Országos szinten is egyedülálló, nagyszabású ősbemutató próbáit fejezi be a Sopron Balett. Szarka Gyulának, a Ghymes együttes alapítójának zenéjére, Demcsák Ottó rendezésében, koreográfiájával színpadra állítják az Álmos legendáját. A táncmű premierje április 16-án lesz a leghűségesebb város teátrumában, a Petőfi Színházban.

061.hu

– A magyar őstörténetről még nem született táncmű, és ez a különleges ősbemutató is jól illeszkedik abba az alkotói ívbe, amely az elmúlt három évben jellemezte együttesünket – mondta Demcsák Ottó a Sopron Balett vezetője, aki hozzáfűzte: olyan táncjátékot szeretnének színpadra vinni, amely bemutatja a magyar nép lelkét, érzésvilágát, szakrális hátterét, birtokolt energiáit egy hős sorsán keresztül, aki segíthet a közösséghez tartozást átélni, megélni. Ahogy megfogalmazta: egy látványos, értékes, a Sopron Balett eddigi szakmai munkájához méltó előadást akarnak a nézőknek adni.

SZGY2
A Harangozó-díjas koreográfus célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar őstörténetre, amelynek számos ága, fejezete nem tisztázott, s a mai napig vitatott, ahogy a múltunk, történelmünk, származásunk is. Ő nem szeretne állást foglalni ebben, inkább a fennmaradt kevés írásos nyom és a mítoszok, legendák szárnyán próbálja Álmos történetét bemutatni a születésétől Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig. Az általa felvázolt történethez a Kossuth-díjas Szarka Gyula 12 dalt szerzett, melyeknek szövegét Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta. A műből lemez is készült.

– Hiszek abban, hogy minden népnek küldetése van, és egyik nemzet sem jobb vagy nagyobb a másiknál. Álmost én a mi Mózesünknek tartom, aki visszavezetett bennünket a Turul nemzetség őshazájába, hogy legyen szeretetünk, fényünk, kultúránk, tudásunk. Őstörténetünk egybeolvad ősvallásunkkal, a szellemi áramlatok beépültek a hitvilágunkba. Nem színpadi tablóként, hanem Szarka Gyula nagy ívű zenéjével, a tánc ősi erejével szeretnénk mindezt megmutatni – hangsúlyozta a rendező, aki a látvány kialakításában számít Szakál Attila animációs és  Gál Krisztián grafikai munkájára.