Országút a pokolba – Az Inferno című filmről

Nem kell kódfejtőknek lennünk, hogy azonnal feltegyük magunknak a kérdést: Robert Langdon professzornak miért kell az életét is kockáztatva behatolnia a kommandósokkal körülzárt Palazzo Vecchióba, hogy megnézze Vasari a marcianoi csatát ábrázoló híres festményét? Miért nem nézi meg gyorsan a neten?

PZL – 061.hu

De nem, ezzel a kérdéssel tönkretesszük a művészettörténeti misztikus thrillert, hiszen épp az a lényeg, hogy mindig az eredeti helyszíneken, múzeumokban, képtárakban, templomokban kell elkapni a gyilkost, miközben el kell merülni a műélvezetben is. Dan Brown nem tesz mást, mint kirakóst játszik. A rejtélyekkel és különböző filmes toposzokkal is. Klasszikus filmes motívumokat helyez egymás mellé, az egészet, mint valami szaloncukros sztaniolpapírt lepréseli egy vastag művészettörténeti albumban. A film azzal kezdődik, hogy Robert Langdon (Tom Hanks), a Harvard szimbólumkutatója egy kórházi ágyon ébred, nem tudja hogy került oda. Azt hiszi, Bostonban van, de közben kiderül, hogy kicsit messzebb, Firenzében tartózkodik.

Mára már önálló tékája van az amnézia-filmeknek, de a világ turisztikai célpontjain végigszáguldó, James Bondot idéző versenyfutást sem nevezhetjük komoly innovációnak, arról nem beszélve, hogy Dan Brown a korábbi regényeinek kottáiából játszik, így az Inferno csak annyiban különbözik a TV2 vasárnapi misztikus krimijeitől, hogy nem Tia Carrere az ügyeletes jó csaj, hanem Felicity Jones, akit majd a decemberben bemutatásra kerülő Zsivány Egyesben ismerünk meg igazán.

Megfordulunk Firenzében, Velencében és Isztambulban, de kiszúrhatjuk a budapesti helyszíneket is, mert a film néhány jelenete a magyar fővárosban forgott. A milliárdos Zobrist készített egy vírust, amivel el akarja pusztítani a föld lakosságának nagy részét, mert szerinte csak ez lehet a válasz a túlnépesedésre, csak így menthető meg a bolygó. Már ez a motívum is iszonyatosan bombasztikus, gyakorlatilag a thrash-filmek közé rendeli a Ron Howard széteffektezett, túlszínezett moziját. És elindul a hajsza a vírusért, amit több ország meg akar szerezni magának. És hogy hová rejtette Zobrist? Nos, ehhez adnak megoldó kulcsokat Vasari festményei, vagy a Dante halotti maszkjára írt idézet.

Az isteni színjáték és a tömeggyilkos vírus találkozása a Pokol bugyraiban, illetve a nagy képtárak titkos ajtói mögötti folyosókon. És persze az is világos, hogy nem lehet komolyan venni egy olyan filmet, amiben elhangzik ez a mondat: maga az emberiség utolsó reménye. Mégis várnánk valamit, legalább egyetlen olyan gondolatot, beállítást, bármit, hogy azt mondjuk: no, ezért az három másodpercért érdemes volt megnézni ezt az amnéziás, menekülős, kódfejtős színezőt. 

A film lefuttat egy teljesen felesleges szerelmi szálat is, de Langdon professzor és régi kedvesének újra egymásra találása egyszerűen nincs felrakva, a néző nem nagyon tud mit kezdeni ezzel, csak nézünk, mint a tízéves gyerekek, hogy mi az, amit anyu és apu nem mondott el nekünk. Cerca, trova! – azaz Keress és találj! – olvashatjuk Vasari híres festményén látható mondatot. Nos, mi kerestünk volna egy kellemes hétvégi kikapcsolódást, de az Infernóval nem találtuk meg.