az ország még nem ébredt rá ennek az erőforrásnak a jelentőségére”. A professzor szerint főleg pénzzel és a fiatalok bevonásával lehetne jobban hasznosítani ezt a nagy kincset. Noha Olaszország rendelkezik a legtöbb világörökségi helyszínnel, Itália csak évi 48 millió turistát fogad, míg Franciaország 84 milliót.

A világ legtöbb látogatót vonzó városainak listáján Róma csak a tizenkettedik, miközben a műemlékkel alig rendelkező Frankfurt a nyolcadik – mutattak rá a kezdeményezők. A LoveItaly tervezett projektjei élén a pompeji Kentaur-ház pompás, ámde omladozó hálószobájának renoválása áll, amely a régészek szerint 53 ezer euróba kerül. Második projektként 12 ezer euróért újítanának fel egy Neptunuszt ábrázoló császárkori szarkofágot.